Magyar Narancs: Régi írásaiban visszatérő elem a "polgári közép" fogalma. Ön szerint 1998-ban vele győzött a Fidesz, 2002-ben és 2006-ban pedig a baloldal nyert általa. Most kire szavaz a polgári közép?
Tölgyessy Péter: A politikai közép szavazói számottevő arányban alighanem a Fideszre voksolnak majd. Ám jelentős hányadban még bizonytalanok. Magasabb státusú, városi, többnyire harminc feletti választók ők, akik nem szívesen maradnak távol a szavazástól.
MN: Nyolc, illetve négy éve Orbán Viktor elriasztotta, ellökte magától ezeket a szavazókat. Most miért térnek vissza a Fideszhez?
TP: Orbán Viktor vonzereje szerintem ebben a körben most kisebb, mint 1998-ban volt. A szélesebb választóközönség jobboldali fele sokszor roppant bizakodással vár a Fidesz kormányzására. Ám egyébként nem a Fidesz lett újra rokonszenves, hanem inkább az ország kétségtelen bajai, a baloldali koalíció alkalmatlansága, korrupciós ügyei üldözték el régebbi szavazóit. A korábban balra voksolók egy része a Fideszhez, sőt a Jobbikhoz pártolt, sokan viszont még nem álltak be senki mögé. Az alacsonyabb státusú vagy a fiatalabb szavazók gyakran otthon maradásukkal gondolják büntetni a baloldalt, de még inkább az egész politikát, a többiek viszont bármelyik pártnál hirtelen megjelenhetnek.
MN: A Fidesz előnye ledolgozhatatlannak tűnik.
TP: Nincs olyan párt, amely egyéniben tömegesen le tudná győzni a Fideszt. Így bizonyos Orbán Viktor abszolút többsége. A kétharmad viszont kétséges, ehhez az egyéni kerületek túlnyomó többségén felül, a többi párt eredményétől függően, valahol 50-58 százalék között kell szerepelnie a pártlistán. Kevesebb is elég lehet, ha hárompárti parlamentünk lesz, több kell, ha ötpárti. Az európai voksoláson 56 százaléka volt a Fidesznek. Ott viszont csak egyetlen szavazata volt az állampolgároknak, most kettő lesz, amit meg is oszthatnak a jobboldal pártjai között. Aztán még ott a számos bizonytalan, de majd valahová voksoló, és a ki tudja, mennyi tudatosan rejtőzködő szocialista és Jobbik-szavazó.
MN: Kik a Jobbik szavazói?
TP: A közvélemény-kutatásoknak végesek az eszközei. Az 1994 óta folyvást baloldalra voksolóknak nem lehet könnyű nyíltan kimondaniuk, hogy egyszerre a Jobbik híveivé váltak. Érdemes tehát az eredményeket az eredményekkel összevetni, és megnézni: mi történt korábban a különböző szavazókörökben. 1998-ban például a MIÉP legjobb választókerületeinek számító budai zöldövezetekben a tavalyi európai választáson a Jobbik még csak el sem érte a radikálisok régebbi eredményeit. A Jobbik kilenc-tíz százalékával Nyugat-Magyarországon sem tört át. Ezeken a helyeken a Jobbik mostani szavazói valószínűleg eddig a jobboldal különböző pártjai között mozogtak. Viszont Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében úgy zuhant sokfelé harmadára a szocialisták tábora, hogy a Fidesz alig javított korábbi eredményein, miközben a Jobbik olykor nyolc-tízszeresével több szavazatot kapott, mint annak idején a MIÉP. Olyan településeken is a szocialisták elébe vágott, ahol azelőtt az MSZP hatvanszázalékos támogatottsággal bírt. Látható: míg a MIÉP a két világháború közötti hazai radikális hagyomány közvetlen folytatása volt, addig a Jobbik inkább a rendszerváltás utáni Magyarország bajainak szülötte. Áttörésének mértékét jelentősen befolyásolja, de nem első helyen magyarázza a cigánykérdésben tanúsított radikalizmusa. Baranyában például, ahol magas a romák aránya, a Jobbik messze az országos átlaga alatt szerepelt. A döntő inkább az lehet, hogy Északkelet-Magyarországon mutatja a legreménytelenebb képét az új magyar kapitalizmus. Ezekben a térségekben húsz esztendő elteltével már bajosan lehet hinni a piaci megoldások későbbi eredményességében.
