„Magára valamit is adó ellenzéki politikus a jelen helyzetben nem veszi fel a mandátumát, függetlenül attól, hogy mit mond erről a pártja” – mondta Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója a választások után egy nappal a Hír Tv Egyenesen című műsorában. Aznap este Vona Gábor, a Jobbik elnöke bejelentette, hogy nem ül be az új Országgyűlésbe. Hétfőn Gőgös Zoltán (MSZP) döntött úgy, hogy lemond listán szerzett mandátumáról. Karácsony Gergely a hét elején erősítette meg, amiről már a választások előtt is beszélt: ő sem tart igényt mandátumára, a parlamenti politizálás helyett a zuglói polgármesterséget folytatja. Bár ezek egyéni döntések, a választások után fölmerült, hogy érdemes-e beülni a parlamentbe ellenzéki politikusként, és asszisztálni a fideszes hatalomgyakorláshoz. Megjegyzendő, hogy ha a jogosult nem veszi föl a mandátumát, az Országgyűléstől semmilyen juttatás nem jár neki. Ha fölveszi, az Országgyűlés lesz a munkahelye, ahová, ugye, illik bejárni. Ám ha ezt nem teszi meg, a szankció a vonatkozó 2017-es törvényi paragrafus bonyolultsága miatt igen nehézkes; egyértelmű pénzbeli büntetés csak akkor róható ki a hiányzó képviselőre, ha a napirenden szereplő szavazásokról távol marad, vagy valamely országgyűlési bizottság tagjaként elhanyagolja a munkáját.
„Fontos előrelépés lenne”
A bojkott lehetőségét először megpendítő Gulyás Márton szerint a parlamenti részvételnek kétségkívül vannak előnyei, de nincs olyan erős érv, mely indokolná, hogy felvegyék a mandátumukat az ellenzéki képviselők. „Ezzel jeleznék, hogy nem legitimálják ezt a hatalomgyakorlási formát. Az elmúlt évek azt mutatták, hogy az ellenzék nem tudta érdemben befolyásolni a hatalmat, nem tudunk komoly ellenzéki javaslatot említeni, amellyel foglalkozott volna a fideszes többség. Ez valószínűleg a jövőben sem fog változni, és már az elmúlt két ciklusban rendkívül megalázó volt, ahogyan az ellenzéki politikusokkal bánt a hatalom a parlamentben. A parlamenti politizálásnak mostantól vége van, eddig sem volt sok értelme, de ezután még kevesebb lesz. Az ellenzéki pártok megítélésének pedig jót tenne, ha kivonulnának a parlamentből, és így jeleznék, hogy elkezdték levonni a választási eredmény tanulságait, önkritikát gyakorolnak” – mondja a Narancsnak Gulyás, aki szerint a Fideszt valószínűleg nem zavarná a bojkott, de immár „optikájában is megjelenne az, amit a kormánypárt régóta gyakorol. Ez elég fontos előrelépés lenne.”
„Orbán rendszere – véli Antal Attila jogász, elemző – parlamentáris keretek között nem váltható le. A parlament látványos elhagyása és a nyilvánosság egyéb tereinek a megteremtése lenne az ellenzék feladata. Ki kellene fejezniük, hogy nem értenek egyet ezzel a rendszerrel. Ami elérte és reagálásra kényszerítette a kormányt, az nem a parlamentben történt, hanem az utcán, a tüntetéseken. Aki bemegy az Orbán-rendszer parlamentjébe, az őfelsége ellenzéke lesz csupán.” Gulyás Mártonhoz hasonlóan ő is elismeri, hogy közjogilag nem vetne fel problémát az ellenzék távolmaradása, viszont a Fidesz–KDNP legitimációja gyöngülne mind belföldön, mind nemzetközi szinten, ha ellenzék hiányában egypárti rendszerben kellene működnie az Országgyűlésnek. „Az ellenzék próbálta már a parlamenti politizálást, és be kell látni, nem ment. Próbáltak rákapcsolódni civil kezdeményezésekre, az is döcögött. Mi lenne, ha most maguk kezdeményeznének valami parlamenten kívüli politikai akciót? Az Orbán-rendszer parlamentje nagyon csábító az ellenzéknek, az elmúlt nyolc évben is biztos terepet jelentett, csak épp nem haladtak semerre. Ezúttal be kellene vállalni a bizonytalanságot még akkor is, ha így jelentős támogatástól esnek el. Merni kell a dobozon kívül gondolkodni.”
