Magyar Narancs: Baloldali politikusként mit gondol egy olyan törvényjavaslatról, amely a szegények megregulázásán alapul?
Korózs Lajos: Ez nem a szegények megregulázása. Most, amikor Molotov-koktélokkal meg sörétes puskákkal támadják a romákat, semmit sem tenni nagyobb vétek, mint vitatható döntéseket hozni. A politikának kötelessége állást foglalni. Egyértelművé szeretném tenni, hogy semmiféle monoki, ivádi vagy mosonmagyaróvári "segélyért munkát" modellnek nem vagyok a híve. Munkáért munkabér jár, a munkabér után pedig az ember jogosultságokat szerez, például nyugdíjra. A mi célunk a törvényjavaslattal nem a megregulázás, hanem a segélyezés munkavállalás ellen ösztönző hatásának a mérséklése, és a segélyezettek munkaerő-piaci pozíciójának a javítása. Megjegyzem, a segély a jelenleg hatályos törvény szerint is megvonható volt, ha az illető nem működik együtt. Én biztos nem tudnék támogatni egy olyan programot, ahol a leépített, segélyen lévő pedagógust két hónap múlva behívják közmunkában tanítani az iskolában. Ez ellen minden porcikám tiltakozik.
MN: Már a javaslat első mondata is a munkanélküliek ösztönzéséről szól. Mintha a "bűnös semmittevők" motiválása lenne a cél - ami megfelel egyes szocialista polgármesterek egész évben hangoztatott követelésének.
KL: Összesen 230 ezer segélyen lévő emberről beszélünk, akikkel kell valamit kezdeni. Az a cél, hogy aki közülük képes dolgozni, az munkával járuljon hozzá a közteherviseléshez, ugyanakkor a minimum szintű ellátást továbbra is biztosítjuk az arra rászorulóknak. Szeretném világossá tenni: ha korbáccsal verik és terelik őket a nem létező munkaerőpiacra, azzal nem oldódik meg a magyar gazdaság baja. 230 ezer ember egyéni problémája áll össze egy halmazzá, ezen a halmazon belül pedig különféle szükségletek jelentkeznek. Ha volna munka, és az illető akarna és tudna is dolgozni, még akkor is szükség lenne a szereplők összekötésére, mentorálására. Nincs olyan, hogy ott a munkahely, tessék menni dolgozni.
MN: Miért a rendszeres szociális segélyre szánt évi hatvanmilliárdon akarnak spórolni? (A témáról átfogó jelleggel lásd korábbi cikkünket: Spórolhat-e az állam a szociális juttatásokon és a foglalkoztatáspolitikán?, Magyar Narancs, 2008. június 5. - a szerk.) Miért nem a középosztálytól veszik el a családi pótlékot?
KL: Ebben az a kormányzati szándék tükröződik, hogy minden gyermek egyenlő. Minden egyes gyerekre szüksége van a társadalomnak. Legalább egy szociális ellátás legyen univerzális. De nézzük a javaslatot! Lesz a mostani segélyezetteknek egy körülbelül százezres csoportja, akiknek továbbra is jár a segély, lesz azonban egy munkaképes többség, amely csak akkor kap segélyt, ha cserébe részt vesz a közfoglalkoztatásban vagy valamilyen képzésben. Továbbra is segélyt kap az 55 év feletti, a három gyermekét egyedül nevelő, vagy a munkaképtelen. A munkaképesek azonban lehetőség szerint dolgozni vagy tanulni fognak, vagy ha nem, segély helyett rendelkezésre állási támogatás jár nekik.
MN: Miért írják le az 55 felettieket vagy a háromgyerekes nőket?
KL: Tény, és én is jeleztem a miniszter aszszonynak, hogy sokan még 55 év felett is szeretnének dolgozni, éppen abból a megfontolásból, hogy szolgálati időt szerezzenek, és magasabb nyugdíjuk legyen. A rendszert átláthatóvá kell tenni: meg kell teremteni a feltételét, hogy aki akar, az tudjon is dolgozni - függetlenül az életkorától. Egy háromgyerekes nőt sem szabad bebetonozni ebbe a státuszba, hisz neki is felnőnek a gyerekei. Én egyébként olyan egetverően nagy szabadságot sem adnék a települési önkormányzatoknak, hogy helyi rendeletekben mit és hogyan bővítsenek. Félreértés ne essék: a települési vezetők szeretnek segélyt osztani, sokan csak eljátsszák az "ezek itt szívják a vérünket" melodrámát, mert pontosan tudják, hogy a segéllyel lojalitást lehet szerezni. Az ördög nem a mostani javaslatban, hanem a végrehajtási utasításokban és tárcaszintű rendeletek részleteiben lesz elrejtve.
