Gál J. Zoltán pályaképe - A frontvonal mögé

  • Besenyei Zsolt
  • 2008. január 31.

Belpol

A politika élvonalából február elsejével távozó Gál J. Zoltán hét éven át meghatározó szerepet játszott a baloldal vezetésében, és egy rövid megszakítástól eltekintve hat éven át a kormánypolitikában is.

"Öltönyben gyere, államtitkár leszel" - egy korábbi közeli munkatársa szerint a miniszterelnök 2004. október 4-én reggel ezzel hívta fel Gál J. Zoltánt, aki három és fél év múltán távozik a posztjáról. A hivatalos verzió szerint családi okok (első gyermekének a születése) miatt kérte a fölmentését, ám ennek a saját szavai mondanak ellent. A Népszabadságban a miniszterelnök neki szóló gesztusának nevezi a lépést, holott elvileg ő maga hozta meg a döntést távozásáról. Gált

valójában kirúgták

- állította határozottan a Narancs több kormány- és kormányfőközeli informátora. Jóllehet a miniszterelnök blogján úgy kommentálta a távozást, hogy sem a barátságuk, sem a politikai szövetségük nem változik, Gál J. a későbbi reaktiválásra csak egy bizonytalan ígéretet kapott.

A kabinetfőnök-államtitkár a kilencvenes évek közepén a Népszabadságnál kezdte újságírói pályáját. "Zoli lázadó korszakát élte, és kifejezetten rosszul élte meg apja belügyes múltját" - mondta a Narancsnak egy akkori ismerőse. A Németh Miklós kormányában államtitkári rangig jutó, a Horn-érában pedig az Országgyűlés elnökeként működő Gál Zoltánnal csak fokozatosan áll helyre a rendszerváltás idején megromlott kapcsolata, ám az évtized végén már az apa vezeti be fiát a szocialista körökbe. Több visszaemlékező (például Debreczeni József Gyurcsány-életrajzában a kormányfő) szerint az Orbán-kormány idején idősebb Gál szocialista politikusokból és a hozzájuk közel álló újságírókból verbuvált társaságot, amely kötetlenül és következmények nélkül beszélte meg a nagypolitika dolgait. Ha a világot nem is váltották meg, kapcsolatépítésre ezek a vacsorák kiváló alkalmat adtak: innen datálható Gyurcsány és Gál J. barátsága is.

Politikai kapcsolatrendszerét Gál már a Népszava munkatársaként építette tovább, ahová egy rövid Magyar Hírlap-os kitérő után került. Helyettes rovatvezetőből rövidesen a lap második emberévé avanzsált, és sokak meglepetésére ezt váltotta föl a politizálással. 2001 márciusában készített egy interjút Medgyessy Péterrel, amelyben az alany bejelentette: vállalná az MSZP miniszterelnök-jelöltségét. A közlést követően Gál J. Medgyessy sajtófőnökének szegődött, az év nyarától pedig kabinetfőnök-helyettesként már formálisan is beszállt a miniszterelnök-jelölt csapatába (időnként kampányszóvivőnek is nevezték a posztját). Főnöke Dobrev Klára, ám ősztől gyakorlatilag Gyurcsány veszi át a kampány irányítását; ekkor dolgoznak először együtt. Munkatársai Gál J. erényei közt az ötletgazdagságot, a jó sajtókapcsolatokat és az íráskészséget sorolják. Főként ez utóbbi tette nélkülözhetetlenné: a párt üzeneteit ő volt képes a legtömörebben és a leghatásosabban megfogalmazni.

A 2002-es választási győzelem után a Medgyessy-kormány szóvivője lesz. Ráadásul a parlamentbe is bekerül (2002-ben az MSZP országos listájának 66., négy évvel később már a 31. helyéről jut a törvényhozásba). Medgyessy alatt kilép a klasszikus szóvivői szerepből: politikai kommentárt is megenged magának. Direktbe támadja a Fideszt, bírálja az ellenzéki párthoz közel álló, elfogultnak tekintett orgánumokat, a Magyar Nemzetet és a Hír Tv-t. Akkoriban a kormányoldalon sokan úgy vélik, hogy sosem volt ilyen jó szóvivőjük.

A kormányzati kommunikáció sikerszériája csak addig tart, amíg a kormányé - nagyjából 2002 végéig. Utána egyre inkább a kommunikációt teszik felelőssé a politikai problémákért. E konfliktusok az MSZP és a Medgyessy-stáb közötti küzdelemmel magyarázhatók. A kezdetben Gál J. ellenőrzése alatt álló szervezetet 2003 februárjában Draskovics Tibor miniszterelnöki kabinetfőnök alá rendelik. A romló népszerűségi mutatók miatt gyengül a Medgyessy-csapat helyzete; Gálék csak 2004 nyár elejére rendezik soraikat, ám a Medgyessy-kabineten már ez sem segít. A szóvivő ismét megkapja a kommunikációs központ irányítását, de augusztus elején őt is meneszti a miniszterelnök.