Antal Attila persze látja, mekkora az esélye ennek; úgy véli, a „jelenlegi ellenzéki garnitúra nem fog tudni kitörni súlyos parlamentfüggőségéből. Az individuális döntések fontosak, de egy fecske nem csinál nyarat, ráadásul, ha ebben sem lépnek fel egységesen, akkor a Fidesz még könnyebben tud éket verni közéjük”. Szerinte egyszer már kompromisszumot kötött az ellenzék a kormánypárttal, amikor elindultak a választáson; ha egy másik kompromisszumot is megkötnek azzal, hogy beülnek a parlamentbe, az politikai és morális szempontból is vállalhatatlan.
Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója viszont úgy látja, a tisztességes versenyt kiiktató szabályokra az ellenzék mondhatta volna, hogy nem vesz részt a választáson, hanem bojkottálja, de ha elindult, nem szabad lemondani a megszerzett mandátumokról. „Aki bekerült a parlamentbe, az nemcsak a törvényekről szavaz, hanem olyan jogosítványokkal is rendelkezik, amivel bűn nem élni. Munkájukkal országos üggyé tudnak dagasztani dolgokat, amire másképp nem lenne lehetőség. Kérdéseket tehetnek fel, adatokat ismerhetnek meg, olyanokat is, amelyeket egy polgár nem.” Az új Országgyűlés megalakul akkor is, ha kevesebb képviselő veszi fel a mandátumát, a Fidesz kétharmaddal mindent meg tud szavazni, a munkát nem akadályozza az ellenzék teljes hiánya, bár bizonyos tisztségeket az előírásoknak megfelelően ellenzéki képviselőknek kell betölteni – ilyen például a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztja. Igaz, Szabó szerint ezt is meg lehet oldani, például ha a Fidesz azt mondja, a KDNP az ellenzék, és őket ültetik be a bizottságba. „A mandátumok fel nem vételét maximum szimbolikus üzenetnek tartanám, de egyrészt a pártok listái elég hosszúak, és ha valaki lemond a mandátumáról, a következő veszi át a helyét, az pedig elég nehezen képzelhető el, hogy mindenki visszamondja; másrészt az egyéni mandátumok visszaadásakor új választást kell kiírni, és egyáltalán nem biztos, hogy azt a mandátumot visszaadó párt nyerné meg, sőt.”
Akik nemet mondtak
Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje már a választás előtt kijelentette: ha nem nyer az ellenzék, nem ül be a parlamentbe. A Narancsnak viszont azt mondja, nem azért döntött így, mert nem látja értelmét a parlamenti politizálásnak: „A parlamenti politizálás értékét nyilván csökkenti a Fidesz működése, de az ember nem lesz attól beljebb, ha nem ül be. Ha komolyan gondoltuk, hogy az Orbán-rendszert parlamenti választáson akarjuk leváltani, akkor a parlamentbe kell menni, mert erre hatalmaztak fel minket a választók.”
Azok az ellenzéki politikusok, akik már továbbadták a mandátumukat, szintén nem bojkottmegfontolásból döntöttek így. Niedermüller Péter (DK) EP-képviselő például szeretné végigvinni brüsszeli munkáját, jelentéstevőként nem hagyhatja sorsára az elindított ügyeket. „A kormánypártot bizonyára nem rázná meg, ha az ellenzék bojkottálni próbálna, de nemzetközi szinteken és a sajtóban erős üzenetet lehetne átadni. Viszont ugyanúgy nem látok esélyt az összefogásra, ahogy a koordinált indulás sem jött össze.” Pártjából rajta kívül Molnár Csaba (szintén EP-képviselő) sem veszi fel mandátumát, és a listán így előrébb lépő Ara-Kovács Attila sem él a lehetőséggel, de a leendő DK-frakció nem gondolkodik az Országgyűlés bojkottjában.
