Magyar Narancs: Árulónak tartja Karácsony Gergelyt?
Szabó Szabolcs: Nem tartom annak.
MN: Pedig lenne rá oka. Októberben szövetséget kötöttek, majd faképnél hagyta önöket, és most ott integet a szocialistákkal, sőt, Bangóné Borbély Ildikó személyében ön ellen is indítanának valakit itt Csepelen.
SZSZ: Való igaz, hogy nem tudjuk követni azokat a bakugrásokat, amelyeket az elmúlt hónapokban Karácsony Gergely bemutatott. Nekünk ezzel szemben tiszta koncepciónk van. Önállóan akarunk indulni, de pártoljuk a koordinációt az egyéni körzetekben, míg a pártok közti versengést jó dolognak tartjuk.
MN: Csakhogy nincs olyan közvélemény-kutató, amely az 5 százalékos bejutási küszöb környékére mérné az Együttet. Jellemző a 2 százalék, ami néha 3, néha 1. A külön indulás így bátor, de a számok alapján öngyilkos stratégia.
SZSZ: Valóban 2-3 százalékra mérnek minket, de ezeknek a méréseknek a hibahatára 3 százalék körüli, ilyen a módszertan. Mi abban hiszünk, hogy bőven van annyi szavazó, aki meglátja, hogy a mi programunk vezet el egy normális országhoz. Korábban arról próbáltuk győzködni az ellenzéki pártokat, hogy tömbösödjünk, hívtuk az LMP-t, a Momentumot, a Párbeszédet, akkor három ellenzéki lista lett volna.
MN: Ez volt az Új pólus elképzelése, de semmi nem lett belőle. De mi a célja a szociknak Bangónéval? Zsarolni akarják önöket? Álljanak be mögéjük, különben… Ez a lényeg?
SZSZ: Még az ünnepek előtt kerestek meg, hogy induljak el Csepel–Soroksáron, MSZP-s színekben. Mondták, úgy nem támogatnak, ha nem vagyok MSZP-s, nekem viszont ez nem volt elfogadható, nem hagyom el a pártomat. A zsarolás szó erős, nevezzük ultimátumnak.
MN: Tehát magát akarták vinni. Más Együtt-politikus is kapott ajánlatot?
SZSZ: Ennyire konkrét javaslatról nem tudok.
MN: Előfordulhat, hogy visszalép?
SZSZ: Nem. És ez nem abból fakad, hogy egoista módon ragaszkodom a parlamenti székemhez, nekem megvan a státuszom az ELTE-n. Ez nálam nem egzisztenciális kérdés. Évek óta dolgozom Csepelen és Soroksáron is, mely utóbbi egy teljesen más jellegű körzet, mint a XXI. kerület, sokkal jobban hasonlít egy mezővárosra. Ott 2014-ben még kikaptam Németh Szilárdtól, de tettem azért, hogy az idén ne csak a csepeli szavazatokkal győzzem le őt. Jóban vagyok Bangónéval, de az nem lehet, hogy ő, aki amúgy kabai, és eddig a püspökladányi körzetben politizált, idejön, és pár hét alatt maga mellé állítja a szavazókat. Szerénytelenül mondom, de ha mást indítanak, akkor az a jelölt nem fog nyerni.
MN: Az Együtt semmiképp nem enged a külön listából?
SZSZ: Nem szeretnénk az MSZP listáján szerepelni. Ezt az elhatározásunkat az összes testületünk megerősítette. Ebből nincs visszaút.
MN: Látok itt egy ellentmondást. Az Együtt osztja a 2010 előtti és 2010 utáni pártok megkülönböztetését, Juhász Péter ebből akarta megcsinálni az Új pólust. Ugyanakkor bárhogy is akar más irányba menni, a régi baloldalra az Együtt rá van szorulva, annyiban bizonyosan, hogy legalább ne tegyenek ezek a pártok keresztbe neki saját jelölt indításával. Ez egyszerre teremt együttműködési kényszert, másfelől feszültséget. Utóbbi egyébként Juhász pártelnök minden második mondatában ott van, ha a szocialistákról kezd beszélni.
SZSZ: Én nem látok ellentmondást. Mi elkötelezettek vagyunk abban, hogy itt korszakváltás lesz, ezért nem akarunk közös listára menni az MSZP-vel…
MN: Tehát 2014-ben még nem akartak korszakváltást. Csak mert akkor felmentek a közös listára.
