Gyurcsány Ferenc az emberek segítségét kéri: ha nem akar béklyóban élni, meg kell mutatni, hogy ebből elég volt

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 15.

Belpol

Demokratikus ellenállást hirdetett.

Lúzer kormánya van Magyarországnak – kezdte a politikai évadot megnyitó beszédét Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke sok mindenről szót ejtett, véleménye szerint Orbán Viktor elveszítette minden becsületét Európában, ezt jelzi az is, hogy a Sargentini-jelentés szavazásakor csak 28 százalék támogatta a magyar kormányt.
„Ez nem menekültkérdés probléma, ez egy élhetetlen, nem szabad, nem demokratikus, nem jogállami országnak a problémája, és ezért kell vele szemben föllépni, nem a menekültügy miatt kérem szépen, ez a fiú úgy hazudik, mint a vízfolyás.”

A Sargentini-jelentésről szólva kifejtette, nem tartja már ellenzékinek azokat az ellenzéki pártokat, amelyek nem szavazták meg azt, mert így a kormányt segítették.

„Azok, akik ebben az ügyben segédkezet nyújtottak a kormánynak, mert nem szavazták meg, mert nem mertek elmenni, mert tartózkodtak, ezek a pártok mostantól nem tekinthetőek a magyar ellenzék becsületes és tisztességes pártjainak.”

De Gyurcsány szerint problémát jelent, hogy a kormány a kereszténydemokrácia nevében politizál.

A DK elnöke úgy fogalmazott: „A kormányzás célja nem lehet, hogy eszmei, szellemi átnevelőtábort szervezzen. Világos legyen, azok az országok, amelyek bármely hitet az államvallás szintjére emeltek, azok kiszakították hazájukat a szabad nemzetek közösségéből. Bármely vallás, amely államvallássá lesz, a politikai hatalom, a politikai diktatúra eszköze lesz és fundamentalistává válik.”

A DK elnöke szerint Magyarországon diktatúra van. A kormányzat folyamatosan vonja el az eszközöket az ellenzéki pártoktól. Éppen ezért úgy véli, az ellenzéki pártok egyedül már nem képesek csak a parlamentben változást elérni. „Nemzeti demokratikus ellenállás kell, az kell, hogy önök közül mind többen megmozduljanak. Szervezzék meg a szabad beszéd helyi fórumait, a helyi hatalmasokkal szembeszálló akciójukkal, menjenek ki az utcára és tüntessenek, vagy nyújtsanak támogatást más hasonló akciókhoz, segítsenek felrázni az országot, hogy ha nem akar továbbra is béklyóban élni, akkor meg kell mutatni az ország európai szabad többségének, hogy ebből elég volt.”

Figyelmébe ajánljuk