A Medgyessyhez fűződő viszonya az első időktől eltekintve kevéssé volt harmonikus. 2002 karácsonyán saját főnöke hozza kellemetlen helyzetbe, amikor Kubában szilveszterezik, de ezt nem köti a szóvivője orrára. Debreczeninek adott interjújában Gál J. úgy emlékszik, hogy míg korábban napi kapcsolatban voltak, 2004-ben néha hetek is elteltek anélkül, hogy találkozott volna a kormányfővel. Gál J. benyújtja a lemondását, de Medgyessy nem fogadja el, mert olyan látszata volna, mintha menekülnének a legjobb emberei - inkább ő küldi el a szóvivőt. A miniszterelnök arra hivatkozik, hogy az uniós csatlakozás megváltozott követelményeket támaszt, zárt ajtók mögött viszont azzal indokol, hogy nem jöttek át a kormány üzenetei, mert Gál a kommunikáció helyett politikát akart csinálni. A szóvivő akkor már sokkal inkább a befolyását a kormányzati kommunikáció és a stratégia terén is megőrző

Gyurcsányhoz kötődik,

az általános vélemény szerint ez a legfőbb oka a kirúgásának. Medgyessy azt gyanította, hogy a mallorcai nyaralása alatti belpolitikai botrány is Gál J.-hez köthető. A Népszabadság 2004 júliusában öthasábos címlapindulóban hozta, hogy a miniszterelnök megszabadulni készül a kormányzás tehetetlenségét nyíltan bíráló Gyurcsánytól, ami - akkor még - nem volt igaz. Gál J. Debreczeninek tagadta, hogy köze lett volna a kiszivárogtatáshoz, de egyúttal elismerte, hogy mind Medgyessy, mind Gyurcsány neki tulajdonította az akciót.

A 2004. nyári győztes miniszterelnök-jelölti kampány után Gál J. az első Gyurcsány-kormányban nem vállalja a kormányszóvivőséget, amire pedig mindenki szerint a legalkalmasabb. A nyilvános szereplés helyett a kommunikáció irányítása lesz az övé, államtitkári rangban. Egy Gált jól ismerő forrásunk úgy vélte, azért nem vállalta a szóvivői posztot, mert "hosszú távon gondolkodott: nem akart beleragadni a konfrontatív verőlegényszerepbe". A 2006-os választások előtt alig másfél évvel a legfontosabb ügynek a kommunikáció egységesítését tartotta. Elérte, amit Medgyessy alatt soha: ő irányította a minisztériumok, a frakció és a párt kommunikációját is.

A választási sajtókommunikációt olyannyira kézben tartja, hogy még helyi ügyekben is maga fogalmazza a nyilatkozatokat. A választási siker után nem kérdés, hogy a posztján marad. A 2006-os konvergenciaprogram azonban új időket hoz: a bekalkulált népszerűségvesztés jócskán csökkenti a kommunikáció jelentőségét. 2006 nyarának a végére világossá válik, hogy a kormányfői kabinet megszüntetése elhibázott döntés volt. A kabinetfőnöki posztra Gál J. az egyedüli jelölt - róla viszont mindenki tudta, hogy nem alkalmas szervezet irányítására. Ennek ellenére Gál mindhárom szerepet megkapja: a kommunikáció irányítása mellett a politikai döntések előkészítése és a miniszterelnök életének a szervezése is hozzá tartozik. A stábot 2007 márciusában sikerül csak felállítania, de már a bemutatkozás sem fényes: Demcsák Zsuzsa szóvivői felkérésével látványos bakot lőnek. A nyolcfős miniszterelnöki kabinetbe fejvadászcég útján leigazolt öt kommunikációs szakember pedig még inkább fölhorgasztja az MSZP-képviselők Gál J. elleni indulatait. A frakció már az előző évi kormányátalakításkor is a menesztését várta. Ehelyett azonban bekerült a szűk kormánykabinetbe. "Zolin olyasmit kértek számon, amit nem tudott megvalósítani. Illúzió volt azt várni, hogy akár a megszorításokat, akár a reformokat ennél sokkal jobban lehet kommunikálni. Követett el hibákat, de magát is becsapta, ha nagyon másra számított" - véli egy kollégája. Több bennfentes szerint a képviselők a Gyurcsány elleni indulataikat vezették le Gálon. E golyófogó szereppel saját karrierjének is ártott. Hosszú távú politikai ambícióinak csak az első lépése volt a képviselőség, ám az MSZP elnökségébe hiába vágyott. 2004 októberében Gyurcsány nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a saját embereivel tölti fel a pártot, ezért bizalmasa nem is jelöltette magát a testületbe.

