Ez segít túllendülni a 0,99 százalékon? Nevet változtat a Jobbik-Konzervatívok

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 14.

Belpol

Az egykori neonáci párt konzervatív értékrendre alapoz.

„Újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat! – lelkendezik Adorján Béla, a párt elnöke. – A Jobbik pénteken megtartotta a 34. kongresszusát, melyen a küldöttek megszavazták a párt korábbi nevéhez való visszatérését, ezzel kifejezve azon szándékukat, hogy legfontosabb célunk, és közösségünk egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet. Az, hogy újra Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatjuk tovább munkánkat, azt jelenti, hogy a konzervatív értékrendre alapozva, az alapvető emberi méltóság megteremtését tekintjük feladatunknak minden magyar ember számára. A Jobbik régi-új nevével szeretnénk jelezni, hogy a társadalmunkat érintő valós problémák, azok felkarolása és képviselete a legfontosabb pártunk tagsága számára. Mozgalmi jelleggel, alulról építkezve politizálunk újra, az emberekkel szövetségben, közösen megoldást keresve a problémáikra.”

Az egykori neonáci, majd kiskutyásított párt az EP-választásokon 0,99 százalékos eredményt el, de sokkal jobbra nem számíthatott. Már a választások előtt arról beszéltek a párttagok, hogy vége a dalnak. Egyelőre nyikorognak tovább.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.