Az országban szervezett állatkínzás zajlik, a neve: Nemzeti Vágta

  • narancs.hu
  • 2018. május 6.

Belpol

Mészárlás, lopás, feketevágás, illegális húskimérés…

„A sarkadi lókínzásos ügy kapcsán világossá vált: semmi szükség az állatkínzó cirkuszra, a Nemzeti Vágtára” – írja az MTI-hez eljuttatott közleményében Szabó Rebeka, a Párbeszéd szakpolitikusa, amit az alábbiakban olvashatnak.

Állatkínzás, állatmészárlás, lopás, feketevágás, illegális húskimérés – a sajtóhírek szerint ezek mind előfordul(hat)tak a Nemzeti Vágta sarkadi selejtezőfutamán történt tragikus eset kapcsán. A fentiek közül egy is elegendő lenne ahhoz, hogy a versenysorozat ne folytatódhasson tovább ugyanígy – hiszen a leírtak mindegyike törvénybe ütközik Magyarországon –, a Nemzeti Vágta és szatellitrendezvényei körül azonban

évente ismétlődnek a tragédiák.

A sarkadi ügy – ahol az egyik balesetet szenvedett, majd (elvileg injekcióval) leölt ló teteme golyó ütötte fejsebbel, eltört lábakkal, megnyúzva, megcsonkítva, a lóhús illegális felhasználására utaló jelekkel egy dögkútból került elő – csupán azért keltett a szokásosnál nagyobb visszhangot, mert a tulajdonos dokumentálta, a média pedig fölkapta, miközben a megelőzés, vagy annak híján az észlelés és a szükséges eljárások elindítása hatósági feladat lett volna.

A Nemzeti Vágta körül minden évben tapasztalhatóak

a lovak megnyomorításával vagy elpusztulásával,

időnként emberi sérülésekkel is járó balesetek, anélkül, hogy mindez kiváltaná a hatóságok közbelépését. A tragédiákat a rendezés körülményei magukban hordozzák: szűk, alkalmatlan talajú pályákon, amatőr és profi lovakat, illetve lovasokat összeeresztve, megfelelő állatorvosi és állatvédelmi hatósági felügyelet nélkül nem lehet biztonságos versenyeket rendezni.

false

 

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

A Párbeszéd szerint a Nemzeti Vágtáknak a mostani feltételekkel nincs létjogosultságuk, hiszen évről évre ismétlődően olyan esetekhez vezetnek, amelyeket

a magyar törvények büntetni rendelnek.

Ezért felszólítjuk az illetékeseket, hogy vagy teremtsék meg a biztonságos, az emberek és az állatok egészségét is garantálni tudó versengés feltételeit, vagy pedig szüntessék be a szervezett állatkínzásnak ezt a formáját. A magyar lovaskultúra ápolását nem az szolgálja, ha a rossz koncepció alapján szervezett versenyeken évről évre nézők sokasága előtt történnek tragédiák, hanem sokkal inkább az, ha előrelépés történik végre a kormány által régóta ígért iskolai lovasoktatás bevezetésében.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

High-tech a pusztában?

Tudományos technológiai parkot terveznek komoly egyetemi háttérrel, a beruházást előzetesen majd’ 12 milliárd forintra becsülik. Mindezt Békés megye egyik leghátrányosabb településére, Pusztaföldvárra „álmodták meg”. Az összeg több mint fele a kormánypárti polgármester cégére menne.