Magyar Narancs: Szervezetük retorikájában visszatérő elem a "politikai mező felszabadítása". Mit értenek ez alatt?
Schiffer András: Maga a névválasztás, a "lehet más a politika" célkitűzés is erről szól. Ne gondoljuk eleve elrendeltnek, hogy csak a húsz éve porondon lévő tömbök küzdhetnek a hatalomért, és erre semmi befolyása nincs az állampolgárnak. A politika nem úri huncutság, mindnyájunk közös ügye. Ugyanakkor a "politikai mező felszabadítása" egy nagyobb közjogi csomagot is takar. Ide tartozik a parlamenti bejutási küszöb leszállítása három százalékra, a kopogtatócédula-gyűjtés rendszerének eltörlése, de lehetővé akarjuk tenni, hogy a szavazók még a pártlisták összeállításába is beleszólhassanak, hiszen a meglévő pártokon belül sincs verseny, mobilitás. Meg kellene szüntetni az újraválasztás lehetőségét a független intézményeknél - Állami Számvevőszék, alkotmánybírák stb. -, a különféle közjogi pozícióknál - a polgármestereknél is - limitálni kellene a ciklusok számát. Rendbe kell tenni a párt- és kampányfinanszírozást, hiszen a politikai piacot az is fagyasztja, hogy olyan pénzügyi küszöb van, amit az új szereplők nem tudnak megugrani. A társadalmi részvétel lehetőségeit ki kell tágítani: új jogalkotási törvényre lenne szükség, de számos más területen is vissza kell perelni az állampolgári kompetenciákat. Itt nem csak az országos politikára gondolok, jó lenne, ha a helyi döntésekbe, a lakókörnyezetüket alapvetően átalakító hatósági ügyekbe is hatékonyan beleszólhatnának az ott élők.
MN: Sajtómeghívójukból kiderül, hogy az LMP párttá alakult. Eddig micsoda volt: civilszervezet, közéleti klub?
SA: Egy társadalmi kezdeményezés. Az egyesülési jog lehetővé teszi olyan önszerveződések létrehozását, melyek nem rendelkeznek jogi személyiséggel, nem kerülnek bírósági nyilvántartásba. A rendszerváltáskor az új pártok többsége is ilyen alapokról indult.
MN: A választmányban több olyan személy is van, aki a Védegyletből érkezett. Ők lennének a politikusokkal elégedetlen civilek, akik most már a saját kezükbe akarják venni a dolgok irányítását?
SA: A választmányban nem csak védegyletesek vannak, más szervezetektől is jöttek hozzánk munkatársak. Az egyik alapvetésünk, hogy a politika fogalmát ki akarjuk ragadni abból az értelmezési mezőből, melybe már jóval a rendszerváltozás előtt került Magyarországon. A politika a mi értelmezésünkben nem bizonyos elitek kiváltsága, hanem az egyenjogú polgárok legnemesebb hivatása. Ezért sem szeretem a "civil" kifejezést, ugyanis ez a szó valami olyasmit sugall, hogy vannak a közügyektől elforduló polgárok, és vannak a politikusok, egy kis ezoterikus csoport, mely őrzi a politizálás privilégiumát. Érdemes megnézni, hogy a nyolcvanas években kik léptek be a politikába: Pető Ivántól Orbán Viktoron keresztül Mádl Ferencig vagy Vitányi Ivánig mind különféle társadalmi szervezetekből vagy a kutatói, akadémiai szférából érkeztek. Egyébként lehetnek olyan tektonikus változások egy ország történetében, amik új szereplőket hoznak a felszínre. Ha elfogadom azt a megközelítést, hogy a politikusi tevékenység egy szakma, ami bizonyos professzionalitást igényel, akkor az úgynevezett "civilek" bejelentkezése egy válságtünet, melyre normális körülmények között nem lenne szükség.
MN: Elitcserére készülnek?
SA: Ha arra céloz ezzel, hogy az 1989 óta regnáló elitet egy kicsit pihenőre kéne küldeni, akkor azt mondom: igen, ez nem tenne rosszat az országnak.
MN: Mi a baj a regnáló elittel?
