Magyar Narancs: A miniszterelnök a nyugdíjasoknak írt levelében, illetve a videoüzenetében előkerült még olyan új érv, amellyel érdemes vitába szállni?
Bába Julianna: Nagyon nehéz vitatkozni olyan állításokkal, amelyek nemigen tartalmaznak szakmai érvanyagot. A Pénztárszövetség viszont folyamatosan szakmai érvekkel próbálja megcáfolni a kormányzati állításokat. Bár azt azért nem állítom, hogy az elmúlt két hónap alatt sikerült hideg objektivitással végigvinnünk a kommunikációs stratégiánkat. Amikor ilyen típusú támadások érnek minket, összeállítunk egyetlen sajtónyilatkozatot, és azt adjuk oda minden médiumnak. Egyébként is nagyon nehéz ellensúlyozni a kormányzati médiát: amíg rájuk tíz megjelenés jut, mi jó esetben három helyen tudjuk elmondani az álláspontunkat. Ennek nem igazán látjuk értelmét. Objektíven tájékoztatjuk a tagságunkat, és reméljük, hogy az érveink azért így is széles tömegeket érhetnek el.
MN: Az Alkotmánybíróságtól (AB) soron kívüli elbírálást kértek, hiszen nagyon könnyen ki lehet szaladni az időből. Kaptak már választ?
BJ: Nem, de az Alkotmánybíróság azért ritkán szokott levelezni a beadványozókkal, tehát nem is kell, hogy ez szokatlan legyen.
MN: Az alkotmányossági vizsgálatot már csak a tisztesség kedvéért is kérték, vagy konzultáltak alkotmányjogászokkal, akik esélyesnek ítélték a fellépést?
BJ: Azok a szakértők, akik minket ebben segítenek, egyértelműen esélyesnek tartják. Egyébként "civil" foglalkozásomat tekintve én is jogász vagyok, és ez az én szent meggyőződésem is. Azt is gondolom, hogy ha ez a törvény alkotmányossági szempontból olyan tipp-topp megoldás lenne, akkor nem került volna sor az AB jogköreinek csorbítására sem.
MN: Arról is volt szó, hogy az európai bírósághoz is fordulnak jogorvoslatért. Ez már megtörtént?
BJ: Több dolgot fontolgatunk, de be kell tartani a sorrendiséget. Az első a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, ehhez már megtettük a szükséges előkészületeket. A következő az Európai Unió Bírósága. Az itteni eljárás megindításához is meg kell várnunk, hogy a jogszabály hatályba lépjen, illetve az AB is döntsön valahogy. Idehaza is tervezzük polgári peres eljárások elindítását, és ezekben kérvényezhetünk előzetes döntéshozatali eljárást. Ekkor a magyar bíróság az Európai Unió Bíróságától kéri annak megállapítását, vajon a pénztártagokkal történtek nem sértenek-e közvetlenül, azaz külön magyarországi kihirdetés nélkül is hatályosuló uniós normákat.
MN: Nem jönnek mindenképpen későn a bírósági döntések? Utólag mit lehet még elérni?
BJ: Kétségtelen, hogy ez már "csak" a bennmaradó pénztártagoknak lehet fontos. Az eljárásokat azért indítjuk, mert a pénztártagokat diszkrimináció éri, hiszen a befizetett nyugdíjjárulékért nem kapnának nyugdíjat az állami rendszerből.
MN: Az egésznek akkor van értelme, ha egyáltalán lesznek még pénztárak. Van arra valamilyen elképzelésük, hogy mennyien maradhatnak tagok?
BJ: Azt feltételezem, hogy lesz számos protesztszavazat. Valamint sok fiatal gondolhatja úgy, hogy elég reménytelen a demográfiai helyzet alakulása, és inkább ez a 10 százaléknyi befizetés legyen meg, mert fogalma sincs, mennyit kaphat majd az államtól. Abban is sokan bízhatnak, hogy a diszkriminációt megszünteti a következő kormány, vagy valamelyik bírósági döntés miatt már ez a kormány. Annak a rétegnek is érdemes lehet maradnia, amelyik az eddigi hosszú szolgálati ideje miatt már nem veszít olyan sokat azzal, hogy innentől nem szerez jogosultságot az állami rendszerből, viszont elveszítené a többmilliós pénztári megtakarítását.
MN: Nekik viszont nagy valószínűséggel eleve nem érte meg belépni a vegyes rendszerbe, hiszen ezzel elveszítették az állami nyugdíjuk negyedét, amit 10-20 év alatt nem tudhatnak pótolni a pénztári megtakarítások.
BJ: Ez jövedelemtől is függ. Aki nagy jövedelemmel rendelkezik, az sok pénzt halmozott fel a pénztárban, viszont az állami nyugdíjkifizetésben van egy plafon. A héten készítik el az aktuáriusaink azokat a kalkulátorokat, amelyek segítségével reményeink szerint mindenki a saját élethelyzetére szabottan tud megalapozott döntést hozni.
