Az egykori hírújságíró Németország legsikeresebb oknyomozó riportműsorának (frontal) az alapítója, aki később a szerkesztőségi oldalról átült a menedzsmentbe, és nyolc éven át a német kettes (ZDF) egyik leányvállalatát vezette. Rudi Zol-tán, az MTV Rt. elnöke azért hívta Magyarországra, hogy segítsen megerősíteni a köztelevíziót, és támogassa tanácsaival az őszi programreformot. Steenfadt itteni tapasztalatairól a Narancson kívül nemzetközi fórumokon is beszámol.
Magyar Narancs: Ha létezik valamiben konszenzus Magyarországon a politikai szereplők között, akkor az a médiatörvény megítélése: rossz, javíthatatlan, és sürgősen újat kell gyártani. Első nyilatkozatában ön mégis a védelmébe vette.
Olaf Steenfadt: Nem azt mondtam, hogy a médiatörvény jó. Csak azt gondolom, hogy a Magyar Televíziónak nem a médiatörvény a legnagyobb problémája, hanem az, hogy a törvényt mindennap folyamatosan megsértik. Amióta idejöttem, mindenkitől azt hallom: milyen rossz a magyar médiatörvény, de a megváltoztatásához kétharmados parlamenti többség kell, ami soha nem fog összejönni és a többi. Ezzel szemben én úgy látom, hogy ezt sokan kifogásnak használják, hogy ne kelljen tenniük semmit. A médiatörvény egyébként szerintem tényleg nem olyan rossz, mint amilyen a híre. Ha megnézzük a német közszolgálati rádió- és televízióadókról szóló államszerződést vagy a BBC chartáját, a különbség a jogalkalmazásban óriási, de pusztán a jogi alapokat nézve jóval kisebb. Nem csoda, hiszen a magyar ezekre épült. Az igaz ugyan, hogy a médiatörvénnyel soha nem lehetünk elégedettek, de a németen is van mit változtatni. Viszont közelítsük meg pragmatikusan a kérdést! Ha a Magyar Televízió tényleg el akar érni valamit, akkor nem a médiatörvény megváltoztatásáért kell küzdenie, hanem azért, hogy a meglévőt legalább néhány lényeges ponton betartsák. Egyébként is: minek az a sok erőfeszítés az új törvénnyel, ha senki se érzi majd kötelezőnek magára nézve?
MN: A meglévőről már bebizonyosodott párszor, hogy nem garantálja a politikai függetlenséget, és ehhez még a törvény betűjét sem kell megsérteni. Például itt vannak a társadalmi kurátorok, akik a tévéelnököt jelölik, miközben tudni lehet róluk, hogy az általuk képviselt civil szervezet épp melyik pártba van bekötve informálisan.
OS: Ez nem a törvény hibája, hanem ez a realitás. Lehet bármilyen jogszabályt hozni, a politika mindig keresi a lehetőséget, hogy beleszóljon a média működésébe. A befolyást csak egyféleképpen lehet megállítani: ha a köztelevíziót megerősítjük. Ez pedig nem egy újabb jogszabálynak, hanem a független finanszírozásnak és az érintettek szemléletének a kérdése.
MN: Látjuk, hogyan tartja pórázon, hogyan eteti a mindenkori kormány a köztévét. Miért változtatna ezen a gyakorlaton?
OS: Hadd kezdjem onnan, hogy a nyilvános vitákban gyakran öszszekeverik az állami televíziót a köztelevízióval. Pedig két teljesen különböző fogalomról van szó. Az állami televízió a kormány médiuma. Vannak rá jó és rossz példák: az előbbiekhez tartozik a Voice of America és a Deutsche Welle, az utóbbiak körébe pedig a kínai vagy a kubai állami televízió. Ezek a médiumok a kormány megbízását teljesítik, amely finanszírozza a működésüket. A köztelevízió ezzel szemben nem a kormányé, hanem közvetlenül a legfőbb szuveréné, az embereké. Míg tehát az egyik esetben a kormány ellenőrzi a televíziót, a másikban - ideálisan - a televízió ellenőrzi a kormányt. A függetlenség számunkra éppen ezért anyagi természetű függetlenség. A tevékenységünkhöz szükséges forrást a tulajdonosainktól, az állampolgároktól várjuk, és hogy a pénz közvetlenül a televízióhoz folyjon be, anélkül, hogy valamilyen harmadik fél bekapcsolódna ebbe, és befolyása lenne rá. A médiatörvényben a jogalkotó rendelkezett a köztévéhez közvetlenül beérkező forrásokról, amit a fogyasztók által a televíziós készülékek után fizetendő üzemben tartási díj testesített meg. Csakhogy az elvet a Medgyessy-kormány a díjfizetés szerintünk alkotmányellenes megszüntetésével megsértette. Mondom: a gond nem a törvénnyel van elsősorban, hanem a betartásával.
