Berobbanhat a járvány Budapesten

  • narancs.hu
  • 2020. április 5.

Belpol

Az igazolt fertőzöttek 62 százaléka a fővárosban, illetve Pest megyében él.

A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hangsúlyozta: ha nem tartjuk be a szabályokat Budapesten és Pest megyében, a járvány robbanásának nézünk elébe, mert az igazolt fertőzöttek 62 százaléka a fővárosban, illetve Pest megyében él.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv nem a korlátlan „mászkálásra” való, vagyis csak akkor hagyják el otthonukat, ha elkerülhetetlen. Arról is beszámolt, hogy immár 733-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma és további két 80 évesnél idősebb, egyéb krónikus betegséggel küzdő honfitársunk hunyt el, így a vírusfertőzéssel összefüggő halálesetek száma 34-re emelkedett.

A lakosság kockáztatja a robbanást

Kiss Róbert rendőr alezredes, a központ munkatársa elmondta: a kijárási korlátozásokat ellenőrző fővárosi rendőrök szombaton jelentős csoportképző helyeket észleltek a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafánál, a belvárosban pedig a Király utca és a Gellért tér környékén. A XIII. kerületben még illegális gyorsulási verseny is volt. A rendőrség a csoportosulásokat felszámolta: szombaton a fővárosban 301 intézkedést hajtott végre, 24 feljelentést tett és 14 esetben szabott ki helyszíni bírságot.

Az üzletek nyitvatartásának ellenőrzése nyomán országszerte 64 feljelentést tettek a rendőrök, ebből a fővárosban 41-t - tette hozzá az alezredes. Kiss Róbert elmondta azt is, hogy szombat este, illetve vasárnap hajnalban több mint 200 magyar térhetett haza az ausztriai Tirolból buszokkal, személyautókkal. Az első konvoj a szombat esti órákban lépte át a határt Hegyeshalomnál, egy busszal és 30 személyautóval 149-en érkeztek, a második konvojjal vasárnap hajnalban egy busszal és 22 személyautóval 70-en.

Felidézte: szombaton hét repülő érkezett 4 millió sebészeti szájmaszkkal, 400 ezer védőöltözettel, 100 ezer védőszemüveggel és 6 ezer arcvédővel. Ezeknek készletezését, raktározását és őrzését végzik – tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a román-magyar határszakaszon jelentős számban jelentek meg román vendégmunkások, céljuk visszajutni nyugat-európai munkahelyükre.

Őket egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, ha tünetmentesek, a rendőrök megvizsgálják, hogy a célországba van-e belépési jogosultságuk. Szombat este azonban ezt nem tudták ellenőrizni, így felfüggesztették a beléptetésüket és kérték a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy az ezzel kapcsolatos adatokat adja meg az operatív törzsnek.

Kiss Róbert kitért arra, hogy eddig 13 435 hatósági házi karantén rendeltek el, amelyeket 103 305 alkalommal ellenőriztek. A határforgalomról elmondta, hogy a teherforgalomban Röszkénél a belépő forgalomban tapasztalható kisebb fennakadás, személyforgalomban pedig a kilépő oldalon Nagylaknál.

Az alezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban az V. kerületi rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy 29 éves orosházi férfit, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítő szereket árult az interneten, majd amikor megkapta a vételárat, az ígért védőeszközöket nem küldte el és a vevők számára elérhetetlenné vált. A férfit őrizetbe vették és javaslatot tettek a letartóztatására.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szembeni rendőri fellépésre vonatkozó kérdésre azt mondta: egy rendőri intézkedésnek jogszerűnek, szakszerűnek és az arányosság követelményét is szem előtt tartva szükségesnek kell lennie. Súlyosabb szankciókra számíthatnak azok, akik többször is megsértik a korlátozás szabályait, vagy a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére sem hagyják abba. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy fogyóban az emberek türelme és többen megszegik a szabályokat, mint korábban. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a kijárási korlátozással kapcsolatos szabályokat mindenki betartsa – fogalmazott Kiss Róbert.

Arra a kérdésre, hogy szükséges-e nagyobb rendőri létszám a közterületeken, azt válaszolta: értékelésük szerint jelenleg megfelelő a rendőri létszám, de folyamatosan elemzik a helyzetet és ha több rendőrre van szükség, akkor döntést hoznak erről. A kijárási korlátozások esetleges szigorítására irányuló kérdésre azt mondta: a különleges jogrendi időszakban erről döntést hozni a kormány jogosult, az operatív törzs szerdán tesz javaslatot arra, hogy a korlátozásokkal kapcsolatban szükség van-e szigorító, esetleg enyhítő lépésekre.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.