Az ügyészség is visszadobta a feljelentést az Erdogan testőrei által megvert férfi ügyében

  • narancs.hu
  • 2023. november 16.

Belpol

Az ügyészség úgy döntött, nem indokolt a nyomozás a török elnök biztonsági emberei által Budapesten bántalmazott férfi ügyében. 

Mint arról elsőként beszámoltunk, Erdogan török elnök emberei tepertek le egy, az elnöknek bemutató magyar férfit, Bán Tamást Budapesten augusztus 20-án, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a magyar rendőrség embereinek kellett kimenekítenie.  Az üggyel kapcsolatban korábban az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan tett fel írásban kérdéseket Polt Péter legfőbb ügyésznek, amit ő feljelentésként értékelt, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) határozata szerint az, hogy a török államfő testőrei augusztus 20-án Budapest belvárosában megvertek egy magyar állampolgárt, nem közvádas bűncselekmény, így elutasította a feljelentést. 

Most gyakorlatilag az ügyszség mondta ki ugyanezt a hvg.hu kérdésére: „A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a rendőrség határozatát hivatalból felülvizsgálva megállapította, hogy a feljelentés elutasítására törvényesen és megalapozottan került sor, mivel az ügyben közvádas bűncselekmény gyanúja nem, csak magánvádas eljárásra tartozó könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel”

Vagyis az ügyészség megvizsgálta, hogy jogszerűen lépett-e túl a rendőrség az Erdogan emberei által bántalmazott férfi ügyén, majd két hónap vizsgálódás után úgy találta, hogy igen. A rendőrség és az ügyészség döntése ugyanakkor a Tóth Bertalan-féle feljelentésre vonatkozott, az inzultált férfi, Bán Tamás maga eddig nem tett feljelentést, de mindkét hatóság felvetette a könnyű testi sértés miatti magánvádas eljárás lehetőségét. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.