SA: Nem szeretnénk az artikulálatlan, amorf indulatokra építeni. Többről van szó, mint egy elitellenes dumáról, amivel egyébként mostanság elég könnyű népszerűségi pontokat szerezni. De lássuk be, nagymértékben a politikai eliten múlik, hogy milyen morális állapotok uralkodnak egy országban. Úgy gondolom, a jelenlegi válság részben abból fakad, hogy a politikusok nem voltak képesek egymással versengő víziókat megfogalmazni, alternatívát kínálni. Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy a politika arról is szól, hogy a szemben álló tömbök próbálják maximalizálni a szavazatokat, ám mivel nincsenek egymással versengő programok, mára a dolog leegyszerűsödött az ellenfél diabolizálására. Az LMP tagságának döntő többsége 1990 után szocializálódott, nagy részük soha semmilyen pártnak nem volt a tagja, de vannak olyanok is, akik hosszú évek óta aktív közéleti szereplők. Említhetném a választmányunkból Mile Lajos volt MDF-es képviselőt, vagy Rauschenberger Pétert, aki a Fideszből indult, és ő is belekóstolt már a közigazgatás irányításába. Bár a döntő többség a pártpolitikán kívülről érkezett, a közigazgatás különféle szintjeit jó néhányan megjárták már a csapatból. Egyébként úgy gondolom, több kreativitást igényelt az utóbbi években mondjuk a Védegyletben tevékenykedni, mint a Fidelitasban vagy a Fiatal Baloldalban helyezkedni.
MN: Lehet, hogy cinikus vagyok, de mit keres a moralitás a politikában? Kossuthtal szólva a politika kevésbé az elvek, inkább az érdekérvényesítés, az "exigentiák tudománya".
SA: A jelenleg meghatározó, uralkodó vélekedés szerint a politika szaktudások, tudományos felismerések, különböző technológiák csatája. Az ökopolitika ezzel szemben azt állítja, hogy a politika a jó életről vallott különféle nézetek, erkölcsi meggyőződések szakadatlan vitája. Miért ne lehetne morális disputát folytatni arról, hogy milyen kellene legyen a jó élet Magyarországon? Mostanság senki sem vitázik, csak indulatok vannak. A választópolgárok nem látnak olyan világos, morálisan megalapozott víziókat, amelyek alapján kiszámítható, hogy az elkövetkező öt-tíz évben kik járnak jól, merre haladunk. Jelenleg lutri az ikszelés, mert kiszámíthatatlan, milyen irányba kormányozzák majd a voksunkat kérő politikusok az országot.
MN: Hogyan képzelik el az LMP kilépését a politikai színtérre?
SA: Az az erő, ami a jelenlegi politikai viszonyok romlottságát bírálva lép ki a színtérre, nem teheti meg, hogy ne legyen más. A kockázat nagy: maradhatnánk kutatók, cégvezetők, ügyvédek, jogvédők - így még nagyobb reflektorfényt is élvezhetnénk -, de most nagyobb feladatra vállalkozunk. Velünk szemben kőkemény elvárásokat támasztanak majd: ha mégsem leszünk mások, akkor bele fogunk pusztulni, és ha így lesz, nem is kár értünk. Ha nem tudjuk korrigálni a rendszert, akkor köszönjük szépen, nem kérünk a politikai karrierből.
MN: Korrekció vagy halál?
SA: Ha csak elvi meghátrálás árán lehet porondon maradni 2010 után, akkor inkább kiszállunk.
MN: Kívülről könnyű bírálni a rendszert, társadalomtudósként, jogászként fel lehet szólítani a politikusokat a berendezkedés korrekciójára, ám bent már egyezkedni kell az önök által velejükig korruptnak tartott emberekkel.
SA: Ha semmi mást nem tudunk elérni, csak versenyt támasztunk a jelenlegi politikai elittel szemben, és felteszünk az országgyűlés asztalára olyan javaslatokat, amikről a mostani parlamenti pártok nem akarnak beszélni, akkor már eljutottunk valahova. Amikor azt mondjuk, hogy romlott a politikai elit, akkor ez alatt nem azt értjük, hogy minden egyes személy tárgyalásképtelen, vagy hogy a pártjaik szavazói vakok és ostobák. Soha nem állítottuk, hogy nem érdemes tárgyalni, ellenkezőleg, arról beszélünk, hogy a mai eliteket pont a tárgyalásképtelenség, a kölcsönös elrettentés politikája tartja felszínen. Ha sikerül nyílt színvallásra késztetni a többieket, hogy milyen morális meggyőződéseik vannak, mi a véleményük például a pártfinanszírozásról, a költségtérítésekről, már beljebb vagyunk, mi több, hozzájárulhatunk a többi párt megújhodásához, megtisztulásához. Lehet látni, hogy a kampányfinanszírozás ügyében a nagy pártok egymás foglyai: szavakban támogatják ugyan az Eötvös Közpolitikai Intézet javaslatait - melyet mi is alapvetően elfogadunk -, de évek óta nem jutnak dűlőre, nincsenek rákényszerítve, hogy tárgyaljanak róla. Ha egy új erő folyamatosan beleüti az orrukat a piszokba, ha felhívja a választók figyelmét a problémákra, akkor előbb-utóbb csak történik valami. Meg kell próbálni, különben erre az egész ország rámehet. Nem a parlamenti pártok az igazi ellenfeleink, hanem az állampolgári szkepszis és apátia. Ezért az LMP nemcsak arról szól, hogy ütős dolgokat hirdet a természetvédelemről, a szociálpolitikáról, a részvételi demokráciáról, hanem azt sugalmazza, hogy érdemes új utópiákról álmodni, lehet más irányt szabni Magyarországnak.
