Magyar Narancs: 2008-ban a WWF Magyarország igazgatói székét hagyta ott, hogy az Õrségi Nemzeti Parkot vezethesse. Így nyilván kevésbé volt beleszólása a környezetpolitikába, mint egy nemzetközi természetvédelmi szervezet élén. Nem visszalépés ez egy környezetvédőnek?
Márkus Ferenc: Való igaz, hogy új munkahelyemen szakmapolitikával kevesebbet foglalkoztam, de úgy láttam, hogy helyben könnyebben megvalósíthatom a terveimet. És egy környezetvédelmi szabályozás is akkor lehet jó, ha mindenki küld visszajelzést a maga területéről a szaktárca és a civil szervezetek felé. Sok esetben csak helyben látszik, hogy egy íróasztalon megrajzolt tervet miért nehéz megvalósítani az adott területen. Azért távoztam a WWF-től, mert közelebb akartam jönni a természethez, és a gyakorlati környezetvédelmet választottam.
MN: Mi volt az első dolga a park élén?
MF: Az előző vezetés alatt a park elvesztette önállóságát, és a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóság kezelésébe került. Nagy volt a várakozás, hogy az újra kivívott önállóságot hogyan tudjuk megtölteni szakmai tartalommal. Az első feladat az volt, hogy megteremtsük a park saját identitását, és megmutassuk magunkat a helyi postásnak, az erdőgazdálkodónak, a kistérségi vezetőnek, a megyei vezetésnek és persze a szomszédos országok nemzeti parkjainak. Készítettünk egy hétéves fejlesztési tervet, amit felzárkóztatási programnak is szántam. Azt a célt szolgálta, hogy a park valóban megfeleljen egy nemzeti park kritériumainak.
MN: Mit kell érteni felzárkóztatás alatt?
MF: Ez nemcsak infrastruktúrát, szakembergárdát jelent, hanem több év információs anyagát is a környezet, valamint a védett és veszélyeztetett fajok állományának változásáról, kopásáról. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tudjuk, projektekkel, beavatkozásokkal, társadalmi összefogással hogyan tehetünk a negatív folyamatok ellen. Szükség van továbbá olyan referenciaterületekre, ahol vizsgálhatjuk, hogyan működik a természet emberi behatás nélkül, és miként tudjuk a változásokat kicsi beavatkozással korrigálni.
MN: Milyen forrásokat tudtak szerezni az új feladatokhoz?
MF: Azt nem állíthatom, hogy a minisztérium hatalmas összegekkel sorakozott volna fel ehhez a tervhez, de az európai uniós és a határ menti osztrák-magyar és szlovén-magyar együttműködések forrásaiból tudtunk pénzt szerezni a programunkhoz. Itthonról maximum annyi segítséget kaptunk, hogy az uniós pénzekhez, kemény lobbimunka árán, a kormányzat hozzátette az önrész 5-10 százalékát, így még a felvett szakemberek bérét is nekünk kellett kigazdálkodnunk. Én annak idején egyedül, harmincnyolcadiknak jöttem a stábba, még gazdasági vezetőt sem kaptam. Jelenleg hetvenegy fő dolgozik a parknál, új specialistákat, projektvezetőket és adminisztrátorokat vettünk fel, bizonyos feladatokra pedig a helyi lakosok közül alkalmaztunk közmunkásokat.
MN: A helyiek hogyan viszonyulnak a nemzeti parkhoz?
MF: Mikor elkezdtem a munkát, azt láttam, hogy a lakosoknak fogalmuk sincs, tulajdonképpen mivel is foglalkoznak a nemzeti park dolgozói. Ezen mindenképp változtatni akartam. Igenis el kell mondanunk például, hogy a sötét hangyaboglárka, az 'NP jelképállata csak nálunk él, egyfelől hogy a helyiek büszkék lehessenek, másfelől hogy tudják, mire van szükség ahhoz, hogy megmaradjon ez a csodálatos állat. Magyarul: el kell kezdenünk kommunikálni. Lehet ezt kizárólag hatósági eszközökkel tenni, felszólításokat, büntetéseket kiküldeni, aminek van is létjogosultsága, ha valaki károsítja a környezetet. De ennél sokkal árnyaltabb párbeszédre van szükség - és a társadalmi visszajelzésekből úgy vettem észre, javult is a nemzeti park megítélése. Ehhez persze nagymértékben hozzájárult, hogy a területkezelési munkákhoz számos közmunkást alkalmaztunk a helyiek közül. Jelenleg a park a térség legnagyobb munkáltatója.
MN: Kikkel kellett a nagyobb csatákat megvívnia?
MF: A természetvédelemben mindig vannak ütközések. Ha például az 'rség és Zala határában gázmezők vannak, nyilván jön valaki, aki ki akarja termelni, mások a heiligenkreuzi hulladékégetőben vagy a vegetációs időben történő fakivágásokban érdekeltek. Mi azonban nem engedhetjük meg, hogy a nemzeti parkból bányaterület legyen, szemétégetőt húzzanak fel a tőszomszédságában vagy fákat vágjanak ki, mikor zöldül az erdő és fészkelnek a madarak. A természetvédelem javarészt erről szól, és nem arról, hogy valaki leszed egy csokor védett hóvirágot. Így ezek a konfliktusok hozzátartoznak a munkámhoz.
MN: Léteznek azonban úgymond felsőbb érdekek is. Önnek mint köztisztviselőnek meny-nyire kellett igazodnia új munkáltatóihoz a kormányváltás után?
