Gyurcsány Ferenc: A pedofilbotrányt soha nem látott lejáratókampány fogja követni

  • narancs.hu
  • 2024. március 14.

Belpol

A DK elnöke rendőrségi forrásokra hivatkozva állítja, eljárások indulnak ellenzéki politikusok, polgármesterek ellen.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról beszél új videójában, hogy rendőrségi forrásaink szerint a kormány koncepciós perek tömegére készül ellenzéki politikusokkal szemben.

A ​​​pedofilbotrányt soha nem látott lejárató kampány fogja követni – állítja Gyurcsány. „Ha közeledik a választás, a Fidesz a régi megszokott fegyveréhez nyúl. Megpróbálja befeketíteni az ellenfelét, ha kell, akkor koncepciós eljárásokat indít. Az országról mond el sokat, hogy ebben hajlandó közreműködni a rendőrség és az igazságszolgáltatás egy része is” – fogalmazott a DK elnöke, hozzátéve: Varju László és Fekete-Győr András ügye nem az első és nem az utolsó, ezt mondják a még meglévő rendőrségi forrásaink is, hogy iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből: eljárásokat kell indítaniuk ellenzéki politikusok, kerület- és városvezetők ellen. 

​​​​​​Gyurcsány elmondta: „Nem ilyen országot akarunk, ahol az igazságszolgáltatás valójában a hatalom hazug szolgálatába szegődik. Nekünk meg az a dolgunk, hogy megvédjük a hazánkat, a jelölteket, azokat, akiket ártatlanul bemocskolnak". Hozzátette: "az ártatlanok számíthatnak ránk, védeni fogjuk őket, akik pedig hatalomban vannak, azoknak világosan megmondjuk: nem engedjük, hogy ártatlanokat, tisztességes embereket, családokat hurcoljanak meg csak azért, mert nem képesek elengedni a hatalmat.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.