MN: Az önkormányzat honnan fog tudni a mostaninál háromszor több közmunkát biztosítani?
KL: Ez pluszfeladat lesz számukra, hogy segélyosztás helyett intenzíven közfoglalkoztatást kell szervezniük. Közfoglalkoztatási tervet készítenek, amit az Állami Foglalkoztatási Szolgálat előzetesen véleményez. Ezek mögött az a kormányzati szándék, hogy a klienseket olyan helyzetbe hozzuk, hogy ha megteremtődik a lehetősége a piaci munkának, el tudják vállalni, úgymond karban legyenek tartva addig.
MN: De itt piacról szó sincs. Pesten van hétezer segélyezett. Hogy lesz legalább a felüknek munka? És vidéken még rosszabb a helyzet.
KL: Két tévhitet szeretnék eloszlatni. Az önkormányzatok azt sugallták a médián keresztül, hogy százezreket lehet a segélyezetteknek zsebre vágni. Ez nem igaz, az átlagos segélyösszeg 27 100 forint, nincs szó százezrekről. A másik, hogy nem csak a legszegényebb vidékeken vannak segélyezettek, és nem csak a képzettség nélküliek vagy nyolc osztályt el nem végzettek közül kerülnek ki. Vitathatatlan, hogy elsősorban a 47 leghátrányosabb kistérségben koncentrálódnak, elsősorban az észak-alföldi és észak-magyarországi régióban. De ezres nagyságrendben vannak közöttük diplomások. Vagyis ez nem romaügy.
MN: De hát épp az MSZP belső fórumain jelent ez meg romaügyként.
KL: Sajnálatos módon a romák ennek az egésznek áldozatai, hisz őket éri diszkrimináció, ők estek ki tragikus módon a munkaerőpiacról, ők nem tudják - főleg nekik fel nem róható okok miatt - befejezni az iskoláikat. Néhány hangosabb politikus pedig nem azonos az MSZP-vel.
MN: Mi alapján dönti el az önkormányzat, hogy valaki kap közmunkát, másvalaki pedig nem? Előfordulhat, hogy ha az önkormányzat nem tud munkát szervezni, az illető kevesebb pénzt kap?
KL: Nem. Senki sem kaphat kevesebb pénzt, mint amire eddig volt jogosult.
MN: A közfoglalkoztatottak 1-2 százaléka helyezkedik el a piacon. Nem pénzkidobás erre költeni, ahelyett, hogy a piacot ösztönöznék?
KL: A piac ösztönözve lesz: a Start Extra kedvezményünk azon tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti, akik életkoruk vagy alacsony iskolai végzettségük miatt nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra. A munkáltatónak megéri őket alkalmazni, mert mentesülnek a munkaadói és társadalombiztosítási járulék megfizetése alól, és két évig nem kell egészségügyi hozzájárulást sem fizetniük. A legszegényebb kistérségekben tehát megéri majd munkát teremteni. A foglalkoztatottaknál csak 9,6 százalék azon férfiak száma, akik nem végezték el a nyolc általánost. A nőknél még alacsonyabb, 2,4 százalékos ez az arány. Ezért kapcsoltuk össze a segélyszerzést az iskola befejezésével: azok a 35 év alattiak, akiknek nincs meg a nyolc osztályuk, a jövőben úgy kapnának segélyt, ha befejezik.
MN: De mi motiválja az ötödikben kiesett tanulót, hogy harmincévesen újra a padba üljön? Ki tanítja? Hol? Õ utazik oda? Milyen pénzből?
KL: Tizenötezer olyan segélyezettről beszélünk, akinek nincs meg a nyolc általánosa.
MN: De miért motivál önök szerint a büntetés? Ha eddig nem ment, most mitől menne?