Általában sajnálják

Gál J. Zoltán mostani távozását a koalíció vezető politikusai - Kiss Péter kancelláriaminiszter is, aki pedig szívesen megnyirbálta volna a hatásköreit. Több, a kancelláriát belülről ismerő forrásunk szerint az utóbbi hetek távozásokról szóló hírei azzal állnak összefüggésben, hogy Kiss újra akarja strukturálni a hivatalt, mert eddig világos statútumok nélkül kellett felelnie a kabinetfőnök-főkommunikátor-államtitkár, két miniszter, a titkosszolgálati és a közigazgatási koordinációs, egy koalíciós koordinációs, meg egy összkormányzati személyügyi államtitkár munkájáért. A kancelláriabeli struktúraváltás egyenes folyománya Szetey Gábor távozása és Draskovics Tibor eligazolásának a híre is. Az előbbinek az új szerkezetben nem jutott feladat, utóbbi esetleg sikerrel akadályozhatja meg hatáskörei kurtítását a lebegtetett piaci ajánlattal.

Többen is említették, hogy minden korábbi feszültség ellenére rendezett volt Kiss és Gál J. viszonya. (Tavaly májusban Kiss Péter a Gyurcsány-stábot gyanította az őszödi beszéd kiszivárogtatásával őt meggyanúsító ÉS-cikk mögött.) Egy régi motoros szocialista szerint Gál J. távozásához négy dolog vezetett. "Az apaságnál nagyobb súllyal esett latba a frakció elégedetlensége, a kancelláriaminiszter átalakítási tervei és a vezetői alkalmatlanság" - állította a Gálról egyébként jó véleménnyel lévő egyik forrásunk. A targoncás cégnek kiadott tanulmányírás miatti botrányba decemberben belebukott Pimper Richárd, Gál J. helyettese, és a miniszterelnök állítólag azt is nehezményezte, hogy a kommunikációs stábnak nem tűnt fel a reakció hiánya a 125 millió forintért kinyomtatott és terjesztett Új Magyarország című kiadvány körül; ami, mint kiderült, nem is jutott el a címzettekhez - miközben a terjesztésre már kifizette a pénzt a kancellária.

Az MSZP népszavazási stratégiáját már nem Gálra bízták, hanem Szigetvári Viktort hívták vissza. Gál J. távozásáról tavaly decemberben, Pimper kirúgása után röppentek fel az első hírek, de a Gyurcsány és közte lévő viszony ismeretében ez meglehetősen hihetetlennek tűnt - bár több forrásunk is úgy látta, hogy tavaly ősz óta gyakoriak voltak közöttük a viták. Decembertől több négyszemközti beszélgetésen próbálták tisztázni a konfliktust, ám eredményre nem jutottak. Így maradt a Gyurcsány által felajánlott megoldás, miszerint Gál J. átmenetileg kivonja magát a forgalomból. Személyében a miniszterelnök egyik bizalmi, hozzá feltétlenül lojális embere távozott a vezetésből.

Old Boys

"OB" - Szilvásy György egy interjúban árulta el, hogy amikor miniszterelnöki kabinetfőnökként először találkozott ezzel Gyurcsány naptárában, nem tudott mit kezdeni e bejegyzéssel. Utóbb beavatták: Old Boysnak nevezi magát a 2001-2002-es Medgyessy- és MSZP-kampányban összejött csapat, akiket a parlamenti folyosón a West Wing amerikai politikai sorozat magyar címe után "az elnök embereiként" is emlegettek. Az előző ciklus elején még - talán Gyurcsányt leszámítva - egyértelműen Medgyessyre tették a voksukat, a közepén azonban már új vezetőt láttak volna szívesen helyette. A Braun Róbert (Medgyessy egykori kommunikációs államtitkára), Gyurcsány, Gál J., Keszthelyi András (Gyurcsány korábbi kabinetfőnöke) és Szigetvári Viktor (ő irányította a sikeres 2006-os MSZP-kampányt), Dobrev Klára, valamint a később csatlakozó Dessewffy Tibor szociológus és Tóth Miklós (akkor Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kabinetfőnöke) alkotta csapat, amelyhez időnként Bajnai Gordon, később, már Gyurcsány kormányzása idején Batiz András kormányszóvivő és Szilvásy is társult, rendszeresen találkozott munkaidőn kívül is. A Szemlőhegy utcai villa teraszán vagy budai éttermekben jöttek össze, a mag (Gyurcsány, Dobrev, Braun, Gál J., Keszthelyi és Tóth, valamint a feleségek) azonban nyaralni is együtt ment 2004 júliusában. Egy résztvevő szerint a kibérelt toszkán villában már a Medgyessy utáni időket tervezték; készült egy olyan analízis is, amelyik októberre, a tisztújítás környékére várta a palotaforradalmat az MSZP-ben. Az olaszországi tervezgetés megelőzte nemcsak Gál és Gyurcsány kirúgását, de még az utóbbit prognosztizáló Népszabadság-cikket is, jóllehet az augusztusi kormányátalakítás hozta miniszterelnök-cserét nem látták előre.

Figyelmébe ajánljuk