MN: Mivel magyarázható a Jobbik sikere a fiatalok körében?
TP: A harminc alattiaknál a Jobbik szinte nagy pártnak számít. Van ebben egy nagy adag, a fiatalokra egyébként is jellemző, a fennállóval szembeni lázadás. Ennek mértéke viszont sokkal nagyobb, mint ami Nyugaton tapasztalható, mintha a fiatalok jó része nem akarna belenőni a rendszerváltás rendjébe. Ez alapos kritikája az idősebbek társadalmának.
MN: Pedig a nagy többségük 1990 után született, nincsenek tapasztalataik a rendszerváltásról.
TP: A következményeivel viszont annál inkább szembesülnek. A fiatalok jelentős része érzelmileg nem kíván azonosulni a rendszerváltás utáni világgal. Bántóan igazságtalannak és reménytelennek látja a létező demokrácia rendszerét. Inkább beleveti magát a hagyományos magyar nemzeti radikalizmus kínálta világmagyarázatba, életérzésbe, az ősinek érzett szimbólumrendszerbe. Nem tudjuk, jelen formájában a Jobbik mennyire lesz tartós képződmény. A radikális pártok sokszor turbulensek, küldetéses vezetőik összecsapnak, szervezeteik meghasonlanak. Ám ha nálunk is ez következne, akkor is meg kell válaszolnunk a kérdést: a legfiatalabb magyarok miért tagadják ilyen hevesen az új berendezkedést, és fordulnak ilyen arányban a jobboldali rendszertagadás felé? Miért pont nálunk formálódott meg a szemünk láttára a nyugati világ nemsokára valószínűleg legnagyobb jobboldali radikális ereje? Miként lehet, hogy a tágasra nyílt világban legjobb egyetemeinken is hódít a Jobbik? És nemcsak a bölcsész-, hanem a közgazdászhallgatók között is, akik mégiscsak a piacgazdaság diszciplínáját tanulják.
MN: A parlamentben hogyan fog politizálni a szélsőjobb?
TP: Az első két évben ő lehet a valóban akcióképes ellenzék. Jó eséllyel hamarjában totális háborúba fog keveredni a kormányzati felelősség terhei alatt nyögő Fidesszel. A közeli rokonok háborúja mindig a legborzasztóbb. A Fidesz vezetői sokáig hallgattak a Jobbikról, ám a választásokhoz közeledve rájöttek, a Jobbik nemcsak a szocialistákat üti ki, hanem rájuk is veszélyes. Híveik egy része máris a Jobbiknak adhatja a listás szavazatát. Majd a kormányzati felelősséget viselve a Jobbik elragadhatja közönségük akár negyedét, harmadát, delejes vonzerőt gyakorolva a jobboldal régi magjára is. A Fidesz megszervezte hát véleményvezéreinek kiállását a Jobbik ellenében. Mire az nyomban hazaárulózni, likudozni kezdett - egy vérbeli radikális párt nem állhat meg félúton. Így viszont most Orbán Viktor elkötelezett hívei érzik magukat gyalázatosan megtámadva. A Jobbik jobban járt volna, ha később állítja választás elé a jobboldali közönséget. Ám nem taktikázhatott, átmenetileg sem adhatja fel radikalizmusát: az elmúlt húsz év egészének, benne a Fidesz politikájának a tagadását, hiszen ebből meríti lendületét. A megváltás teljességének sodró logikáját kell követnie, különben a saját táborán belül lehet szakadás. Támadása célpontja pedig aligha lehet más, mint maga Orbán Viktor: a jobboldal kettészakításához a vezért kell megtáncoltatnia a Jobbiknak. A valósághoz, a globalizált világrendhez hamarosan igazodni kényszerülő Fidesz számos korábbi állításával kerülhet szembe, ez viszont meghasonlást okozhat akár legbelső bázisában is. A Fidesznek ezért megelőző csapást kellett mérnie a Jobbikra, és a választások után azonnal fel kell tárnia esetleges zavaros finanszírozóit, külföldi kapcsolatait, mert fél év elteltével már késő lehet. A Fidesz által az utóbbi években felépített termetes médiabirodalom, értelmiségi világ, jobboldali szubkultúra nem kevés rendszertagadó gondolatot tartalmaz, amelynek elvárásai csak részlegesen, főleg a szimbolikus politikában teljesíthetők. Így okkal készteti a Fidesz színvallásra a jobboldali véleményformálókat még a választások előtt. Ha most nem teszi ezt meg, később a Jobbik állíthatja döntés elé őket: "Ha nem akarsz hűtlen lenni életművedhez, nem akarsz szánalmas udvari értelmiségi lenni, akkor nálunk a helyed."