MN: Folytatnak valamiféle európai lobbitevékenységet, ami esetleg még időben befolyásolhatja a magyar kormányt?
BJ: A Magyarországon működő öt-hat legnagyobb biztosító is tagja a párizsi alapítású Páneurópai Biztosítók Szövetségének. A szervezet nyugdíjtagozata aktivizálta magát a régióban, hiszen Lengyelországban, Bulgáriában és korábban Szlovákiában is igyekeztek a kormányok - az innováció különböző fokán állva - hozzányúlni ezekhez a megtakarításokhoz. A tagozatnak jó kapcsolatai vannak a nyugat-európai parlamenti képviselőkhöz és az uniós biztosokhoz. Azt gondolom, hogy Olli Rehn pénzügyi biztos néhány hete kiadott nyilatkozata azért minimum annak köszönhető, hogy bizonyos dokumentumok eljutottak az asztalára. Az októberi események hatására mi is azonnal írtunk az Európai Bizottság elnökének, és a jogszabálytervezet megjelenése óta is folyamatosan tájékoztatjuk a témával foglalkozó biztosokat.
MN: Túl nagy foganatja nincsen, bár az is tény, hogy a nyugdíjpolitika tagállami hatáskör.
BJ: A nyilatkozatokból azért látszik, hogy az EU illetékesei igencsak összevonták a szemöldöküket. Valamint nyárra el akarják készíteni azt az uniós tervezetet, ami nem engedné meg, hogy a költségvetési hiányt ilyen megtakarításokkal kozmetikázzák. Azt persze látni kell, hogy az EU nem mozdul könnyen, pláne, hogy itt van az ír válság. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor 1956-ban a szuezi válság elterelte a figyelmet a magyar forradalomról. De azért látok biztató jeleket, a nyilatkozatokon túl az EU kifejezetten napirendjére tűzte a kérdést.
MN: Nem ez az állami lenyúlás igazi oka, és nyilván a rossz szabályozás miatt is van, de a pénztárak valóban nem értek el izmos hozamokat. Nem gondolják, hogy a sokáig élvezett kényelmes helyzet most megkönnyíti a pénztárak befeketítését?
BJ: Én 2008 óta foglalkozom napi szinten és munkám részeként magánnyugdíjpénztárakkal, tehát személyemben nem érezhetem magam felelősnek. Azt is látni kell, hogy 2008-ban a szektor - nyilván a Magyar Nemzeti Bank nyomásától sem függetlenül - elkezdett változni. Akkor kezdődött a választható portfóliós rendszer bevezetése, ami rákényszerítette a pénztárakat, hogy igenis, kezdjenek el kockázatosabb, ám nagyobb hozamokat eredményező befektetésekben is gondolkodni. Nem állítom, hogy minden tökéletes, de tény, hogy rengeteg, a rendszer költséghatékonyságát és eredményességét növelő jogszabály született. Tizenhárom évvel ezelőtt senkinek nem volt a zsebében a bölcsek köve, hogy olyan rendszert állítson föl, ami az elkövetkező 200 évben tökéletesen működik. Kétségtelen, hogy 2008 előtt mindenki rendkívül konzervatív volt, mert mindenki félt, óvatos volt, és tanulta a feladatát. De elkezdődött az innováció. Az időzítés a válság miatt persze a legrosszabb volt, de azért a veszteségeket a pénztárak 2009-ben visszanyerték, tehát éppen a válság igazolta a rendszer működőképességét. És a pénztárak most már versenyképesek az európai és a világszintű összehasonlításban is. A befektetési típusú kockázatokat pedig lehet kezelni, az elmúlt száz évben ennek kialakult a technikája, és folyamatosan termelődnek az újabb megoldások. A politikai típusúakat viszont nem lehet kezelni. Egyébként tavasz óta folyamatosan kezdeményeztünk tárgyalásokat a kormányzattal. Mindig felróják például, hogy nem feltétlenül racionális döntések mozgatják az átlépő tagokat, az átléptetéssel csak az ügynökök járnak jól. Ezért mi magunk kezdeményeztük a Pénzügyminisztériumnál és a felügyeletnél, hogy erre a törvény szerint ne lehessen jutalékot fizetni. 'k ettől mereven elzárkóztak, erre mi megalkottuk az etikai kódexünket, amelyben a szektor zárta ki ennek a lehetőségét. Arra is volt ötletünk, hogyan lehetne megsegíteni a költségvetést, a kkv-kat, bekapcsolódni a szociális bérlakásprogramba, az időskori gondoskodásba. Amikor 2008-2009-ben totálisan befagyott a magyar értékpapírpiac, a pénztárak teremtették meg a likviditást. Amikor segítséget kértek, a szektor óvatosan és a pénztártagok érdekét maximálisan szem előtt tartva, de tudta, hogy mi a dolga.
