Feljelentik Polt Pétert, a gyanú: a legfőbb ügyész csak a fideszes politikusokat védi a börtöntől

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. március 11.

Belpol

A DK bűnpártolással vádolja Poltot.

Már készül a bűnpártolás miatti feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki „nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől” – mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyolc éve arról szólnak a hírek Magyarországon, hogy fideszes politikusok, oligarchák, vejek, rokonok lopják szét az országot, ennek ellenére egyiküket sem láttuk bilincsben és vezetőszáron, ez pedig Polt Péter volt fideszes politikus, jelenlegi legfőbb ügyész érdeme – fogalmazott Vadai.

A DK-s politikus úgy véli: a választások után, „az új kormány megalakulásának első 12 órájában le kell váltani a legfőbb ügyészt, hogy az immáron független ügyészségen megkezdődhessenek a vádemelések az eltussolt fideszes ügyekben”. Vadai Ágnes szerint Polt Péternek bíróság előtt kell majd felelnie azért, hogy nem az igazságot, hanem a Fideszt szolgálta az igazsággal szemben.

Példákat sorolva a politikus a „trafikmutyi” mellett a Matolcsy György jegybankelnök engedélyezte Quaestor fiktív kötvénykibocsátását, az MNB-alapítványokba áramlott közpénz ügyét, Farkas Flórián pénzügyeit említette, továbbá azt, hogy a „baltás gyilkos” kiadatása idején érkezett hétmillió dollár Magyarországra egy „kétes ügyletekre” fenntartott azeri számláról. Beszélt továbbá Rogán Antal kapcsolatáról a letelepedési kötvények ügyében érintett offshore cégekkel, valamint az általa „minden idők legsúlyosabb magyarországi korrupciós botrányaként” említett Elios-ügyről.

Polt Péter szerint annyira sötétek a magyar emberek, hogy akkor is korrupciót képzelnek, amikor az nincs

A legfőbb ügyész a friss országgyűlési beszámolójában ír egészen hajmeresztő dolgokat a korrupcióról. A parlament.hu-n már olvasható Polt Péter hivatalos beszámolója saját és a Legfőbb Ügyészség 2016-os tevékenységéről, a dokumentumban sok más mellett egy egészen hosszú rész szól a magyarországi korrupcióról.

 

 

Figyelmébe ajánljuk