MN: Hogyan tudná megakadályozni a Fidesz a Jobbik további térnyerését?
TP: Egy darabig lehet a szocialisták rettenetes örökségére mutogatni, velük szemben büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményezni. A szimbolikus politikában domborítani, állások, kitüntetések osztogatásával a neves jobboldaliakat megkötni. Ám végül mégis minden az ország állapotán múlik majd. Versenyképes-e újra társadalmunk a térségben, például a határon túli magyarok ügyében egyébként is kihívást támasztó Szlovákiával szemben. A végletesen frusztrált közvéleményben az ismét visszaszerzett sikeresség általános érzete nélkül bajosan tudhat bárki is tartós kormányzásra berendezkedni. Mint említettem, a régi jobboldali szavazók egy részét, ki tudja, mekkora hányadát, bizonyosan elviszi majd a Jobbik. Így viszont a Fidesznek ismét égetően szüksége lenne a polgári közép szavazóira. A közép választói azonban okkal bizalmatlanok a Fidesszel kapcsolatban. Vezetői mindenben kiszolgálták Orbán Viktor politikáját, aki egy évtizeden át módszeresen a politikai közép felszámolására törekedett, és abból építkezett, amit a jobboldalon talált. 1944-47 után a kommunista hatalom eltaposta a jobboldali gondolkodás intézményeit. Nyilvánosság, egyetemek, szabad közbeszéd hiányában a magyar jobboldal nem tudta feldolgozni az ország háborús összeomláshoz vezető útját, kimaradt a világkapitalizmus és a parlamentarizmus ötvenes-hatvanas évekbeli aranykorából, sokban megmaradt a piacgazdaság és a tömegdemokrácia végét gondoló harmincas évekbeli eszméinél. Ami akkor jobbára megfelelt a kontinentális Európa korszellemének, ám aminek az alapvetéseit gyorsan semmissé tették a háború utáni világ többnyire jobboldali államférfiainak - a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia, az európai együttműködés újjáépítésében elért - hallatlan sikerei. Mindennek megértéséből a magyar jobboldal kényszerűen kimaradt. A rendszerváltás után az érthetően sérült jobboldali gondolatra azon nyomban engesztelhetetlen haragjával rázúdult a másként beteg baloldali értelmiség, amely kétségkívül meg kívánta magának őrizni a véleményirányítás monopóliumát. A jobboldal fórumai, intézményei megfontolást nem ismerő háborúban épültek fel újra, és többnyire máig a háborús logikának megfelelően gondolkodnak. Az orientációját, értékeit visszanyerni nem képes ország így csak korlátozottan bizonyult alkalmasnak a rendszerváltás bajainak értelmezésére. Ennek következményeként egyre többen vonzódnak a rendszertagadó állításokhoz.
MN: Képtelen visszatérni a Fidesz az 1998-as alapokhoz?
TP: Ehhez alaposan újra kellene gondolnia politikáját, ami igencsak nehéz személyi és tartalmi döntések meghozatalát igényelné.
MN: Nyilván a Fidesz-vezérkar is kalkulál a választások utáni népszerűségvesztéssel, és van is forgatókönyvük a helyzet kezelésére.
TP: Orbán Viktor nyilvánvalóan régóta számol a rá váró csapdahelyzettel. Jó ideje igyekszik hűteni hívei várakozásait. Már nem is ígér, hanem inkább hallgat későbbi terveiről. Ám nyolc esztendeje a Fidesz minden megnyilvánulásával azt sugallja, hogy megszorítások, nagyobb áldozathozatal nélkül, egyedül a jó és korrupciómentes kormányzással jobbra fordítható az ország sorsa. Kaphat bármekkora többséget, kétharmadot, akármennyit, a felhatalmazása erre, a jó kormányzásra, meg mondjuk a képviselők létszámának felezésére szól majd. Ám a bajok jobbára a magyar modell legmélyéről, értékvilágunk, kulturális beállítódásunk ellentmondásaiból származnak. Alig van olyan része társadalmunknak, ahol ne lenne gondokkal teli a helyzet. A fordulathoz egyedül a jó kormányzás kevés lehet. A következő években aligha tér vissza a világgazdasági válságot megelőző idők száguldó térségbeli konjunktúrája. A válságnak még második hulláma is jöhet. Márpedig a 2011 után várható, két-három százalékos növekedéssel csak valamikor 2013-ban érhetjük utol a válság előtti önmagunkat. A 2006 ősze óta csökkenő állampolgári fogyasztás meg még később emelkedhet ismét vissza a 2006 tavaszi szintre. Az új hatalom, ha tartósan be akar rendezkedni, ezzel aligha érheti be. Neki a magyarok többsége által érezhető fordulatra volna szüksége. Ennek viszont távolról sem látszanak a gazdasági és főleg a lelki erőforrásai.