MN: A programjukból valóban kitűnik egy erőteljes vízió, esetenként még konkrét javaslatokat is megfogalmaztak, ám a közjogi részt leszámítva nem látni, hogy pontosan milyen módon akarják nagy ívű terveiket megvalósítani.
SA: A tavaly októberben nyilvánosságra hozott dokumentum nem egy választási program, hanem egy célkitűzés-gyűjtemény. A választási program ennél részletesebb, több lesz. Az említett agenda viszont arról szól, hogy miért indítottuk útjára ezt a mozgalmat.
MN: Erre ott van az alapító nyilatkozat, ami elég radikális megállapításokat tartalmaz: a "kapitalizmus veszteseiről", a "tőke hatalmi pozíciójáról", "kizsákmányolásról" értekezik.
SA: Az agenda nyilvánvalóan eltér az alapelveket leszögező alapító nyilatkozattól. Mert részleteznünk kell, hogy mit szeretnénk, ha egyszer az állampolgárok anyagi támogatását és a voksát kérjük. Én nem látok ellentmondást a két dokumentum között. Az alapító okirat felvázolja, hogy hosszú távon milyen elvek mentén szeretné átalakítani az LMP az országot. Ez akár utópiának is tűnhet, de amikor mindezt lefordítjuk a mindennapok szintjére, hogy milyen úton-módon kívánjuk ezt elérni, akkor máris kiderül, hogy nem akarjuk fenekestül felforgatni a rendszert. Egyébként az sem igaz, hogy szemben az erőteljesebb hangütésű alapító nyilatkozattal, az agenda nem elég konkrét, vagy hogy mindenkinek kedvezne. Nem hiszem, hogy az erőműbizniszben utazó érdekkörök vagy az autópálya-építő cégek örömmel olvassák ezt a dokumentumot, miként a tőzsdei jövedelmekből meggazdagodott rétegeknek sem igazán előnyös.
MN: Nem láttam benne luxusadót vagy az szja-kulcsok átszabását.
SA: Az szja-kulcsok átszabásáról legutóbb a Compass Intézettel közösen kiadott, a "Zöld élénkítés" nevet viselő programban szóltunk. Amúgy pedig az agendánkban is benne van, hogy az LMP a vagyont és fogyasztást terhelő adókat favorizálja.
MN: Miként az adóreformot évek óta sürgető liberális közgazdászok többsége.
SA: Igen, viszont közben orrba-szájba adócsökkentést ígérnek, és a "kisebb államot" mantrázzák, amikkel a mi agendánkban nem találkozik.
MN: Programjuk kulcsfogalma a foglalkoztatás bővítése. Ehhez szükség lesz a megdorgált tőke segítségére.
SA: Tény, a Védegylet már 2003-ban tiltakozott a közszolgáltatások liberalizációja ellen, pontosabban nem tartottuk helyes döntésnek a szolgáltatások piaci jószággá tételét. De nem vagyunk magántőke-ellenesek! Csak úgy gondoljuk, hogy többek között a jól kialakított közlekedési szövetségek, az ütemes menetrend révén az állam is biztosíthatja a színvonalas vasúti és tömegközlekedést. 1990 óta számtalan elképzelés született egyes közszolgáltatások piacosítására, és ugyancsak temérdek jelszót pufogtattak már el a magántőke ellen, de egyetlen olyan tervet nem láttunk, amely mondjuk a svájci vasúttársaság mintájára arról szólna, miként működtethető hatékonyan egy köztulajdonban álló társaság. Ennek ellenére nem tartjuk ördögtől valónak a magántőke beengedését - jól meghatározott feltételek közepette - az egyes közszolgáltatásokba. Egyrészt magától értetődő, hogy a háziorvosi és a gyógyszertári szolgálatok magánkézben vannak, miként meghatározott paraméterek mellett a tőke jelenléte elképzelhető a közösségi közlekedés megszervezésében is. Ám a magántőke beengedése nem lehet egyenlő az adott szektor komplett piacosításával. Ami a foglalkoztatás bővítését illeti: egy választási cikluson belül is lehet eredményeket elérni. Megfelelő programokkal - jó vidékpolitikával, többek között a biogazdálkodás, a helyi értékesítés támogatásával - vissza lehet segíteni az embereket a munkaerőpiacra, a járulékok csökkentésével pedig ösztönözni lehet a vállalkozókat, hogy új munkahelyeket teremtsenek. A képzési programoknál nem az érettségizett emberek második nyelvvizsgáját kell támogatni, hanem a kompetenciahiányos emberek minimális esélyeit kell megteremteni. Sokkal intenzívebb kapcsolatra kéne szorítani a munkanélkülieket és a szociális segélyekre jogosultakat a munkaügyi központokkal, de ezek az intézmények is átalakításra szorulnak, mert az utóbbi években elégtelenre vizsgáztak. Nem lőcsölhetjük át ezeket a feladatokat az önkormányzatokra, mert abból sehova nem vezető, megalázó közmunkáztatás lesz. Szükséges, de nem elégséges a rokkantnyugdíjasok státuszának felülvizsgálata, vissza is kell segíteni őket a munkaerőpiacra. A magántőke, a vállalkozók teremtik meg az új munkahelyeket, de jól működő állami programok nélkül ez nem megy.
