Buzizik a Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatója

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 14.

Belpol

„Baráth Gábor magánvéleménye, nem a szervezet véleményét tükrözi”.

 

„Volt, amikor büntették a buziságot, aztán már csak ejnye-bejnye volt. Nos, én nem akarom megvárni, amíg kötelezővé teszik” – többek között ez az idézet állt Hofi Géza nevével és fotójával együtt Baráth Gábornak, a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatójának Facebook-oldalán, azzal a kommentárral, hogy „jól haladunk pedig”.

A Telex írta meg, hogy a segélyszervezet tisztségviselője – aki 2019-ben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt Ajkán, és most önkormányzati képviselő a városban – több melegellenes posztot is közzé tett a Facebookon, egyértelműen kiderül, mi a véleménye.

 
Forrás: Telex
 

 A hírportál kérdése után Baráth átállította a közösségi oldali megosztásait, amelyeket most már csak az ismerősei láthatnak. 

A Telex érdeklődésére a Magyar Vöröskereszt közölte, elhatárolódik a homofób bejegyzésektől,  Baráth Gábor posztjai az ő magánvéleményét tükrözik, semmiképp sem a közösség nézeteit, mert a Vöröskereszt semmilyen kirekesztő és megkülönböztető álláspontot nem tart elfogadhatónak, továbbá azt is megírta a szervezet, hogy „időközben kollégánk a kérdéses posztjait törölte személyes közösségi médiaoldaláról, amelyen egyébként a szervezet semmilyen módon nem szerepelt”.

A Telex emlékeztet arra, hogy a pedofiltörvény elfogadása óta egyre több a homofób indíttatású konfliktus, szomszédok közötti vitában, a tömegközlekedésen, iskolában, munkahelyen, ezek viták, de erőszakkal való fenyegetés is előfordul.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.