MN: Több elemző úgy véli, 4-4,5 százalékos hiány még kezelhető lenne, mi több, meg lehetne egyezni a deficit további emeléséről is a nemzetközi szervezetekkel.
TP: Ez a hiány alighanem máris megvan. További kisebb emelését, reformokért cserébe, talán még el is fogadnák a pénzpiacok, ám az egy százalékpontos hiánynövelés még mindig csak 260 milliárd forint. Márpedig legalább ezermilliárdos intézkedéscsomag lenne igazán fordulatszerű. Aminek még a körvonalai sem láthatók, meglehet, az új hatalom le is mond róla, de akkor a jó szerencsére bízza a későbbi kormányzását. A nagyobb kezdőlépés kockázata nélkül biztosabban sikerülhet az új hatalom partraszállása. Az első szabadon választott kormány és a második Gyurcsány-kabinet támogatottsága bizony már őszre megbicsaklott, ezután már csak vergődés következett. Kezdettől senki se merte érzékletesen előre megmondani az embereknek, mire számíthatnak. A magyar választók így fél év után képesek hazugnak látni és meggyűlölni azt a hatalmat, amelyre korábban nagy arányban szavaztak. Az új kormány mozgásterét kijelölő karók nem csekély hányadát maga a Fidesz állította fel az elmúlt nyolc évben. A bajokért való felelősség terhe most jórészt a szocialistákra hárul, ezért a Fidesz indulása sikerülhet. Ám annyira sok a veszély és kevés a könnyű megoldás, hogy valószínűleg még Orbán Viktor sem döntött kormánya valóságos irányáról.
MN: A választóknak nemcsak a hangulatuk változik viszonylag gyorsan, de hamar is felejtenek.
TP: A konkrét ígéreteket valóban könnyen feledik, ám a lényegük mélyen bennük él. A magyarok többsége szilárdan hiszi, hogy jómaga mindent megtesz a családjáért, nem neki szükséges változnia, hanem a kormánynak kellene végre megokosodnia. Ha végre elkergetjük az alkalmatlan, tolvaj és hazug hatalmat, egyszerre jobb lesz. Csakhogy ettől a társadalmi modell mélyebb bajai még nem oldódnak meg. Így aztán máris elkezdődött a pincében elrejtett csontvázak keresése. Ezek számát a jobboldal közgazdászai általában messze eltúlozzák, de azért mégis akadnak ilyenek. A Bajnai-kabinet hagyatéka, minden sikeres válságkezelés ellenére, nem olyan egyértelmű, mint ahogy a kormány állítja: tovább folyik a gázár körüli trükközés, a rászorultak régi fűtéstámogatására szóló keret áprilisra elfogy, a közalkalmazottak az egész évre szóló bérpótlékukat megkapják a választások előtt. A felelősséget a Fidesz egyelőre sikeresen elháríthatja magától, de ettől még nem lesz az embereknek lényegesen jobb. Fedezet nélkül nincsen nagyszabású adócsökkentés. A rendszerből könnyebben kiszedhető pénzeket, mások mellett a 13. havi nyugdíjat és közalkalmazotti bért a baloldali kormányok már kivették. A nagyszabású kiadáscsökkentés egyre nehezebb.
MN: A Sarkozy-típusú nemzetegyesítő gesztusok nem segíthetnének?