SZSZ: Erős felelősséget érzünk abban, hogy kormányváltás legyen az országban. Nem csinálhatunk úgy, hogy az MSZP és a DK egy lapon lenne emlegethető a Fidesszel. Ellenzéki pártokról beszélünk, amelyekkel bizonyos kérdésekben nagymértékben azonos álláspontot képviselünk, másokban különbségek akadnak, de ezek egy koalíciós kormányban kezelhetőek. Le kell váltani a Fideszt, különben itt maradnak a nyakunkon évtizedeken keresztül. Ami 2014-et illeti, Bajnai Gordon ott arra vállalkozott, hogy egy széles szövetségben a pártokkal, civilekkel le lehet váltani a Fideszt. Ma is meggyőződésem, hogy Bajnaival sokkal jobb eredményt értünk volna el, a kétharmad biztosan nem, de lehet, hogy az abszolút többség sem lett volna meg a Fidesznek.
MN: Optimista. Bajnairól viszont kiderült, annyira mégsem érdekli a politika, de legalább is az ellenzéki munka, elment a magánszektorba dolgozni. Az Együtt ma sokkal jobb helyzetben lenne, ha Bajnai nem unja meg a politikát és nem a kényelmesebb életet választja. Kicsit sem neheztelnek rá?
SZSZ: Az a bozótharcos ellenzéki politika, amit a Fidesz megkövetel, egy volt miniszterelnöknek kevéssé vonzó, ezt megértem, nem neheztelek rá. A párt sem. Mi úgy gondolunk rá, mint az alapítóra, és abban visszük tovább a szellemiségét, hogy nem ígérgetünk felelőtlenül, megalapozott szakpolitikánk van.
MN: A külső szemlélőnek néha az a benyomása, hogy a baloldali pártok valójában nem akarnak kormányváltást. Sok mindent akarnak, de azt rég beárazták, hogy a Fideszt nem lehet most legyőzni, ezért inkább egymás előznék meg, például. Vagy csak simán túlélnének.
SZSZ: Más stratégiák vannak, valóban. Mi sem mindig értjük más pártok politikai racionalitását, mert személyes ellentétek vagy általunk nem ismert indokok miatt születnek nem logikus lépések. A választók szerintünk a legesélyesebb ellenzéki jelöltre akarnak szavazni egyéniben, listán pedig a saját világnézetüket akarják kifejezni.
MN: Lehet-e ebben partnerük a Jobbik?
SZSZ: Döntöttünk arról, hogy a Jobbikkal való együttműködés vagy koordinált indulás nem lehetséges.
MN: Igazolnak-e a kampányra tanácsadót? Lesz-e saját „Ron Werberük”?
SZSZ: Úgy tudom, Ron Werber 5 ezer dollár alatt a tel-avivi reptérre sem taxizik ki. Másnak lehet, hogy van erre pénze, nekünk azonban nincs.
MN: 2014-ben ismeretlenül tűnt fel itt, és verte meg a rezsibiztos Németh Szilárdot. Hogy került a közéletbe?
SZSZ: Az egyetem elvégzése után az ELTE Természettudományi Karán kutattam és tanítottam földrajzot. Nálam a fordulópont a magánnyugdíj-megtakarításaim elvétele volt, akkor mondtam azt, hogy mostantól azon leszek, hogy a Fidesz elmenjen a francba. Ezért csatlakoztam a Szolidaritás mozgalomhoz 2012-ben. A klasszikus sorrend jött, utcai kitelepülés, szórólapozás, a csepeli és soroksári szervezet organizálása, a helyi csapat összerakása. Aztán az Együtt és a kampány. Az egyetemen a választás óta fizetés nélküli szabadságon vagyok, a két munka nem egyeztethető össze időben.
MN: Mennyire van nemcsak múltja, de jelene is a Csepel Művek uralta, vörös csepeles évtizedeknek? Mit lehet ebből ma érezni a kerületben?