KL: Kistérségi szinten jól meg lehet szervezni egy ilyen oktatást. Mondjuk a térségemben a sarudi romák, akik nagyon nehéz szociális körülmények között élnek, biztos össze tudnak szedni 15-20 srácot, akik nem végezték el a nyolc osztályt, és meg tudják szervezni. Ha kiesik, azt át kell gondolni: nyilván nem lenne jó, ha véglegesen leszakadnának, hisz valóban elképzelhető, hogy valamiért képtelenek befejezni az iskolát.
MN: De a javaslatban nem ez van.
KL: Ma már világos, hogy tinglitangli képzésekkel nem jutunk semmire. Én nem akarok több virágkötőt, több kosárfonót látni. Az én választókörzetem Egertől a Tisza-tóig húzódik, de még két kosárfonót is alig bír el. Poroszlón, a 33-as út mellett örül a szerencsétlen, ha két kosarat el bír adni nyári szezonban - de már több ezret kiképeztek. Ehelyett azokat a hiányszakmákat kellene ösztönözni, amiket a piac visszaigazol. Burkolókra, ácsokra, kőművesekre van szükség.
MN: De itt arról van szó, hogy háromszor annyi ember menjen utcát söpörni. Honnan lesz munka?
KL: A települési önkormányzatok azt mondják: ők szívesen szerveznének közmunkát, de egy részük nem ért hozzá, egy más részüknek pedig a fantáziája a szemétszedésig terjed. Nem tud a fű olyan gyorsan nőni, ahogy közmunkában nyírják. Olyan piszok nagy lelkesedéssel én se szedném tizenhétszer a szemetet ugyanazon a szakaszon. Sok önkormányzatnak azonban kiváló ötletei vannak. Egy borsodi településen például az összes közintézmény karbantartását, felújítását közmunkában végeztetik. Az emberek valami hasznosat hoznak létre, megfizetik őket érte, és a település is profitál. Máshol üvegházakat csinálnak. Egy harmadik településen rázóasztalt és nagy teljesítményű keverőt vásároltak, és járdalapokat gyártanak, azt adják el. Lehet értelmes közhasznú munkát végezni. Én abban partner lennék, hogy csináljunk egy börzét, ahol a jó gyakorlatokat szedjük össze. És nyilvánvaló, hogy ha valaki a közfoglalkoztatás keretében napi hat órában járdalapokat gyárt egy kőművesműhelyben, könnyebben nyílik meg számára a munkalehetőség, mintha otthon ülne segélyezettként.
MN: Munkahelyteremtés helyett ez nem álmegoldás?
KL: Az önkormányzatoknál háromezer ember áll rendelkezésre, hogy a közmunka szervezését segítse. Másrészt bevonjuk a családsegítőket: több mint hétszázmilliót szánunk arra, hogy 150 pályakezdő szociális szakembert kiképezzünk, akik a foglalkoztatáshoz is értenek. Egy 2007-es, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által végzett felmérés szerint a segélyezettekkel való együttműködésre leginkább a családsegítők alkalmasak, de az ehhez szükséges képzettséggel nem rendelkeznek.
MN: A legképmutatóbbnak a feketemunkások megbüntetéséről szóló részt érzem. Miért nem büntetik az alkalmazókat is? Miért nem foglalkoznak a minimálbéres milliomosokkal? Miért mennek neki ehelyett a legcsóróbb, a segélyt valahogy kiegészítő csoportnak?
KL: Ön most arra utal, hogy a jövőben megvonható lesz a segély attól, akit ismételten feketemunkán kapnak. A második alkalommal három hónapon át szünetel a segély, a harmadik alkalommal pedig megszűnik. Megérthető az az ember, aki azért megy el napszámba, hogy enni adhasson a gyermekének.
MN: Éhen fognak halni emberek.
KL: A javaslat értelmében nagyban támaszkodunk a családsegítőkre, összehangoljuk az adatbázisokat. A munkaüggyel foglalkozó szervezetek keveset tudnak az emberek viszonyairól, motiválhatóságáról, míg a szociális szakember a munkaerő-piaci dolgokat nem ismeri. Mindezzel persze nem szűnik meg a segélyezés.
