Az MNB nagy húzása: aprópénzzel tiszteleg a "veszélyhelyzetben helytálló hősök" előtt

  • narancs.hu
  • 2020. július 14.

Belpol

A tízes és húszas érméken ápolókat, rendőröket, munkásokat láthatunk. FRISSÍTÉS: Reagált cikkünkre az MNB!

A hétfői Magyar Közlöny szerint érmesorozattal emlékezik meg a Magyar Nemzeti Bank „a  Kormány által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetben helytálló hősökről”, erről döntött Matolcsy György jegybankelnök – szúrta ki a Népszava.

A jegybank összesen kétmillió darab tízes és kétmillió darab húszas érmét hoz hamarosan forgalomba, 2500-2500 érmét pedig különleges, úgynevezett proof technológiával készítenek el.

Az érmék előlapján a "Magyarország" és a "Tiszteletet a hősöknek" feliratok közrefogta térben „a veszélyhelyzetben helytálló, különböző foglalkozású emberek sematikus ábrázolása látható”: ápolók, rendőrök, munkások.

false

 

Fotó: Magyar Közlöny

 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kaptak bizonyos egészségügyi dolgozók, ebből azonban kimaradtak a szociális ágazatban dolgozók.

Mindeközben Franciaországban is tiszteleg a hősök előtt, igaz, máshogyan: a kormány évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat.

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után az MNB az alábbi reakciót küldte szerkesztőségünknek. Közleményüket teljes terjedelmében közöljük.

"A kormány által 2020. március 11-én kihirdetett vészhelyzet és a veszélyhelyzetben helytálló hősök előtti tisztelgés, az egész magyar társadalmat érintette és érinti a mai napig, melynek fontossága megkérdőjelezhetetlen. Válságos időben, a munkából erőn felül részt vállaló egészségügyi, rendvédelmi dolgozók és sok más terület szereplőinek tetteit és a megemlékezés komolyságát az „aprópénz” degradáló kifejezésével illetni nem tiszteletteljes, nem hiteles és nem objektív, mely jelzők méltán elvárhatók a médiában dolgozóktól is.

A 10 és 20 forintos érme kibocsátása mellett szakmai érvek szólnak. A 10 és 20 forintosok az összes forgalomban lévő forint érme 38,5 százalékát teszik ki, így elmondható, hogy a napi készpénzes tranzakciókban a legnagyobb gyakorisággal résztvevő két címletek között találhatjuk a Tisztelet a hősöknek érméket, az összesen 4 millió darab pedig jó esélyt ad arra, hogy vásárlásaink során is találkozhatunk velük! Mivel ezekből az érmékből van a legtöbb forgalomban, így a megemlékezésre történő használatukkal jut el a legtöbb magyar emberhez a veszélyhelyzetben helytálló hősök előtti tisztelgés eszméje.

A 10 és 20 forintosokból megfelelő készletekkel rendelkezett a jegybank, így a címletenként 2-2- millió darab érme forgalomból történő kicsapódása – hiszen az emberek elteszik emlékbe azokat - sem okozhat készpénzellátási zavart."

8 milliárd eurós megállapodás született az egészségügyi dolgozók juttatásainak növeléséről

Franciaországban. Hét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után hétfő este aláírták Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodását, amely évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat. Jean Castex miniszterelnök az aláírási ünnepségen a francia közegészségügy "történelmi pillanatának" nevezte az Emmanuel Macron államfő által még a koronavírus-járvány alatt megígért nagyobb állami ráfordítás megvalósulását.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.