MN: A folyó befizetések 4,5 százaléka helyett 0,9 százalékra csökkentett működési költséggel, illetve a 0,8 helyett legfeljebb 0,2 százalékra csökkentett vagyonkezelési díjjal lehetséges pénztárat üzemeltetni?
BJ: Az operatív működés költségei, tehát az ügyfélszolgálatok, a levelezés, a call centerek, a kimutatások, az informatikai rendszerek működtetése, a befizetések és bevallások feldolgozása stb. költségei fajlagosan annál kisebbek, minél több tagra oszlanak el. Most mindenki nagymértékben karcsúsítja a szervezetét, és végig kell gondolni a további racionalizálás lehetőségeit. Sok esetben az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak egy szervezetben vannak, közös adminisztrációt üzemeltetve talán ekkora költséghányaddal is el lehet vegetálni. De akkor nem lesz innováció, és újabb jogszabályokkal nem lehet további terheket rakni a rendszerre. Bármennyire igyekszünk is a kalkulációkba minden potenciális változót beépíteni, tízből kilencet nem mi befolyásolunk, hanem máról holnapra a politika. Így elég nehéz hosszú távú üzleti modelleket felállítani. Az aktív vagyonkezelés díja a legegyszerűbb portfólióknál megoldható 0,2 százalékból, bizonyos portfólióelemeknél eddig is volt erre példa. De ahol sokat kell adni-venni a papírokat, már a tranzakciós költségek önmagukban is magasak, tehát a szofisztikált vagyonkezelést nehéz lesz ilyen lecsökkent vagyontömeg esetén ennyiből megoldani. A jogszabály semmit nem bíz a véletlenre: a maradó tagokat másodlagos állampolgárokká teszi, a végrehajtásra egy hónapot ad, és még az intézményeket is kvázi ellehetetleníti.
MN: Elméletileg nonprofit szervezetekről lévén szó, eddig éppen a vagyonkezelés profitja miatt volt érdemes pénztárat üzemeltetni. Mostantól miért lenne ez vonzó?
BJ: A vagyonkezelőknek nagyon fontos piacot jelentenek a magánnyugdíjpénztárak, de korántsem egy lábon állnak, hiszen az önkéntes pénztárak vagyonával, a lakossági szegmens befektetéseivel és a biztosításokhoz kapcsolódó befektetésekkel is foglalkoznak. Elképzelhető, hogy mivel a pénztárakat szívügyüknek tekintik, az egyéb vagyonkezelések oldalvizén megtartják. De nyilván nem ez lesz a legnagyobb profitot termelő business line-juk.
MN: Tulajdonképpen kiket érint a visszaterelés? A pénztártagok jellemzően mely társadalmi rétegekből kerülnek ki?
BJ: A lényeg, hogy ez ugyanaz a hárommillió ember, amelyik egyébként is befizeti az adóját, befizeti a járulékait. A legnagyobb tragédia, hogy ismét azzal a hárommillió emberrel tesszük ezt, amelyik már így is erejét megfeszítve cipeli a hátán az ország terheinek jelentős részét.
MN: Ha minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul, a nulláról akkor is újra lehetne indítani a pénztári rendszert?
BJ: Akkor elvileg igen, ha lesz még Magyarországon olyan ember, aki elhiszi, hogy újabb 13 év múlva nem veszik el tőle megint a pénzét. Abban pedig kicsit szkeptikus vagyok, hogy bármelyik elkövetkezendő kormánynak lesz-e 3000 milliárdja, hogy a pénzt visszategye az egyéni számlákra. Mert azt ugye Selmeczi Gabriellától tudjuk, hogy a visszalépők pénze számlákon lesz nyilvántartva. Igaz, azt meg Matolcsy Györgytől tudjuk, hogy a pénzt holnap, holnapután elköltik. A macska nem foghat egyszerre kint is, bent is egeret. De az igazi probléma, hogy a bizalmat megszerezni is nagyon nehéz, ha pedig eljátsszák, akkor visszaszerezni már szinte reménytelen. Végre elkezdett a hazai lakosság jelentős része kicsit tudatosabban gondolkodni a jövőjéről. Nem tudom, hogyan lehet az ilyen társadalmi edukációt újra beindítani. Hogyan lehet ezek után tízmillió embernek a szemébe nézni, hogy bízz a mindenkori kormányodban, bízz annak politikájában, gondoskodj te is magadról, hozzál áldozatokat annak érdekében, hogy tehermentesítsd a saját gyerekeidet és unokáidat. Ez a hitevesztettség az igazi nagy veszély. Mert ez nem fog megállni a magánnyugdíjpénztáraknál.
