Gyanúsítottként hallgatták ki Völner Pált

  • narancs.hu
  • 2021. december 15.

Belpol

Kérdésekre nem kívánt válaszolni.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán tanúként hallgatta ki Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt, az Igazságügyi Minisztérium múlt héten lemondott miniszterhelyettesét.

Az ügyészség  hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, Völnert azzal gyanúsítják, hogy összesen 83 millió forint kenőpénzt vett át a végrehajtói kar elnökétől.

Miután tegnap éjszaka a Magyar Közlönyben megjelent az Országgyűlés határozata Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztéséről, megnyílt a törvényes lehetősége annak, hogy az országgyűlési képviselővel szemben az ügyészség eljárási cselekményeket folytasson - közölte az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2021. december 15-én több helyszínen tartott kutatást, amely intézkedés során bizonyítási eszközöket foglalt le - írják. Erre nem térnek ki, de sajtóinformációk szerint Völner Pál nyergesújfalui házában is jártak a nyomozók. 

A nyomozó ügyészség Völner Pállal szemben a vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

A Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő ügyben eddig 13 személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség.

Völner Pál a gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, a kihallgatásán rövid vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmény elkövetését, kérdésekre azonban nem kívánt válaszolni. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.