Ez már tendencia: a második akkumulátor-üzemet építenék „fű alatt” Fóton

Belpol

Alig egy hete számoltunk be róla, hogy az önkormányzat tudta nélkül egy akkumulátor-összeszerelő üzem létesül a városban, ami ellen még a fideszesek is tiltakoznak. Erre pénteken megjelent egy közlemény az önkormányzat oldalán, hogy egy veszélyes anyagokkal foglalkozó raktár is lesz Fóton. 

A napokban számoltunk be arról, hogy Magyarország egyik legnagyobb épülő ipari és logisztikai parkjának, a fóti HelloParksnak a csarnokában akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít mintegy 14 ezer négyzetméteren a kínai hátterű BYD Electic Bus & Truck Hungary Kft. Minderről előzetesen nem tudott az önkormányzat.

A képviselő-testület a beruházás dokumentációjat megvizsgálta és hiányosnak találta, a képviselők pedig pártállástól függetlenül megszavazták, hogy ennél sokkal több vizsgálatra lesz szükség. Ezek után arról értesültünk, hogy egy másik, akkumulátorokkal foglalkozó üzem is létesül Fóton, szintén a HelloParksban. 

Vargha Nóra független önkormányzati képviselő (aki elsőként hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán a BYD Electric Kft.-vel kapcsolatos fejleményeket), hívta fel rá lapunk figyelmét, hogy múlt pénteken 11 óra 35 perckor, vagyis 25 perccel a hivatal zárási ideje előtt és a hosszú hétvége elején jelent meg „a katasztrófavédelmi engedély irányti kérelem ügyében indított hatósági eljárásról” szóló közlemény az önkormányzat oldalán. E szerint az eljárás már október 17-én kezdetét vette. Az érintett cég, a HTNS Hungary Kft. anyavállalata, a Hanaro Traiding Co., Ltd. 1999-ben alakult Dél-Koreában, a vállalat fő profilja az alapanyag-logisztika. A magyarországi leányvállalatot 2010-ben alapították, székhelye Budapesten található, raktárai pedig Pest és Komárom-Esztergom megyében. 

A közlemény szerint a HTNS Hungary Kft. hosszú távú bérleti szerződést kötött a HelloParks Management Kft.-vel egy raktárépületet érintően, ahol akkumulátorok gyártásához kapcsolódó alapanyagok logisztikájával szeretne foglalkozni. Terveik szerint a raktárban az akkumulátor-gyártás veszélyes alapanyagait tárolnák, sőt a vonatkozó kormányrendelet szerint 

a raktár a tervezett anyagok mennyisége alapján felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemnek minősül. 

Ez azért is érdekes, mert amíg a BYD Electic Kft. „csak” egy összeszerelő-üzemet fog bérelni, a HTNS Hungary Kft. „felső küszöbértékű” veszélyes anyagokkal tervez foglalkozni. Vagyis: durvul az „akkumulátor-helyzet” Fóton. 

Ugyanakkor nehéz elhinni, hogy az egymás után felbukkanó akkumulátoros cégek megjelenéséről mit sem sejtett a fóti önkormányzat, amely egyébként az egyik legfideszesebb a választókerületben. Beszédes a közlemény nyilvánosságra hozatalának időpontja, és nem lenne meglepő, ha városvezetés szeretné ezen társaságok helyi terjeszkedését titokban tartani, hiszen a szomszédban, Gödön működik a Samsung SDI gyára, amely komoly fejfájást okoz a helyieknek (a vállalattal foglalkozó cikkeinket itt olvashatják). 

A témában Vargha Nóra is posztolt a közösségi oldalán. Mint írja, az újabb akkumulátor-üzem ügyét – az előzőhöz hasonlóan – a képviselő-testület elé viszi. Megkerestük az önkormányzatot, valamint a céget is; ha érkezik válasz, beszámolunk róla. 

Frissítés 

Cikkünk megjelenése után a HelloParks ipari és logisztikai parkot megvalósító Futureal-csoport levélben arra kérte a Narancs.hu-t, hogy egészítsük ki a cikket egy említéssel, miszerint az eggyel korábbi cikkünkben (a BYD Electric Kft.-vel kapcsolatban) már nyilatkoztak, az alábbiakat. 

„A Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks a megfelelő engedélyek birtokában ipari parkot fejleszt Fóton, melynek területén üzem- és raktárcsarnokokat ad bérbe. Cégcsoportunk minden fejlesztésnél körültekintően, a helyi szabályokat és a biztonsági, illetve környezetvédelmi előírásokat betartva végzi tevékenységét és ugyanerre kötelezzük a meglévő és leendő bérlőinket is.

A hivatkozott fóti terület övezeti besorolása lehetővé teszi az említett tevékenység végzését, vagyis az akkumulátorok biztonságos összeszerelését. A helyi önkormányzattal együttműködésben dolgozunk, csak olyan partnereink vannak, akiknek a tevékenysége az említett övezeti besorolással összhangban van. Ha a tevékenységéhez bármilyen további engedélyre van szüksége egy bérlőnek, akkor ő ezt rendszerint önállóan, a bérbeadó tájékoztatása mellett, a releváns hatósággal közvetlenül jár el, ahogy ez jelen esetben is történt. Amennyiben egy bérlő tevékenysége engedélyhez kötött, az adott tevékenységet az engedély megszerzéséig nem kezdheti meg”. 

(Címlapképünk illusztráció. Forrás: HelloParks/Futureal-csoport)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk