Feljelentették a Vitézy fellebbezésének érdekében hamisan nyilatkozó szavazatszámlálókat

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 4.

Belpol

Meglepő módon a Fidesz delegáltjairól lehet szó.

Az Átlátszó egy olvasója a Kimittud közadatigénylő-portálon keresztül megszerezte Vitézy Dávid  érvénytelen szavazatok újraszámolására vonatkozó beadványát. Az adatelemzés után kiderült, hogy az abban szereplő 226 szavazatszámláló bizottsági tagi nyilatkozat közül legalább 128 valótlan tényállításokat tartalmaz, mert az újraszámolások során ezekben a szavazókörzetekben nem találtak tévesen érvénytelenített szavazólapokat.

A lap úgy tudja, a hamisan nyilatkozó szavazatszámlálók a Fidesz delegáltjai lehettek. olvasójuk a TASZ közreműködésével pedig feljelentést tett az ügyben.

Az már korábban kiderült, hogy Fidesz-irodákban gyűjtötték formanyomtatványokon a szavazatszámlálók nyilatkozatait, sokakat eleve a Fidesztől kerestek meg azzal, hogy ezt kell most aláírni. A lap akkor azt írta, az önkormányzati választás után a kormánypárt irodái szervezhették azt az akciót, ami Vitézy Dávid fellebbezéséhez és az újraszámláláshoz kellett.

A választás után két nappal szakmányban írtak alá szavazatszámlálók egy olyan nyilatkozatot, hogy az ő körzetükben rosszul számolták az érvénytelen szavazatokat, és emiatt Vitézyre leadott szavazatok veszhettek el. Ez alapozta meg a fellebbezést és bírósági köröket a Nemzeti Választási Bizottságtól a Kúrián át az Alkotmánybíróságig és vissza a Kúriáig megint, aminek a végén az összes leadott fővárosi szavazatot újraszámolták.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.