TP: Nagyon is segíthetnének, csakhogy képes-e ezeknek valóságos tartalmat adni annyi háborús lépés után Orbán Viktor? A jobboldali véleményformálók egy része áprilisban úgy fogja érezni: személyesen ők szereztek abszolút többséget, végre megjött a magyarok esze. Olyan arcok fognak a legszélesebb nyilvánosságban feltűnni, akiket már régen nem láttunk, és olyan archaikus nyelven fognak beszélni, ami a középen, a baloldalon igencsak riasztó lehet. Persze a miniszterelnök, 1998-hoz hasonlóan, alighanem most is megpróbál majd behozni komoly tekintéllyel bíró szakembereket, de régi támogatóinak nyolcéves éhségét is ki kell majd valahogyan elégítenie.
MN: Orbán évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a "kádári kisember" megnyerésére. Zömében ők azok, akik a referendumon leszavazták a vizitdíjat. Most megmaradnak a Fidesz mellett?
TP: A Fidesz a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kudarc után értette meg, hogy akkor sem tud többséget szerezni, ha a jobboldali híveit teljes egészében elviszi voksolni. Ám nem a közép felé fordult vissza - mert ehhez a vezérelvű politikát fel kellett volna adnia -, hanem inkább a szocialisták régi törzsközönségét akarta elszeretni. Ez a kisebb településeken jobbára már 2002-ben sikerült. A Fidesz tért nyert immáron nem csupán a különböző gazdaparaszti rétegekben, hanem a régi nagybirtok, a későbbi szocialista nagyüzem népében is. Ugyanezt akarta Orbán Viktor megismételni a városi, lakótelepi világban négy éve. A kádári kisembernek szólt a "roszszabbul élünk" állítás. Azóta tényleg rosszabbul megy az országnak, a Fidesz mégse nagyon jutott el a városi "kádári" kisemberekhez. A válságövezetek nagyobb településein a rendszertagadó Jobbik máris sikeresebbnek bizonyult.
MN: Igaz lenne, amit Orbán Viktor a színházművészeti egyetemen mondott pár éve, hogy 2006-ban nem is akart nyerni?
TP: Orbán Viktor minden helyzetben felülkerekedni akar. De azért 2006-ban fejének egyik felével már a vereségére is készült. Mindenképpen meg kívánt maradni tábora vezérének, és ebben sikerrel is járt. Kétszeri megintése után sem akadt a Fideszben vezető, aki érezte volna magában a hitet, hogy megkíséreljen az élre lépni. Most viszont Orbán Európában ritkán látott arányú választási siker előtt áll. Magyarok milliói fűznek roppant reményeket kormányzásához, ami jókora elégtétel számára.
MN: Milyen állapotban van Orbán Viktor, bírni fogja a válságkezelés stresszét?
TP: Pályája messze legnagyobb feladata vár rá. A Fidesz kezdő csapatából sokan már eltűntek mellőle, régi kormánya emberei közé új tehetségek alig léptek. A liberális közép 1994-es kudarca után módszeresen ellen-MSZP-ként építette fel újra pártját. Kormányzati hatalma elvesztése után sokáig bezárkózott a jobboldal régi mítoszai közé. Kerülte a vitahelyzeteket. A kezdetek frissességéhez képest alaposan megkopott innovációs készsége. Sokszor régi sémái, szerepei, vezérsége foglya. De szemlátomást érzi, most jön politikusi hivatása utolsó esélye. Sokszor társadalmunk tudós kutatói nem értik a magyarok vágyait olyan pontosan, mint a volt miniszterelnök. Igazán csak a nagyvárosi, budapesti ember reményeivel nem tud mit kezdeni. A választások után néhány hét alatt kell majd döntenie négy évét meghatározó módon kormányzása tényleges stratégiájáról. Hallatlanul egyedül lesz közben. Ha bármiért is elvéti a reá váró halálugrást, gyors kudarc is lehet a sorsa. Ám ez minden magyar baja is lenne, nem veszíthetünk el újabb négy esztendőt az életünkből.
MN: Mi lesz az ellen-MSZP-vel, ha a szocialisták összezuhannak?
TP: A Fidesz helyzetét lényegileg megváltoztathatja az MSZP megroppanása, a Jobbik áttörése. Eddig a jobboldal előtt politikusai vétkeit mindig igazolta a "patás ördöggel", a szocialistákkal vívott élet-halál harc.
MN: Maga az MSZP nem lehet képes váltani?