MN: A tévédíjat Medgyessyék arra hivatkozva törölték el, hogy úgyis kevesen fizették.
OS: A díjfizetés operatív kérdés. Két tucat modell biztosan van Európában, hogyan lehet ezt a díjat hatékonyan beszedni. Ez csak kifogás volt, hiszen az államnak az adókat is sikerül valahogyan behajtania. Az üzemben tartási díj elengedése viszont azt jelentette, hogy a köztelevízió átváltozott állami televízióvá, amit a kormány pénzel. Nem elég, hogy a Magyar Televíziónak mint intézménynek amúgy is meg kell küzdenie a rendszerváltás előtti múltjával, a finanszírozási klauzula megszegésével visszaszorították ugyanabba a sarokba, ahonnan egyszer már, úgy tűnt, kiengedték.
MN: A köztévé megerősítése mégsem pusztán finanszírozási kérdés. Hatalmi reflexek működnek: a telefont felemelő politikusban éppúgy, mint a tévésben, aki emiatt megijed.
OS: Ezzel egyetértek. Viszont a televízió anyagi függetlensége mindennek az alapja. Ha ez hiányzik, és itt erről van szó, akkor a menedzsment mozgástere csökken, a politikáé pedig nő. Az MTV Rt. a saját tőkéjét felélte, ha tetszik, illegálisan működik. Úgy tűnik, a politikai be-folyásgyakorlás leghatékonyabb eszköze a köztelevízió csőd szélén tartása. A beígért, amúgy is szűkös pénzek sem érkeznek meg időre, akkor is csak részben vagy előnytelen feltételek mellett. Az intézmény még két-három évre sem tud előre tervezni, külföldi koprodukciókban részt venni vagy infrastrukturális beruházásokba fogni. Emellett persze van, hogy leszólnak telefonon, és létezik a "megelőző engedelmesség", ami alatt mi Németországban azt értjük, hogy a befolyás azelőtt hat, mielőtt azt valakinek valóban gyakorolni kellene. Ilyen létezik a ZDF-ben és a BBC-nél is, de legtöbbször megáll a felső vezetők szintjén, akik ezeket a kísérleteket semlegesíteni tudják. Magyarországon közvetlenül a szerkesztőket is bombázhatják ilyen kérésekkel, akik az állásukat kockáztatják, ha nem engedelmeskednek. Ausztriában a múlt héten polgári mozgalom indult S.O.S.! ORF! elnevezéssel, hogy az osztrák közszolgálati adóra nehezedő egyre nagyobb politikai nyomást visszaszorítsák. Magyarországon ez a civil felelősség eddig hiányzott. Pedig, hadd ne mondjam, elég lenne elővenni a médiatörvényt. Nincs olyan passzus benne, ami azt állítaná, hogy a köztévé egyik vagy másik politikusé lenne - épp ellenkezőleg!
MN: Hogyan vívhatná ki az ezer sebből vérző Magyar Televízió az anyagi függetlenségét?
OS: Az igény közvetlenül a médiatörvényből levezethető - és ennél erősebb jogi pozíció nem is létezhet. Németországban nemrég panasszal fordultak az alkotmánybírósághoz, mert a kormány nem biztosította a köztelevíziónak a médiatörvényben lefektetett, független finanszírozáshoz való jogot. A Freedom House legfrissebb összehasonlító adatai arra utalnak, hogy az elektronikus sajtó függetlensége Magyarországon nagyobb fenyegetésnek van kitéve, mint bármely kelet-közép-európai posztkommunista országban. Az MTV Rt. helyze-tének kulcsszerepe volt ebben a megítélésben. Úgyhogy egyfajta külső nyomás mindenképp van, már csak azért is, mert az ország az Európai Unió alapkövetelményeit sem tartja be. Másrészt azt gondolom, hogy a közmédiumok politikai befolyásolása nem vezet eredményre. Az emberek nem vakok, észreveszik, ha a médiát felülről irányítják. Épp Magyarország a példa, hogy amikor kormányhoz hű emberek irányítottak egy hihetetlenül elfogult köztelevíziót, a kormányt nem választották újra.
