Elképesztő tűzijátékot tervezget a kormány, miközben épp az energia-veszélyhelyzetről papol

  • narancs.hu
  • 2022. július 14.

Belpol

Negyvenezer pirotechnikai eszköz, hatszáz drón, ...

Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai Szent István-napi programsorozat biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs csütörtökön Budapesten - számol be a hvg.hu.

A tanácskozásról Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a testület vezetője nyilatkozott, aki arról beszélt, hogy az elmúlt 12 évben kialakítottak egy módszertant és eljárásrendet, amellyel az augusztus 20-ai rendezvénysorozatot magas színvonalon és a legnagyobb biztonsággal szervezhetik meg. Ehhez hozzátartozik egy operatív törzsb is, amelyben minden olyan szervezet, intézmény képviselteti magát, amelynek a Szent István-napi programokkal dolga van.

Utóbbi vezetője nyilatkozott arró, hogy már folnyak az idén is négynaposra tervezett ünnepségsorozat előkészületei.

Az ünnepelni vágyókat augusztus 18-21. között mintegy 20 programhelyszínen több száz programelemmel várják, és  „Európa legnagyobb tűzijátékával”.

Ez azt jelenti, hogy:

  • a tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között, és
  • a tavalyinál kétszer több, azaz hatszáz drón is szerepel majd.

Persze emellett minden egyéb szokásos programelem is marad: lesz tisztavatás, légiparádé, zászlófelvonás, Szent Korona-látogatás, és persze ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet is. És "igazi fesztiválhangulat", az ígéret szerint.

Az, hogy mindez mibe kerül majd, persze rejtély, miért is kéne az adófizető állampolgárok ünnepi hangulatát ilyen közérdekű adatokkal összezavarni... A hvg.hu számításai szerint nettó 5,5 és 7,9 milliárd forint közötti összeget simán elvernek majd erre az egészre.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.