Csak a közpénz: milliós fizetésért koordinálja a „Matolcsy-egyetem” építését Matolcsy György rokona

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. május 23.

Belpol

Kecskeméten jártunk, feltártunk.

A holnap megjelenő Magyar Narancsban terjedelmes írást olvashatnak a kecskeméti Matolcsy-világról, amely szűkebb értelemben az egyetemet, tágabban viszont magát az egész várost jelenti, hiszen a polgármester a jegybankelnök másodunokatestvérének a felesége.

Néhány érdekesség a cikkből előzetesként:

– a hírek eddig 12 milliárdnyi költségről szóltak, ám kicsit utánajárva kiderült: ez főképp csak az első épület költségeit jelentheti, amelyet augusztusban adnak majd át,

– de ezenkívül van még négy másik épület,

– azaz a végső költség több tízmilliárd forint lesz,

– ami közpénz,

Matolcsy György és a kecskeméti látványtervek

Matolcsy György és a kecskeméti látványtervek

Fotó: MTI

– érdekesség, hogy a 2016-ban alapított gazdasági karban többségében vannak a korábbi BME-s tanárok, onnan „igazoltak” Kecskemétre közel harmincan,

– a Matolcsy Györgyhöz köthető egyetem nem csak állami pénzekből gazdálkodik, több milliárd forintos uniós támogatással is számolhat,

– cikkünkben Kecskemét sötét ügyei mellett megismerkedhet Szemereyné és férje felemelkedésének történetével,

– Szemerey Szabolcsról, a campus építését koordináló KEDO Zrt. vezérigazgatójáról kiderítettük közérdekű adatigényléssel, hogy mennyit keres: nettó 1,064 millió forintot,

– ez Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter vagyonnyilatkozata alapján miniszteri fizetésnek felel meg,

– íme a dokumentum, amiből ez kiderül:

false

 

Emellett a KEDO azt is elárulta, hogy mely alapítványnak utal Szemerey Szabolcs, de a válaszért – amelynek köze lesz Szemerey Szabolcshoz – keressék a friss Narancsot csütörtöktől!

Figyelmébe ajánljuk