MN: Ugyanakkor az emberek azt is mondják, hogy miért fizessünk ezért a vacakért.
OS: Nyilvánvaló. A köztelevíziózás jövője attól függ, hogy tud-e olyan ajánlatot adni, ami igazolja a költségeket. Egyrészt, hogy a tévénéző megkapja azokat a műsorokat, ami miatt a végén azt mondja, hogy oké, a pénzemnél vagyok. És hogy közben teljesítse a megbízást, amit a médiatörvény szab ki rá, amely egyébként nagyjából ugyanazokkal a feladatokkal látja el, mint amiket bárhol Európában elvárnak egy köztévétől. A kérdés csak az, hogy tudja-e az "átlagmagyar", a politikus meg a tévés szakember, melyek a köztévé feladatai, és hogy a teljesítés ezeken mérhető.
MN: Ön hány köztévét tart kívánatosnak?
OS: A már említett köztelevízió kontra állami televízió különbségtételből a válasz kikövetkeztethető. A Duna TV olyan, mint egy elektronikus külképviselet. Ha a kormány úgy gondolja, hogy a kulturális csere ösztönzése és a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás érdekében szükségesnek tartja a finanszírozását, azt teljesen legitimnek tartom. De teljesen más a funkciója és a struktúrája, mint a köztelevíziónak, ami a Magyar Televízió lenne. Főként pedig része a végrehajtó hatalomnak, hiszen a kormány tartja fenn. Ami az m1/m2 problematikát illeti, arról azt gondolom, hogy hamarosan magától megoldódik, hiszen a digitális kor küszöbén állunk. Nemsokára eltűnnek a hagyományos értelemben vett csatornák, és mindenki magának állítja össze on-demand az ajánlatok feneketlen zsákjából a saját programját.
MN: Talán ne szaladjunk ennyire előre. Jó lenne, ha a tévé frissíteni tudná a 25 évesnél öregebb gépészeti infrastruktúráját.
OS: Természetesen, de erre a földcsuszamlásszerű fejlődésre nemcsak a magyar, hanem a külföldi televíziók sincsenek igazából felkészülve. A kérdést, hogy szükség van-e egyáltalán köztelevízióra, majd akkor fogják igazán feltenni, ha tényleg beköszönt a digitális kor. Ha valakinek ma nem tetszik a köztévé műsora, átkapcsol egy másik csatornára. Néhány év múlva a globális médiavállalkozások, melyek a nemzeti piacokat már így is lekaszálták, még nagyobbak lesznek. Velük párhuzamosan bárki kínálhat a saját laptopjáról "televíziós" tartalmat. Ezekről a piaci szereplőkről nem lehet majd megállapítani, hogy milyen célokat követnek, milyen standardok alapján dolgoznak és egyáltalán kik ők valójában, ami már ma is nagy dilemma az online információk piacán. Úgy gondolom, a digitális korszakban megnő az igény a minőségi követelményeket érvényesítő, független köztelevízió iránt, amely védi a nemzeti kulturális értékeket, vállalja az objektív, audiovizuális krónikás szerepét, és segít tájékozódni a mindennapokban. Először is azon kell dolgozni, hogy ezt a változást a szereplők megértsék. Ezért kezdtünk bele az imázskampányba, és ezekre a kihívásokra szeretnénk figyelmeztetni a politikai döntéshozókat és felkészíteni a tévé dolgozóit.
MN: A köztévé reformjáról szóló egész oldalas újsághirdetéseket a környezetemben lévők nagyjából kétféle kommentárral fogadták: mit akar velünk a tévé beszélni, és hogy minek kellett erre hétmilliót költeni?
OS: Én azért többféle véleményt hallottam, de valóban megosztotta az embereket. Ami egy marketingesnek nem rossz, hiszen sikerült feltűnést kelteni. A háromirányú kommunikációt (politikusok, nézők, dolgozók) fontosnak tartom, hogy mindenkinek világos legyen, mi a tét. A kampányba még a kormányalakítás előtt belekezdtünk: tudjuk, hogy ezer más fontosabb dolga van az új kabinetnek, de a tévé problémájának megvan az az előnye, hogy megoldható, és közel sem olyan bonyolult, mint például az egészségügy átalakítása. Néhány kiigazítással reform szintű sikert lehet elérni. Ami a reklámköltséget illeti: szerintem unfair ezzel példálózni. Ha az intézmény költségvetéséhez képest a marketingköltség nem kirívóan magas, akkor nem látok ebben semmi kivetnivalót. Rengeteg közintézmény reklámozza magát - mi miért ne? Ami inkább furcsa, hogy az aktuális kampány mindenütt az országban ki van plakátozva, de a saját médiumunkat, a képernyőt nem használtuk az üzenet eljuttatására.
