Georg Spöttle is odatette magát az iskolai terrorelhárítás mellé

  • narancs.hu
  • 2018. január 5.

Belpol

Alig várjuk, mit lép erre Nógrádi György!

Pár nappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma levelet küldött az iskoláknak és az óvodáknak, melyben megkéri az intézményvezetőket, hogy június végéig készítsenek ún. HIT-et (Honvédelmi Intézkedési Terv). A hír nagy felháborodást váltott ki, a kormány részéről Dömötör Csaba államtitkár gyorsan reagált is egy sajtótájékoztatón, és arra hivatkozott, hogy a HIT-re egy „NATO-kötelezettség” miatt van szükség, amiről azonban kiderült, hogy nem igaz.

De az már igaz, hogy tegnap, a NATO-kötelezettségnél sokkal nyomósabb érv hangzott el az M1-en az iskolai honvédelem témakörében. Az ország egyik legjelentősebb biztonságpolitikai csodacsatára, Georg Spöttle volt a vendég, aki arról beszélt, hogy “indokolt már az iskolákban felkészülni az esetleges terrortámadásokra”, mert “így a tanárok, a szülők és a gyerekek is nagyobb biztonságban érezhetik magukat”.

Spöttle szerint Európában a terrorizmus egy fontos kérdéssé vált, és “csaknem bármikor előfordulhat, hogy egy iskolában kezdődik”, és ugyan “hazánk biztonságos országnak számít és a terrorkockázat alacsony”, jobb félni, mint megijedni.

Alig várjuk, mit mond erre Nógrádi György.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.