MN: Milyen kampányra számíthatunk az EP-választások előtt?
SA: A saját célkitűzéseinkről fogunk beszélni, nem szállunk be a bal-jobb szekértáborharcba. Elmondjuk, mit gondolunk az európai klímapolitikáról, élelmiszer-önrendelkezésről, a szociális és átlátható Európáról, s persze hogy ezek a témák miként kapcsolódnak a mindennapokhoz, mivel jól tudjuk, hogy az EP-kampányok inkább a belpolitikáról szólnak. Itt lesz a lehetőség, hogy bemutathassuk az LMP-t, az agendákat, hogy a fenntarthatóság, igazságosság és a részvétel jelszavai mögött ott van egy új Magyarország víziója. Azt várjuk, hogy a szervezetünk felkerül a politikai térképre: ez jobb esetben egy-két mandátumot jelent, de az is szép eredmény, ha megközelítjük a küszöböt. Mindezt úgy, hogy a pártot, a kampányt az állampolgárok adományaiból finanszírozzuk, nem az autópálya-építő cégek milliárdjaiból.
MN: Pár millió forintból sikert lehet elérni?
SA: Meggyőződésem, hogy a választók nem bombasztikus ígéretekre, toronyházakat beterítő plakátokra vágynak, hanem számon kérhető programokból kiolvasható perspektívára. Ha van karakteres mondanivaló és vannak elismert - nem a politikai életből érkező - közéleti figurák, akik támogatják a pártot, akkor sikeresek leszünk.
MN: Gerillakampánnyal be lehet jutni az EP-be?
SA: Aki az egyre súlyosbodó válság idején olyan nagyszabású, milliárdokba kerülő kampányt csinál, amiről messze bűzlik, hogy nem tisztességes úton szerezte hozzá a pénzt, az sok jóra nem számíthat. A túl sok pénz ma már kontraproduktív. Bár az internetes módszerek igen hatékonyak, azt elismerem, hogy csak youtube-os videókkal nem lehet 180-200 ezer szavazatot szerezni. Reméljük, hogy a most futó adománygyűjtő programunkkal össze tudjuk szedni azt a közel 50 millió forintot, amiből egy korrekt és hatékony EP-kampányt meg lehet csinálni.
MN: Kik az LMP potenciális szavazói?
SA: Tartózkodnék attól, hogy lebutított módszerekkel meghatározott célcsoportokat adjak meg. A szavazópolgároknak nagyon összetett, sokrétegű identitása van, és választási helyzetben rangsorolnak, hogy mi a fontosabb: a jövedelmi státusz, a családtörténet, a lakóhely stb. Az LMP-nek van keresnivalója az emberjogi liberális-alternatív közönségnél, annál a polgári közegnél, amelyik már több választás óta a két nagy tömb közé - a Centrumra, az MDF-re - szavazott. Van egy pár százaléknyi zöld közönség, vannak városi fiatalok, akik kizárásos alapon szavaztak eddig az MSZP-re, és van egy olyan csoport is, amely hosszú ideje jobb híján szavaz jobbra, nyitott a posztmateriális értékekre, egyszerre viszolyog a pártállami utóvédektől és a populista demagógiától. A negyvenöt alatti, városi közegből kerülhetnek ki a szavazóink, de számítunk a vidékfejlesztési programunkat értő és értékelő gazdákra is. Ha felkerülünk a politika térképére, már egy nagyobb szavazói körhöz is el tudjuk majd juttatni az üzeneteinket.