MN: A médiatörvényt védi, közben az ORTT-nél és a Magyar Televízió kuratóriumánál a sokadik ötlet születik a megreformálásáról.
OS: Hát ez az. Szerintünk a tévét nem volna szabad kihagyni a folyamatból. Mi azt szeretnénk, hogy a tervezésnek része legyen, mégpedig az erősebb pozíciójából. A kuratóriumot pedig nem szabad összekeverni a tévé menedzsmentjével. Ha összevetjük a német és a magyar televíziós grémiumokat, a feladataik elvben hasonlóak. A kuratórium funkciója nagyjából megegyezik egy részvénytársaság felügyelőbizottságának (fb) funkciójával: védi a tulajdonos jogait, ellenőrzi a menedzsmentet, belenézhet és rákérdezhet minden munkafolyamatra, törvényi aggályokat fogalmazhat meg. De az operatív feladatokat nem az fb irányítja. A német televíziós kuratórium például soha nem tárgyalna a ZDF nevében valamilyen szerződésről, mert a kezdeményezés és a végrehajtás nem az ő jogköre. Itt viszont más gyakorlatot tapasztalok, de nem azért, mert a médiatörvény úgy írja elő, hanem mert itt kompetenciákon lépnek át.
MN: A menedzsmentet alkalmasnak tartja a helyzet kezelésére?
OS: Szerintem az eddig elmondottakból egyértelműen kiderülhetett, hogy a megoldás nem azon a körön belül van, amire a menedzsment igazán ráhatással bír. Ugyanakkor a Magyar Televízió 2005-ben hosszú évek után először nem termelt veszteséget, az üzletmenet optimalizálására több hasznos intézkedést hozott, illetve tervezett. Példaként lehet említeni a központi folyamatirányító IT-rendszer és a házon belül elvégzett teljesítések piaci alapú elszámolását és kalkulálását lehetővé tevő egyköltség-rendszer kiépítését, ami a ZDF-nél is csak nemrég volt napirenden. Ezzel a szerkesztőségek teljesítménye összevethetővé válik a külső beszállítókéval, ami alapján el lehet dönteni, hogy egy műsor elkészítése milyen gyártásban éri meg jobban. Ezenkívül napirenden van egy olyan, rugalmas javadalmazási rendszer bevezetése is, ami azt is számításba veszi, hogy a produkció mennyire volt sikeres. Úgyhogy szerintem a Magyar Televízió botrányos pénzügyi keretfeltételei ellenére üzletileg jól teljesített, még ha vannak is olyan bebetonozott szerződések, amiket ha a feje tetejére áll, akkor sem tud megszüntetni.
MN: Ez vonatkozik a küszöbön álló elbocsátásokra is? Vagyis hogy nem a teljesítmény, hanem a szerződés "keménysége" dönt majd?
OS: Alkalmazási szerződésekből adódó munkajogi csapdák valóban léteznek, de ez a probléma nem csak a magyar köztévére jellemző, más országokban is folyamatosan küzdenek ellene. A televíziónak egyszerűen nincs más választása, mint hogy megszüntesse a színlelt vállalkozói szerződéseket. Közben mindenki tudja, hogy a fiatal külsős munkatársak gyakran épp azok, akik a legtöbbet teljesítenek, és tőlük senki nem vesz búcsút szívesen - a Magyar Televízió sem.
MN: A televíziós szakembergárdát egyébként elég erősnek érzi ahhoz, hogy friss, versenyképes, tartalmában és képileg is érdekes műsorok kerüljenek ki a keze alól?
OS: Amennyire megállapíthatom, a Magyar Televízióban van annyi tehetség és potenciál, ami erre képessé teszi. De azt is gondolom, hogy a gyakori menedzsmentváltás, pénzhiány, folyamatos politikai befolyás és sok más egyéb tényező kikezdte az intézmény morálját; és egy olyan kreatív műfajnál, mint a televíziózás, ez azonnal és közvetlenül kihat a termékre. Ezért fontos, hogy a munkatársak tudják, legyen információjuk arról, hogy mire megy ki a játék, mert csak így meríthetnek motivációt a munkához. És ez kivételesen nem is pénzkérdés.
