Csak szemet ne szúrjon – Ételosztás Budapesten

Belpol

Nem olyan egyszerű ma ételt osztani a főváros korlátozó intézkedései miatt Budapesten, de úgy tűnik, van olyan szervezet, amely saját lehetőségeit kiaknázva így is, úgy is megszervezi. A Máltai Szeretetszolgálat saját épületének udvarában adott ebédet két nap is a rászorulóknak, ügyet sem vetve a politikára. Vagy mégsem?

Ezer-ezer adag meleg ételt osztott ki rászoruló emberek között tegnap és ma a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a karitatív szervezet – Parlamenttel szemközti – Bem rakparti központjának udvarán. A rendszeres ételosztáson túl a mostani „akciónak” figyelemfelhívó jellege is volt, mert „a rászorulóknak a tavaszi időszak közeledtével, a krízisidőszak végén is szükségük van figyelemre, segítségre és törődésre” – hangsúlyozták a szeretetszolgálat dolgozói.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A Máltai-udvarban egyébként újra meg újra szerveznek ételosztást, így ez az esemény a szervezők elmondása szerint nincs semmilyen kapcsolatban a fővárosi tilalommal, csupán véletlenül alakult így.

Az év elején ugyanis világos lett, hogy a főváros ezentúl nem nézi jó szemmel a jótékonysági étkeztetést. Januárban sorozatban napolta el a közterület-használati kérelmeket az illetékes fővárosi bizottság, mondván, „vezetői szinten” kell döntést hozni. Az ilyen alkalmakkor gyülekező szegény embereket gyakorlatilag kiszorították a frekventált helyekről. A helyzet jelenlegi állása szerint február végén döntött a Fővárosi Közgyűlés, a fővárosi önkormányzat öt – saját tulajdonú – helyszínt jelölt ki, ahol karitatív szervezetek díjmentesen használhatják a közterületet: mindennap reggel 8 és este 6 óra között lehet ételt osztani. Az öt helyszín mindegyikét úgy válogatták, hogy véletlenül se szúrjanak szemet a nélkülözők, így az I. kerületben a Déli pályaudvar Krisztina körút felőli kijáratánál egy fedett részen; a IV. kerületben az Árpád utca és a Szilágyi utca kereszteződésénél, az újpesti felüljárónál; a XIV. kerületben az Ajtósi Dürer sor felől a parkba vezető aszfaltos útszakaszon, a IX. kerületben a Soroksári út és a Máriássy utca találkozásánál, a vasút mellett; valamint a XI. kerületben a Budafoki út–Galváni út találkozásánál egy parkolóban lesz lehetőség erre a karitatív tevékenységre.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A Máltai Szeretetszolgálat március 1-jén tartott ételosztását 12 órától hirdették meg, de már kicsit korábban elkezdték porciózni az ennivalót, így a déli harangszó után nem sokkal már 235 sorszámot adtak ki a fehér mellényes – ezúttal egészen fiatal, gimnazista korú – önkéntesek. A mai menü székelykáposzta volt friss kenyérrel, hozzá meleg tea. Nem kellett hosszan várakozniuk a sorban állóknak, egészen gyorsan meleg ebédhez jutott mindenki. Az étellel megrakott műanyag tálcákkal le is lehetett ülni az erre az alkalomra felállított sátrakban – amik tegnap a szakadó esőben igencsak jó szolgálatot tettek –, ahol a sörpadokon kényelmesen elfogyaszthatták ma a székelykáposztát, tegnap a babgulyást. Az ételosztás meghirdetésekor nem határoztak meg célcsoportot, bárki jöhetett, aki hallott az aznapi étkeztetésről, amelyről a rászorulók plakátokat látva értesülhettek, vagy a különböző ellátó intézményektől, illetve szociális munkásoktól. Ebédre várt hajléktalan és kisnyugdíjas, nagycsaládos vagy a gyerekét egyedül nevelő szülő a kisfiával, de olyanok is, akikről – ahogy mondani szokták – „ránézésre meg nem mondaná senki”, hogy ételt oszt vagy elvesz. De akadtak olyan rutinos „ebédelők” is, akik többször álltak sorba, mert, ahogy a máltaisok mondták, addig lehet repetázni, amíg van mit. A február 28-i ételosztáson körülbelül 600 adag babgulyást adtak ki, a megmaradt ennivalót pedig a szeretetszolgálat munkatársai beteg hajléktalanoknak vitték el, olyanoknak, akik esetleg maguk nem tudtak elmenni, illetve hajléktalanellátó intézményekbe szállították a pluszadagokat.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Az ételosztáson kívül mozgó orvosi rendelő is volt a Máltai-udvarban, ami majdnem úgy működik, mint egy háziorvosi rendelő, szinte csak azzal a különbséggel, hogy egy mentőautóban folyik a tevékenység. Lehet gyógyszert felíratni, az orvosok elvégzik a szükséges vizsgálatokat, helyben ellátják vagy kezelik a betegségeket, intéznek mindent, ami szükséges. A speciálisan erre a célra kialakított autók egyébként Budapest utcáit járják, vagy egy-egy frekventált területen az esti órákban rendelnek. Információnk szerint ezeket a kitelepült orvosi ellátóbázisokat a téli hónapokban naponta 40-50, nyáron 25-30 ember látogatja, és kér különféle segítséget.

Ma a napsütéses ebédosztáson közel ezer ember lakott jól, aki rászorult, betegellátásban is részesült, az öröm vagy elégedettség szinte mindenkin látszott, de volt olyan is persze, aki a holnapra gondolva a legfontosabb kérdést tette fel: „Lehet már tudni, mikor lesz a következő?”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.