Csobánkán nagyobb a légszennyezettség, mint Pekingben!

  • LT
  • 2016. december 27.

Belpol

A Párbeszéd Magyarországért felelős környezetvédelmi politikára szólította fel a kormányt.

Döbbenetes adatokat ismertetett mai sajtótájékoztatóján Hegyesi Beáta, a Párbeszéd Magyarországért (Párbeszéd) Pest megyei elnöke és Váradiné Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja, I. kerületi önkormányzati képviselő. „Pár héttel ezelőtt Csobánkán a Levegő Munkacsoport egy ottani lakóközösség felkérésére és finanszírozásával méréseket végzett, de az eredmény még őket is meglepte, ugyanis az elfogadható értéknél harmincszor erősebb szennyezettséget mutattak ki, ami a pekingi értéknél is jóval magasabb” – mondta Hegyesi Beáta, de hozzátette, hogy ez nem egyedi eset, egy tavalyi mérés alapján a szomszédos Pomázon is hasonló volt a helyzet. A Pest megyei elnök szerint a csobánkai szennyezettség annak köszönhető, hogy a helyi nyugdíjasok nagy része hulládék fával fűt, a szezon kezdetén állítólag 50 teherautónyi hulladék fa érkezett a faluba. „Ezek ajtók, ajtókeretek, s egyéb, bontásból származó anyagok voltak, ezeket annak idején az olajfestéktől kezdve mindenféle káros anyaggal kezelték, amik most bekerültek a levegőbe. Nyilvánvaló, hogy a nyugdíjasok azért vásárolták ezt, mert ez tudják megfizetni” – mondta Hegyesi Beáta, egyúttal jelezte, hogy másutt, a Csobánkánál szegényebb falvakban sokkal katasztrofálisabb lehet a helyzet, mivel ott mindent felhasználnak, hogy fűteni tudjanak. Hegyesi felhívta a figyelmet arra is, hogy hiába van meg a szándék a fűtéskorszerűsítésre, a kormányzati támogatásokat nem tudják igénybe venni, a pályázatokon nem tudnak részt venni, ezeknek a híre ugyanis nem vagy késve jut el hozzájuk. „A megyei kormányhivatalok feladata lenne a tájékoztatás, de Pest megyében nincsenek jó tapasztalataink. Én például egy budakeszi kerti hulladékégető ügyében fordultam hozzájuk, de elhajtottak” – mondta a Párbeszéd Pest megyei elnöke.

Váradiné Naszály Márta és Hegyesi Beáta

Váradiné Naszályi Márta és Hegyesi Beáta

Fotó: narancs.hu

Váradiné Naszályi Márta arról beszélt, hogy Budapesten átlagosan minden harmadik napon megbetegítő a levegő minősége. „A kormányzat és a főváros nem alapozhatja a megfelelő levegőminőséget arra, hogy várja a jó időt. Ma már nem Budapest és nem is az ipari szennyezők jelentik a legnagyobb levegőminőségi kockázatot, hanem a kistelepülések, éppen azért, amit Beáta mondott – jegyezte meg. – A kormány rezsicsökkentésről szóló aljas hazugsága nem támogatja az emberek tömegeit, csak a tehetőséket, azokat a lakásokat, ahol bevezették a gázt, ahol megfelelő az infrastruktúra. Viszont azokat, akik még mindig fával, szénnel vagy ki tudja, mivel fűtenek, nem éri el a rezsicsökkentés, még a tüzelőtámogatás is csak egy-egy településen jelenik meg, és ott is sokszor január-februárban kapják a rászorulók.” Az önkormányzati képviselő szerint mindenki azzal fűt, amivel tud, és ez nemcsak levegőszennyezettséget, de akár közvetlen életveszélyt is jelenthet. A Párbeszéd felháborítónak tartja, hogy bár az Európai Uniótól jelentős támogatást kapott Magyarország az épületek energiahatékonysági korszerűsítésére, ezt a támogatást leginkább csak kormányzati és önkormányzati épületek felújítására használják fel. „Idén 37 milliárd forintot költöttek ezeknek az épületeknek a korszerűsítésére, ebből akár 20 ezer otthont is fel lehetett volna újítani, és valódi rezsicsökkenést elérni.” Naszályi Márta felháborítónak tartotta azt is, hogy Az otthon melege nevű kormányprogram a közép-magyarországi régióban nem volt felhasználható, ráadásul az csak hiteltámogatás. „Nyilvánvaló, hogy ezt csak azok a családok tudják felvenni, akik hitelképesek, tehát ez segítség sem éri el a legszegényebbeket.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Párbeszéd Magyarországért sokkal felelősebb, valódi környezetvédelmi politikát sürget a látszatintézkedések helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.