MN: Akkor beszéljünk a műsorokról! Milyen visszautasíthatatlan ajánlatot tesz le a tévé a nézők asztalára?
OS: A részletes tervek ismertetésével megvárnánk az őszt, amikor bemutatjuk a megreformált programkínálatot.
MN: A véleményére mégis kíváncsi lennék egy-két műsorról. Mit gondol az Estéről?
OS: A tévé arculatát, reputá-cióját meghatározó, vezető műsor. Meg kellene próbálkozni ennek a márkának az óvatos kiterjeszté-sével.
MN: Híradó?
OS: Vitapont például a sugárzási idő, a műsorvezetők személye, a külpolitika aránya a műsoron belül, és hogy milyen legyen az arculata.
MN: Panoráma?
OS: Értékes márka, és néhány változtatással van még benne kakaó.
MN: Krém és társai?
OS: A tévé szórakoztató műsorai sikeresek.
MN: És jók is?
OS: Nem állítom, hogy különösen innovatív produkciók lennének, de valamennyire tükrözik a magyar identitást. Legalábbis a nemzetközi licencműsorokhoz képest (Who wants to be a millionaire?/Legyen Ön is milliomos!, Idols/Megasztár), melyek nem jelentenek túl nagy kockázatot a csatornáik számára.
MN: A szólás szabadsága?
OS: Úgy tűnik, hogy megemésztette a műsorvezető-váltást. Lehetne egy kicsit csípősebb.
MN: Nap-Kelte?
OS: Bonyolult. Inkább hagyjuk.
Olaf Steenfadt a Robert Bosch Alapítvány támogatásával beszámolót készített a Magyar Televízió helyzetéről. A riportot megkapta a közszolgálati televíziók európai szervezetén (European Broadcasting Union, EBU) kívül a német szövetségi kormány és az EBESZ. A jelentés az aktuális üzleti évről a következőket írja: "Legfrissebb példa: a már odaítélt éves költségvetés húsz százalékát visszatartják, illetve csak azzal a feltétellel osztják ki, ha az MTV Rt. a teljes televíziós archívumának hasznosítási jogát átadja egy újonnan alapított állami gyűjteménynek. Ilyen módon az MTV Rt.-nek nem volt választása, hogy ezt a lépést megtegye, egyáltalán, hogy tárgyalhasson az árról és a feltételekről stb. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy az archívum - mind eszmei, mind pénzügyi értelemben - a vállalat hatalmas, hosszú távú befektetése, melynek kikényszerített átadása a mérlegben csak egyszeri eredményként jelentkezik. Az MTV Rt.-nek abból is hátránya keletkezik, hogy az elidegenítés miatt a bevétele után adóznia kell, míg az állami támogatás megegyező összege adómentes lett volna. Végeredményében ez a folyamat nemcsak tőkeveszteséget jelent (az archívjogok elvesztése) ellentételezés nélkül, hanem az operatív költségvetés további csökkenését." A jelentés szól a politika és a média összefonódásáról is: "A tartalmi befolyásgyakorlásnak, amely főként a személyzet irányításában jelentkezik, súlyos gazdasági összetevője is van. A televízió külső gyártásban készülő produkcióinak az elosztását ugyanis döntően politikai nyomás irányítja. Ezek kapcsán általában biztosra veszik, hogy a kedvezményezett producer közel áll egyik vagy másik párthoz, és hogy a műsorköltségekből visszafolyik valamennyi a pártoknak (>>kick-backsban. Magyarázatként itt kell megemlíteni, hogy a pártfinanszírozás kérdése Magyarországon épp annyira reformra szorul, mint az elektronikus médiáról szóló törvény. Végeredményben mégis erős a gyanú, hogy közpénzek jutnak a kvázi csődben lévő Magyar Televízión keresztül a politikai pártokhoz. Súlyosbítja a helyzetet az a két pártközeli magántelevízió (ATV, HírTv), melyek finanszírozását ebben az összefüggésben is indokolt szemlélni. Vagyis nem kizárt, hogy a Magyar Televíziót a konkurensei közvetlen finanszírozására kényszerítik, miközben saját programja számára hiányoznak az eszközök."