Gőgös Zoltán (MSZP) is továbbadja a listás mandátumát, de ő a politikából is ki kíván szállni. Lapunknak azt mondja, nem híve a bojkottnak, és másokat is arra buzdít, ne bojkottálják a parlamenti munkát, mert akkor Orbánéknak 100 százaléka lesz, és csak röhögnek az egészen. „Ha nem mennek be a parlamentbe a képviselők, még minimális kontroll sem lesz a kormánypárt felett.” Személyes döntéséről annyit árult el: elege lett abból, hogy 15 éven keresztül keményen dolgozott egy célért, látszólag teljesen hatástalanul. „Vidéken az embereket lenézi a Fidesz, csak a gyűlöletkampányt érvényesítette, ők pedig elhitték, hogy jönnek a migránsok, és azt a kicsit is elveszik tőlük, ami még megmaradt. Ehhez képest az a koncepció, amit mi felvázoltunk, nem működött.”
Vona Gábor, a Jobbik lemondott pártelnöke sem ül be a parlamentbe. A pártban Vonán kívül Janiczak Dávid, Ózd polgármestere sem veszi fel a mandátumát – Karácsonyhoz hasonlóan ő is inkább polgármester marad. „Nem sok értelmét látom a bojkottnak – mondja Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője –, egyrészt kivitelezhetetlen, nem hiszek abban, hogy mindenki egyöntetűen visszaadná a mandátumát, másrészt, ha csalódottak is a választók, kétlem, hogy azt várják tőlünk, hogy ne csináljunk semmit.” Mirkóczki szerint ráadásul visszafele is elsülhet az egész, a Fidesz propagandagépezete percek alatt ráhúzná a vizes lepedőt az ellenzékre: lám, nem tudnak beletörődni a választási vereségbe, anarchiába taszítanák az országot, ezért semmilyen bizalmat nem érdemelnek meg.
Nincs napirenden
Az MSZP-ben informális beszélgetések közben a parlamenti bojkott lehetősége is felmerül, de a párt ezt csak akkor tartaná hatékonynak, ha az összes mandátumhoz jutott ellenzéki képviselő úgy döntene, hogy nem veszi át a mandátumát. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is ezen az állásponton van, de szerinte teljes bojkottnak jelenleg kevés a realitása. „Ha csak egy frakció vonul ki, azzal öngólt rúg: a NER-t nem bántja, mert a Fidesznek akkora médiatúlsúlya van, hogy el tudja hitetni, a munka ugyanúgy zajlik tovább, a parlament legitim módon működik” – mondja Ujhelyi. Kunhalmi Ágnes szerint egy egyéni képviselő nagyon nehezen tudná megmagyarázni a választóinak, hogy miért is nem képviseli őket a parlamentben. „Habár nem önmagában a parlamenti munka határozza meg az ellenzék sorsát, mégis be kell menni és hallatni kell a hangunkat.” Kunhalmi szerint a fő feladat az, hogy a baloldal megteremtse a lehetőségét annak, hogy a kistelepüléseken is elérje az embereket, és hozzáférhető ellenzéki csatornákat építsen. „Ilyen politikai klímában az ellenzéknek csak szorosan együttműködve, közös projekteken dolgozva lehet elérni bármit.”
Noha Gyurcsány Ferenc pártja a Népszabadság bezárása után a ciklus végéig kivonult a parlamentből, most nincs napirenden a parlament bojkottja. A DK akkor úgy érvelt a kivonulás mellett, hogy ha maradnának, akkor a párt is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemévé válna. Gréczy Zsolt, a párt mandátumot szerzett szóvivője szerint azonban a 2016. őszi kivonulásnak „semmilyen hatása nem volt, semmi nem történt utána”. „Miért mondanánk le arról, hogy betekintsünk az iratokba, hogy kérdezhessük a minisztereket, ha a választóktól valójában erre kaptunk felhatalmazást? Azért küldik a képviselőket a parlamentbe a választók, hogy dolgozzanak. Teljes önfeladás lenne, ha nem így tennénk. Ha nem vennénk fel a mandátumunkat, arra se lenne pénze az ellenzéki politikusoknak, hogy megtankoljanak, és elmenjenek egy vidéki fórumra” – mutat rá Gréczy.
