Bezáratják az Aurórát és a Corvin-tetőt

  • narancs hu.
  • 2018. július 16.

Belpol

Alig egy héttel az önkormányzati választások után bezárták az Aurórát és a Corvin-tetőt is.

A mai napon a hatóság elrendelte a Marom Klub Kft. által üzemeltetett Auróra Kioszk és Auróra Kert, valamint a Corvin-tető Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által üzemeltetett Corvin Club bezárását is – tudatta a józsefvárosi sajtóiroda a kerületi önkormányzat internetes oldalán.

A kerület jegyzője 2017 júniusában rendelte el lakossági panaszokra hivatkozva az Auróra Kioszk és Auróra Kert bezáratását. A kioszk esetében a nyomozó hatóság kezdeményezésére közbiztonsági érdek, a kert esetében pedig kereskedelmi tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó engedély hiánya volt a hivatalos ok. Az üzleteket üzemeltető Marom Klub Kft. a döntések ellen fellebbezett, ezeket azonban a bíróság és a kormányhivatal végül elutasította.

A jegyző utasítására a hatóság a mai napon felszólította a kft.-t, hogy az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét igazolja érvényes szerződéssel, ennek megtörténtéig pedig az üzleteket bezáratta. Amennyiben az igazolás nem történik meg, a helyeknek végleg be kell zárniuk, ha pedig új szerződést mutat be a kft., az egyben új kereskedelmi bejelentést is szükségessé tesz, mely esetén a hatályos helyi rendeletnek megfelelően a jövőben kizárólag 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva.

A józsefvárosi sajtóiroda szerint a bírósági végzésből kiderült, hogy a Marom Klub Kft. korábban büntetőjogi felelősségének tudatában az önkormányzat hatóságát félrevezette és megtévesztette, mivel kérelmei beterjesztésekor nem volt jogosult eljárni. A hivatal feljelentést tett az ügyben. A fővárosi kormányhivatal jogerős döntése értelmében a kertben létesített, kereskedelmi tevékenységet kiszolgáló, engedély nélkül emelt építményeket az üzemeltetőnek el kell bontania.

Mindezeken túl a jegyző utasítására a hatóság a mai napon elrendelte a Corvin-tető Vendéglátóipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által üzemeltetett, Blaha Lujza tér 1–2. Corvin Áruház IV. emeleti szintjén és az áruház tetőteraszán lévő, „Corvin Club” elnevezésű üzletének bezárását is. Ezt az idén június 21-én tartott, hajnali rendőri razzia eredményével indokolták. A rendőrség ugyanis kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt több személy ellen is büntetőeljárást folytat. Mindezekre tekintettel a rendőrség kezdeményezte a fenti üzlet ideiglenes bezárását. A jegyző pedig „közbiztonsági érdekből” az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egyévi időtartamra az üzletet ideiglenesen bezáratta.

 

Figyelmébe ajánljuk