Gothár Pétert tiltották ki a Katonából, mert elfogadhatatlan módon közeledett egy női munkatársához

  • narancs.hu
  • 2019. november 20.

Belpol

Ez a rendező saját közleményéből derült ki.

Gothár Péter rendező az a személy, akivel a Katona József Színház egy belső vizsgálat nyomán beszüntette a közös munkát. Gothár nem is léphet a színház területére.

A színház tegnap azt közölte, hogy "egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival."

Ma Gothár Péter saját közleményét tették ki Facebook-oldalukra. Ezt változtatás nélkül közöljük.

"Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa.

Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle.

Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam."

Figyelmébe ajánljuk