Bejegyezték Orbán Sára első cégét

  • narancs.hu
  • 2022. január 10.

Belpol

A saját lábára áll Orbán Viktor másik lánya is.

Másodmagával megalapította első cégét Orbán Viktor harmadik legidősebb gyermeke, Szokira-Orbán Sára tavaly december 14-én – írja az Mfor.hu. A lap a cégnyilvántartás alapján számolt be az eseményről. A társaságot a cégbírósági adatok szerint január 4-én jegyezték be, a neve pedig Art Related Solutions Képzőművészeti Galéria és Tanácsadó Kft.

A céget 3 millió forintos jegyzett tőkével hozták létre. A főtevékenysége üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás, amely mellett két tevékenységi kör szerepel még: ezek a cégkivonat szerint máshova nem sorolható egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, valamint használtcikk bolti kiskereskedelme.

A cégben kisebbségi tulajdonrésze van Tajnafői Zita Diánának, de azt nem tudni, pontosan mekkora rész esik rá, ez a hivatalos papírokból nem derül ki. Az Mfor emlékeztet, hogy Tajnafői Zita korábban a Paks II. Zrt. törzskari igazgatóságának koordinációs szakértője volt, még korábban, 2012-ben pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezetőjeként dolgozott.

Az Mfor szerint ahogy Szokira-Orbán Sárának, úgy Tajnafői Zitának is ez a közös cég az egyetlen gazdasági érdekeltsége. A cég székhelye a Pasaréti út 122.-124., ez az az ingatlan, ahol többek közt Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak is megtalálhatók a cégei.

(Mfor.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk