A Belügyminisztérium alá tartozó állami cég telefonszámáról szervezik a Békemenetet
A NISZ Zrt. bonyolította le a nemzeti konzultációt is.
A NISZ Zrt. bonyolította le a nemzeti konzultációt is.
Az előválasztást lebonyolító szervezet figyelmeztet, az üzeneteket nem ő küldi.
Valaki bejelentést tett.
Levélben kéri, hogy ha a központi Operatív Törzs nem tartja szükségesnek a maszkhasználat bevezetését, hatalmazza fel a Fővárost, hogy saját hatáskörben elrendelhesse azt.
A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat megszüntetése is az egyik salátatörvényben bújt meg.
Úgy érzik, addig nincs értelme, amíg máshol sem kell maszk.
A vendéglátói munkakörök szakképzettséghez kötésének mizériája után, ez sem fogja boldogítani a vendéglátósokat.
Az operatív törzs ugyanis arra utasította a háziorvosokat, hogy jövő héttől rendelőikben teszteljék a COVID-gyanús betegeket.
Az összesített részvétel öt nap után 441 589 fő.
Pedig a vásárlók közel harmada a neten rendel vény nélkül kapható készítményeket.
És mi legyen azokkal, akik szeméttel fűtenek?
Budapestnél kerültek a Dunába. Ide természetes úton aligha jutnának föl a tengerről, a Vaskapu zsilipje miatt.