Belpol
Áder alapítványa milliárdokból rendez klímavédelmi rendezvényt
„Fenntarthatósági rendezvényről” van szó, mely a Planet nevet viseli.
Az orvosi kamara vezetőivel tárgyal az egészségügyi államtitkár
Megállapodás a találkozótól még nem várható.
A polgármester költségtérítési ügye borzolja a kedélyeket Nagymaroson
Heinczinger Balázs visszautalta az önkormányzatnak az összeget, de közben feljelentés született ellene.
A Fővárosi Törvényszék ítélete alapján jogszerűtlen volt kordonnal akadályozni az újságírókat
Két és fél éves ügyben született ítélet. Persze kérdés, mire megyünk vele.
Varga Ferenc a kormány romapolitikájáról: „Farkasflóriánok adták egymásnak a kilincset”
Sztojka Attila roma kormánybiztos előadására reagált az árnyékkormány tagja.
DK: egyre nehezebb saját lakáshoz jutni Magyarországon
Aki eddig nem jutott saját lakáshoz, az már nem is jut, mondja a párt.
Sátoraljaújhely fideszes polgármestere arra panaszkodik, hogy elviszik tőlük az orvosokat
Szamosvölgyi Péter egy rádióműsorban bírálta a kormány egészségügyi reformját.
A Momentum is támogatja az újrainduló Baranyi Krisztinát
Gelencsér Ferenc, a párt elnöke Facebook-oldalán jelentette be a párt döntését.
Rétvári: Szeretnénk, ha 2025-re egy pedagógus átlagosan 800 ezer forintot keresne
De jön-e pénz hozzá az Uniótól?
Mészáros Lőrinc bankjánál vezette számláit a szankcionált Nemzetközi Beruházási Bank
Miután az OTP a háború kitörése után megszüntette az orosz bank számláit, az MKB sietett a segítségére.
Gulyás Gergely szerint David Pressmannek elnézést kellene kérnie
A miniszter többek között nehezményezi, hogy a nagykövet sajtótájékoztatón jelentette be a szankciókat.
260 ezer forintos béremelést ígért az egészségügyi államtitkár a legalább 20 éve dolgozó ápolóknak
Állítólag a tervek szerint átlagosan 50 százalékos béremelést hajtanának végre az ágazatban.