A Narancs információi szerint az LMP-ben sincs vita a parlamenti bojkottról, ugyanakkor Hadházy Ákos, a párt lemondott társelnöke lapunknak azt mondta: „Aki kicsit is ellenzéki politikusnak tartja magát, és nemcsak állítja ezt magáról, dilemmázik azon, hogy érdemes-e beülni a parlamentbe.” Hadházy szerint a bojkottal azt lehetne kinyilvánítani, hogy a választási rendszer eleve nem volt tisztességes, és a pártok nem egyenlő feltételek között versengtek. „Minden jel arra mutat, hogy ez egy díszparlament lesz. Ha mondunk szép szónoklatokat, azok az emberek 60–70 százalékához nem jutnak el, és nem lesz olyan javaslatunk, amellyel a Fidesz érdemben foglalkozna” – magyarázza az LMP politikusa, de azt is hozzáteszi, hogy „nagyon csúnya idők jönnek, és az ellenzéki politikusoknak némi védelmet biztosít a képviselői státuszuk, és nem a mentelmi joguk, hanem a nyilvánosság miatt”. Hadházy azt is elismeri, hogy a parlamenti munkának még mindig vannak előnyei: egy ellenzéki képviselőnek könnyebb adatokat megszereznie, és a betekintési jog továbbra is megvan. „Mindezek mellett egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy az ellenzékiek ne vegyék fel a mandátumukat. Ez lenne az egyetlen járható és igazán tisztességes út” – szögezi le Hadházy, aki éppen ezért megnyitná a bojkottról szóló diskurzust a pártjában.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke április 9-én az Egyenesen című műsorban kitérő választ adott a bojkottról szóló kérdésre, mondván, nem biztos benne, hogy egy teljes ellenzéki „bojkott azt eredményezné, amit elvárunk tőle”. Ungár Péter, a párt mandátumot szerző politikusa pedig azt mondta a Narancsnak, fel kell venni a mandátumot, mert „meg kell próbálni” a fideszes kétharmad ellenére is a parlamenti politizálást. Ugyanezt mondta Csárdi Antal, aki Budapest 1. választókerületében győzött, és határozottan negatív véleménye van a bojkottról. „Arra kaptunk felhatalmazást a választóktól, hogy képviseljük őket. Ha bizalmat szavaztak nekünk, nem élhetünk azzal vissza. Ha valaki nem veszi fel a mandátumát, nem teljesíti a feladatát.”
Szabó Szabolcs, az Együtt egyetlen parlamentbe jutott képviselője mindehhez annyit tesz még hozzá, hogy nem látja értelmét a kibontakozó vitának: „A választás előtt azért nem a programjukról beszéltek a pártok, mert belekeveredtünk a választástechnológiai kérdések boncolgatásába. Most meg ez a téma veszi el a teret az érdemi politizálás elől. Javasolnám mindenkinek, hogy kezdjünk el végre politizálni. A politizálásnak pedig az egyik fontos terepe a parlament.”
| Akik megpróbálták „Úgy látszik, a Ház ellenzék nélkül is működik, talán nem lesznek olyan élvezetesek a viták, és elvesztünk néhány megfontolásra érdemes érvet is” – mondta Orbán Viktor 1998 decemberében, amikor az ellenzék kivonult az ülésteremből, és kilátásba helyezte a parlamenti bojkottot. Bár a képviselők akkor már másnap felvették a munkát, a magyar történelem során egyes időszakokban hosszabb ideig ellenzék nélkül működött a parlament. Amikor 1912 júniusában, a Lukács László-kormány idején a későbbi miniszterelnök, Tisza István a képviselőház elnökeként karhatalommal vezettette ki az obstruáló képviselőket, az ellenzékiek parlamenti bojkottot hirdettek: a parlamentet illegitimnek nyilvánították és bejelentették, hogy külön képviselőházat hoznak létre, ahol terveik szerint ugyanazon témákat tárgyalták volna, amiket a parlamentben. Ám mivel a köznyelvben „árnyék- és babaparlamentként” nevezett ülések nem keltették fel sem a sajtó, sem a közvélemény figyelmét, az ellenzék néhány hét elteltével ismét beült az Országházba. 1924 végén, a Bethlen István-kormány idején jelentette be a baloldali erőket tömörítő Országos Demokratikus Szövetség a bojkottot, szolidaritást vállalva a parlamenti ülésekről kitiltott szociáldemokrata társaikkal. A Nemzetgyűlés a kivonulás ellenére is folytatta a munkát: Bethlen úgy vélte, ha a bojkott miatt engedményeket tesz, azt a gyengeség jeleként értelmezik majd. Az ellenzék egy részének részvétele nélkül elfogadtatta a korábbinál is korlátozóbb választójogi törvényt, de a házszabályt is szigorította. A Demokratikus Szövetség politikusai 1925 májusára belátták, hogy a bojkott sikertelen volt, és visszatértek a parlamentbe. |