TP: A baloldali képzet, amely szerint csak az MSZP tudja szakértő módon vezetni az országot, öszszeomlott. Most a legelkötelezettebb hívek is azt mondják, befogott orral szavaznak majd a szocialistákra. A baloldali értelmiség jó részét az MSZP oldalán tartja régi félelme a minden tőle különböző kultúrájú politikától. A szocialistáknak alig maradt valóságos társadalmi küldetése, egyre inkább csupán a nyugdíjas-érdekképviselet hivatása az övék. Régebbi vezetőik nemigen képesek meghaladni a hivatásos döntéshozói és kijárói szerepet. A karrier reményében a párthoz kötődő fiatalokban nincs erő az ország vezetésére. Inkább csak a szokásszerű hazai korrupciót továbbfejlesztő gondolkodásmódjukkal hoztak újítást a pártba. A legtöbbet még Gyurcsány Ferenc értett meg az MSZP bajaiból. Ám rosszkor lett miniszterelnök: ha az ország érdekeinek megfelelően visszavonja elődjének a szocialista identitáshoz mélyen kötődő jóléti intézkedéseit, akkor bizonyosan elveszítette volna a választásokat. Győzött, viszont így kormányprogramja bejelentésével egyből beleesett a maga állította hazugságcsapdába. A kelepcék természete már csak ilyen, éppen akkor zárulnak, amikor távozni próbálnak belőlük.
MN: Képes lehetett volna "progresszív erővé" változtatni a kádári világban szocializálódott káderek pártját?
TP: Gyurcsány Ferenc a magyar baloldal százéves hívószavait hangoztatta, ami az eredendően nem éppen értelmiségbarát kádári párt megszólalásai után számos gondolkodó főt megszédített. Minél távolabb voltak a magyar valóságtól, annál inkább hittek többen a régi mondandónak. Gyurcsány olyan elméket is magával ragadott, mint Fejtő Ferenc vagy Lendvai Pál. Ám azonnal választás elé került: döntenie kellett a hatalom megvédése és az ország érdeke között. A kormányfő, mélyen egyetértve a baloldali értelmiséggel, semmiképpen sem akarta a hatalmat átadni a rettenetesnek látott Orbánnak. Így hát látszatpolitizálással próbálta áthidalni első másfél évét.
MN: Ön is optimista volt a 2006-os választásokat követően. Azzal számolt, hogy Gyurcsány akár több ciklusra berendezkedhet, a Magyar Nemzetben pedig távozásra hívta fel Orbánt.
TP: A választások idején igyekszem mindig a reményt meglátni. De már 2004 őszén írogattam Gyurcsány Ferenc kalandor vonásairól. Választások utáni politikáját kezdettől halálugrásként értelmeztem. Gyurcsány a jelenleginél kedvezőbb helyzetben alakította meg második kormányát. A térség gazdaságai száguldottak, majd' tíz esztendeje érezhetően növekedett a hazai reálbér, nem a diadalmasan növekedő Jobbik, hanem a második vereségét elszenvedő Fidesz volt az ellenzéke. Ám elvétette az ugrást, beleszeretett a bármi áron felülről reformálni akaró hős történelmi szerepébe. Pedig a magyarok semmit se tudnak inkább, mint ügyesen ellenállni a felülről kikényszeríteni akart életmódváltásnak.
MN: Elég nehéz úgy reformálni, hogy a miniszterelnököt még a saját pártja is visszahúzza.
TP: Demokratikus országban az eredendően jozefinista reformtörekvések jó eséllyel kudarchoz vezetnek. A reformértelmiség jó része máig nemigen hajlandó elfogadni, hogy a Kádár-rendszer eltűnésével a régi reformtechnikáknak is vége.
MN: Talán nem használódott volna el ennyire Gyurcsány, ha félidőben kilép. Miért nem vonult vissza időben?
TP: Gyurcsány Ferencnek már 2006 őszén vége volt, akkortól neki csak a vergődés maradt. Ám a baloldal újra és újra képtelenségnek gondolta a hatalom átadását a jobboldalnak, inkább szinte a megsemmisülésig végigbotladozta a választási ciklusát. Bizony a baloldali véleményformálók máig nem képesek elfogadni a demokrácia lényegét, a politikai váltógazdaságot - ahogy persze a jobboldaliak sem. Most a mi táborunk van kormányon, holnap a másik. Nemsokára rettenetes árat ad majd a baloldal értetlenségéért. Ha időben végbemegy a váltás, nem nő ekkorára a Fidesz, és főleg nem tör át a Jobbik.