MF: Nyilván valamennyire lojálisnak kell lenni a felülről érkező tervekhez, ha például bejelentik, hogy idáig a turizmus volt a fontos, mostantól az agrár-környezetvédelem. Az új kormány szakpolitikusai közül azonban senki nem látogatott el a nemzeti parkba, sem vizsgálat, sem értekezlet nem volt, nem vázoltak új irányvonalat sem. Sőt azt gondoltam, hogy mi Illés Zoltánnal azonos oldalon állunk - azonos oldalon én a környezetvédelem ügyét értem. ' agrár-környezetvédelmi, erdőprivatizációs, nemzetközi környezeti vagy klímaügyekben mindig is harcos környezetvédőként lépett fel, és sosem éreztem, hogy konfliktus lenne közöttünk.
MN: A környezetvédelmi tárca megszüntetéséből és a nemzeti parkoknál történt leváltásokból a szakma újrastrukturálása rajzolódik ki. Ön szerint ebben a közegben milyen lehetőségei maradnak a környezetvédelemnek?
MF: Ez a visszahátrálási folyamat már korábban megkezdődött. A szakma akkor volt a legerősebb, amikor a környezet- és természetvédelmi törvényt és a termékdíjat a 90-es évek közepén bevezették, akkortól lett ugyanis pénze a környezetvédelemnek. Ebből aztán fokozatosan kezdett kihátrálni a kormányzat. A befolyt termékdíj a szaktárcától a központi költségvetésbe vándorolt, a szocialista-liberális kormányzat pedig egyszerűsítő hatósági rendszereket hozott az autópálya-építésbe, hogy ne kelljen végigcsinálni a megszokott környezeti felméréseket, mondván, kiemelt országos érdekről van szó.
MN: Magyarország uniós pozícióján mit változtat az, hogy a környezetvédelem önálló tárca nélkül maradt?
MF: Az unióban a környezetvédelmi miniszterek találkoznak egymással, ha szakmai ügyekről van szó. Ezekre a találkozókra mostantól mi vagy a vidékfejlesztési miniszterünket küldjük - aki nyilván nem tud majd lépést tartani az öszszes mezőgazdasági, vízügyi, halászati, környezetvédelmi vagy klímatéma szakpolitikusaival -, vagy a környezetvédelmi államtitkárt, aki viszont alacsonyabb szinten áll, ezért kevesebb befolyása lesz a döntésekre.
MN: Mi állhat a visszahátrálás mögött?
MF: A mostani kormányzat, úgy látom, a környezetügyet technikai kérdésként kezeli: lát a környezetiparban fantáziát, de a környezetvédelmet, amelynek legtöbbször gazdasági korlátozó szerepe van, a háttérbe szorítja. Minden jel szerint a központi cél az, hogy gazdaságilag növekedjünk, de ha csak a tőkére bízzuk a világ fejlődését, minden szürkévé és egyformává válik. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, ennek idővel konzekvenciái lesznek.
MN: Hacsak a tőke egy része nem egy nemzeti parkhoz kerül, teszem azt természetvédelmi területekért cserébe. Ön hogy reagálna egy ilyen megkeresésre?
MF: Természetvédelmi területet nem szabad eladni, nekem ez az álláspontom.
MN: Mit tudott megvalósítani a hétéves fejlesztési terv vállalásaiból?
MF: Sajnos nem sokat. Megteremtettük a park identitását, és végre gyökeret ereszthettünk az 'rségben. De a rehabilitációs folyamatokat még csak elkezdeni tudtuk. Ennek három szakmai irányt szabtunk: a tervek szerint visszaállítottuk volna az őrségi rétek fajgazdagságát, több természetes állapotú erdőt, erdőrezervátumot hoztunk volna létre, és rehabilitáltuk volna az 'rség vizeit és vizes élőhelyeit. A parkhoz pedig új területet, a Körmend és Vasvár irányában fekvő Csörnöc-Herpenyőt, egy több ezer hektáros, nagyon változatos vizes élőhelyet csatoltunk volna. Ezek a fejlesztések félbemaradtak.
MN: Hogyan látja a magyar nemzeti parkok fejlődését?
MF: Talán furcsa, de én ezt sikertörténetként értékelem. Az elmúlt években a parkok több milliárdnyi uniós támogatást tudtak megszerezni és beépíteni a fejlesztéseikbe. Aggteleken barlangrendszereket, világítást, járdákat építettek ki és látogatóközpontot, szállodát emeltek. Az 'rségi Nemzeti Park is így tudta könyvjóváírással megszerezni a környezetvédelmi tárcától a privatizálásra szánt Farkasfa Meteorológiai Állomást. Ez pedig egykor olyan látogatóközpont lehet, ahol csodásan bemutathatók a klímaváltozási és időjárási anomáliák, valamint az ökológiai változások összefüggései.
MN: Bejárva az államigazgatást, a civil szférát és a nemzeti parki igazgatói posztot, milyen motivációi maradtak a környezetvédelemben?
MF: Huszonhét éve foglalkozom hivatásszerűen természetvédelemmel. Látom, mi minden pusztulna el, ha nem avatkoznánk közbe időben. Mikor középiskolás voltam, minden októberben láttam, ahogy hatalmas számban a tatai tóhoz érkeznek a vadlibák, az olasz vadászok pedig a tó medréből lövik őket. Húsz év múlva, mikor már a természetvédelmi hivatalban dolgoztam, az első feladataim közé tartozott, hogy védett vizes területté nyilvánítottuk a tatai tavat, így kikerült a vadászati zónából. Ha most októberben elmegyünk Tatára, a libáknak már biztos leszállóhelyük van a tavon. Az ilyen eredmények miatt nem vesztettem el a természetvédelembe vetett hitemet.
