Csókos fizethette Semjén svéd vadászatait

  • narancs.hu
  • 2018. március 12.

Belpol

Papír van róla.

A Magyar Nemzet szerint egy Farkas József nevű üzletember fizette Semjén vadászatait. A nevük elhallgatását kérő vadászatszervezők arról beszéltek a lapnak, hogy a skandináv kirándulások költségeit minden egyes alkalommal Farkas utalta át nekik. Mint írják, “mindezt alátámasztja az üzletemberrel folytatott levelezés is, amelyből kiderül, hogy a vállalkozó több esetben is jelezte a szervezőknek, hogy mikor utalta át, vagy mikor fogja átutalni a költségeket, így például a szállás vagy a repülőjegyek árát.”

“Farkas József neve nem ismeretlen Magyarországon.

Érdekeltségei rengeteg állami megbízáshoz jutottak

különösen 2010 után – vagyis a második Orbán-kormány beiktatását követően –, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek” – írja a Magyar Nemzet, megemlítve a Farkashoz köthető ráckevei, négycsillagos Kék Duna Wellness Hotelt és a szintén négycsillagos noszvaji Oxigén Hotel & Zen Spát, amely 365 millió forint támogatást kapott 2010 és 2014 között.

A Magyar Nemzet cikke megjegyzi azt is, hogy az üzletember érdekeltségébe tartozik a Szaktudás Kiadó Ház Zrt., amely a Közbeszerzési Hatóság honlapja szerint a második Orbán-kormány idején huszonnégy közbeszerzési pályázatot nyert el. “A mára luxemburgi hátterű cég a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrárkamara, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Országos Roma Önkormányzat botrányos Híd a munka világába programjának konzorciumi partnere, a Türr István Képző- és Kutatóintézet pályázatain is befutó volt” – írják.

A lap szerint Semjént a vadászatokra öt alkalommal kísérte el őt Farkas József, illetve

kétszer Farkas fia is.

A Magyar Nemzet újságírójának az üzletember letagadta, hogy vadászatokon vett volna részt a miniszterelnök-helyettes társaságában Svédországban. Azt mondta, „nem tudom, hogy miről beszél”, majd bontotta a vonalat. Csakhogy mindezt cáfolják a lap birtokába került dokumentumok és fényképek.

Figyelmébe ajánljuk