MN: Miért támadta olyan ádázul Gyurcsány próbálkozásait a Fidesz? Miért nem hagyta, hogy a munka nehezét az MSZP végezze el, hozza helyre, amit 2006-ig elrontott?
TP: A jobboldal talán még inkább szenved a másik oldal kormányzásától, mint a bal. A kormány lépéseit a Fidesz valóban támadta, ahol csak érte, váltig elosztási nyomás alatt tartotta az erre különösen érzékeny szocialistákat. Csakhogy az elképzelt reformok iránya sokszor nem is volt jó. A magyar baloldal máig kevéssé képes megérteni: minden ország a saját előtörténete alapján boldogul. Nincs egyetlen recept a felemelkedésre. A huszadik század elején Olasz-, Ír-, Finn- és Spanyolország fejlettsége nem különösebben állt messze hazánk szintjétől. Mégis mindegyik igencsak különböző úton-módon zárkózott fel a fejlettebb világhoz.
MN: Fel tud még állni ebből a helyzetből az MSZP?
TP: A szocialisták most minden korábbinál kevésbé számíthatnak arra, hogy a többiek hibái majd rövidesen megoldják gondjaikat. A választások után ezernyi megrendült egzisztenciájú szocialista főember fogja keresni a bukás okait. Minden korábbinál nagyobb próbatétel elé kerülhet a párt legendás végső egysége. Nem tudhatjuk, hogy az MSZP történetének mi lesz a vége. Egy bizonyos, valamilyen baloldalra szüksége van a magyar választóknak.
MN: Átveheti egy másik párt az MSZP helyét?
TP: Két jelentkező már most is akad helyének részleges betöltésére. Az MDF mögötti politológusok alig négy éve még Dávid Ibolyából akartak Margaret Thatchert faragni Orbán Viktor helyébe, most meg Bokros Lajossal akarják pótolni Gyurcsányt. Az SZDSZ bukásával, az MSZP megrendülésével és a kádári kisember felé fordulásával nagyszámú reformpárti szavazó maradt vállalható párt nélkül. Csakhogy a politikai piaci megfontolásra alapozott irányváltás kizárások-kilépések sorához vezetett, általa zuhanásszerűen esni kezdett az MDF és Dávid Ibolya hitelessége. Elnöke bármi áron való maradásigényével a beteg magyar politika talán legsérültebb pártja az MDF. Mégsem igaz, hogy kispártra eleve nem érdemes szavazni. A Fidesz kétharmadát matematikailag is könnyebben állítja meg öt bejutó párt, mint három.
MN: Milyen lehetőségei vannak az LMP-nek?
TP: A Lehet Más a Politika jelenlegi állapotában igazi posztmodern párt. Bizonyos értelemben túl modern a hazai viszonyokhoz mérve. Mondanivalója igencsak emlékeztet az érett késő kapitalizmus, a globalizáció keltette gondokra válaszul megszületett német Zöldek és a Linke programjára. Sokban rendszertagadó erő, a világkapitalizmus nagyszervezeteinek rendje helyett az emberközeli helyi piacok világát ajánlja. Egyelőre igazi értelmiségi mozgalom, nemigen mozgatta meg a szélesebb közönséget. Olykor az egyszeregyét sem érti a kispárti politikának, szinte sosem túloz. Így viszont alig produkál a tömegsajtó figyelmét magára vonó ügyeket. Sokan még a létezéséről is alig tudnak. Ám a semmiből indulva állított az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is pártlistát. Aktivistái elszánásukkal pontosan azt tették, ami hazánkban a leginkább hiányzik: tiszta ügyszeretetből akkor alapítottak pártot, amikor még igencsak szerény volt az esély a sikerre. Ha valamire, hát pont erre, a közvetlen érdek nélküli elszánásra volna szüksége a beteg országnak. Ki tudja, még meddig juthatnak, ha a zöldtémák mellett lényegileg megkísérlik átformálni a baloldalt, és ha egyik háborús oldalhoz sem tartozván, valóban más politikát kínálnak a választóknak. A hárompárti Országgyűlés jó eséllyel a háborús észjárás minden korábbinál koncentráltabb folytatása lenne. Pedig ez az egyik végső oka bajainknak. Viszont egy jelentős, még szeplőtlen, új szereplő belépése minden korábbinál erősebb megújulási kényszert teremtene minden párt számára.
