Elbocsátottak egy pécsi tanárt, mert túl sokszor vett részt polgári engedetlenségben

  • narancs.hu
  • 2022. december 20.

Belpol

A pedagógus próbaidős volt, és indoklás nélkül szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyát.

Azonnali hatállyal kedd délelőtt felmondtak a Pécsi Művészeti Szakgimnázium egyik pedagógusának – értesült az ATV Híradója.

A csatorna szerint

a drámaszakos tanár munkaviszonyának megszüntetését azzal indokolta a tankerület és az intézmény vezetése, hogy túl sokszor vett részt polgári engedetlenségi akcióban.

A pedagógus azt fontolgatja, hogy peres eljárás keretein belül harcol az igazáért.

Az rtl.hu-nak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megerősítette az ATV értesülését. Az érdekképviselet ügyvivője azt közölte, hogy a fiatal pécsi tanár volt az eddigi pécsi akciók egyik szervezője, ő konferált a városban tartott tüntetésen, és az iskolájában szerveződött polgári engedetlenségi akciókban is részt vett. Nagy Erzsébet hozzátette, a pedagógus próbaidős volt, és indoklás nélkül szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyát.

Mint ismert az ősz során 13 budapesti tanárt küldtek el rendkívüli felmentéssel, azonnali hatállyal, mert polgári engedetlenségben vettek részt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.