Az utazás előtt 36 órával kell jelezni a MÁV-nak, ha valaki kerekesszékkel szállna vonatra

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 25.

Belpol

Igénybejelentő lapot kell leadni, hogy kiderüljön, adottak-e a szolgáltatáshoz szükséges feltételek.

„Békésen ücsörögtem a behúzott fékjeimmel, amikor megjelent a kalauz. Határozott nyugalommal és nemmel válaszoltam arra a kérdésére, hogy bejelentettem-e az utazásomat. Mondtam, hogy nem, ma délelőtt döntöttem el a barátaimmal, hogy vonatozni szeretnénk. Ezen ő felháborodott, meg akart büntetni, mert – szerinte – ha nem jelentem be az utazást időben, nem tisztázott, hogy kinek a felelőssége, ha velem történik valami” – mesélte a Népszavának egy kerekesszékes utas.

Az utas visszafelé ismét menetjegyet vásárolt, és megkérdezte a pénztárost, hogy a jegy megvételével bejelentettnek tekinti-e az utazását mint kerekesszékes. A pénztáros nemmel válaszolt és elmondta, a bejelentést 48 órával az utazás megkezdése előtt kell megtenni.

A lap a témával kapcsolatban megkereste a MÁV kommunikációs igazgatóságát. A cég közölte, nem felel meg a valóságnak az állítás, ezért határozottan cáfolja azt az információt, hogy megbünteti a járataira előzetes bejelentés nélkül felszálló mozgáskorlátozott utasokat. Azt azonban elismerték, hogy

a mozgáskorlátozott utasoknak az utazás előtt legalább 36 órával kell értesíteniük a MÁV-START-ot „a segítségnyújtás iránti igényükről, hogy a vasúttársaság felkészülhessen, és minden szükséges intézkedést megtehessen a szolgáltatás biztosítása érdekében”. 

Ha a mozgáskorlátozott utas nem jelenti be előre utazási szándékát, előfordulhat, hogy nem tudja elérni úti célját a tervezett időben a választott járattal. A MÁV hozzátette, egy igénybejelentő lapot kell leadni, hogy „az utazást szervező kolléga megvizsgálja, a szolgáltatáshoz szükséges feltételek adottak-e az időpont, vonat, állomás tekintetében.” Mint megjegyezték, ha az adott vonat alkalmas kerekesszékes utas szállítására, a célállomás pedig akadálymentes, akkor a vasúttársaság bejelentés nélkül is biztosítja a szolgáltatást.

A vasúttárasaág szerint ezt a szabályozást egyébként uniós rendelet írja elő. Az esetről szóló cikkében a lap emlékeztetett, az uniós szabályozás úgy szól: a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyeknek ugyanolyan jogaik vannak a szabad mozgáshoz, mint a többi állampolgárnak. Ha igény van segítségre, akkor a vasúttársaság, az állomásüzemeltető, a jegyértékesítő vagy az utazásszervező előzetes értesítése szükséges.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.