SZSZ: Egykor majd’ 35 ezren dolgoztak itt, jártak ide a környező kerületekből és településekről is. Aztán a Csepel Művek szétesett, az utódcégek is felszámolódtak, néhány ma már csak nyomokban létezik. Ma mintegy 7 ezren dolgoznak a hajdani gyár területén, igaz, már nem az ipari tevékenység, inkább a szolgáltató szektor a meghatározó, például Budapest legnagyobb szabadulóterme itt van, de sok zenekar próbaterme is. Ma már a csepeliek nagy része eljár innen dolgozni, reggel már nem hozza a HÉV az embereket ide, hanem viszi a város felé. Jellemző, hogy az idősebbek, akik anno ott dolgoztak, folyamatosan mesélik az emlékeiket. A fiatalokra ez nyilván nem igaz, ráadásul az elmúlt évtizedekben Csepelen komoly lakosságcsere is volt, nagy számban költöztek ide, különösen vidékről. Köztük én is, bár nekem az édesapám a csepeli kórházban született, a nagyapám pedig itt dolgozott az autógyárban, csak ’56-ban visszaköltöztünk Békésbe, ahonnan amúgy származtunk. Volt egy nagy földrengés akkoriban Dunaharasztiban, a nagymamám emiatt nem akart maradni… Visszatérve a kérdésre: ma a helyi közbeszédben sokkal kevésbé van jelen a Csepel Művek, mint azt sokan gondolnák. Amivel egyébként meg vagyunk verve, lévén kicsit rossz a híre Csepelnek. Hogy itt csak panel van, hogy minden szürke és az egész kerület valójában egy nagy Csepel Művek. Miközben ez egy nagyon jó lakókerület, kellemes a közlekedés, alig negyedóra alatt benn lehet lenni a belváros peremén, nagy zöldfelület van, strand, Duna-part. Külön katalógust állítattam erről össze, ezekkel győzködöm a befektetőket.
MN: A múltja miatt nem meglepően 2010-ig balos fellegvárnak számított Csepel, ám akkor a polgármesteri széket és az országgyűlési mandátumot is elvitte Németh Szilárd. Mi okozta a fordulatot?
SZSZ: Ráadásul akkor még két választókörzet volt, és mindkettőt megnyerték. Több oka volt ennek, egyrészt az országos hangulat, másfelől itt azért történt néhány dolog, ami erősen gyengítette a baloldalt. A leghíresebb a 2009-es kettős gyilkosság, amikor egy iskolába bement egy MSZP-tag, és egy felbérelt személlyel lelövetett két embert, az igazgatót és egy tanárt. De számított, hogy az akkori Fidesz az ellenfeleket személyükben lejárató, de hatékonynak bizonyuló kampányt vitt 2010-ben, amikor egyenként szedték le a baloldali politikusokat. Amikor Németh Szilárd itt beszél az önkormányzati rendezvényeken, noha semmi köze Csepelhez közjogi értelemben, minden szövegében most is ugyanúgy kommunistázik, mint akkor.
MN: Milyen polgármester volt Németh Szilárd?
SZSZ: Hihetetlenül konfrontatív. Neki lételeme a konfliktus, hogy nem tárgyal, nem egyezkedik, hanem belerúg a másikba. Tipikus történet, hogy bárki szeretett volna valamit elérni, egyszer tudott csak a Szilárddal beszélni, onnan kezdve soha. Ami nem illeszkedik az ő koncepciójába, az nem is létezik. Ebből jött az a történet, ami a Csepeli Munkásotthonban kialakult, ami az ő szemében egy kommunista fészek.
MN: Itt ugye arról van szó, hogy csökkent, talán meg is szűnt az állami támogatás.
SZSZ: Igen. Az állami fenntartótól 20-30 millió forintot kapott korábban, de Szilárd először polgármesterként vette el az önkormányzati támogatást, majd most elérte, hogy az állami támogatást is lenullázzák.
MN: Hány embert érint ez az ügy?
SZSZ: Tíznél többen dolgoznak ott, több ezren használják. Civil szervezeteknek, szakköröknek, programoknak ad otthont. Ott tartják az emblematikus Zámbó Jimmy-emlékestet a szép szecessziós színházteremben, igaz, maga az épület nincs jó állapotban. Polgármesterként Németh folyamatban lévő ügyeket fejezett be, csatorna- és útfelújításokat, amúgy jellemzően „papucs orrán pamutbojt” fejlesztéseket csinált: zöldfelületek csinosítása, Duna-part, kiserdő-rendezés. Csak épp nem jutottunk egyről a kettőre: bezáró üzletek vannak, beruházás viszont nincs, a munkahelyek száma sem nőtt. Mindeközben Soroksáron egészen más a politikai kultúra. Ott lehet beszélni érdemben a polgármesterrel, sőt a fideszes képviselőkkel is.
MN: A Németh Szilárd lakcímére bejegyzett birkózóalapítvány kétmilliárdos támogatása nagyot szólt tavaly. Volt-e más korrupciógyanús ügy Csepelen?
SZSZ: Olyan papír a kezünkben nincs, ami ezt bizonyítja. Azt viszont lehet érzékelni, hogy rendre egy nagyon jól meghatározható érdekkör kerül helyzetbe, sok csepeli rendezvényt a Pintér Sándorhoz köthető cég biztosít. Az összes közterületi szobrot ugyanaz a szobrász csinálja, nem kevésért, tavaly több mint 33 millió forintot kapott. De említhetnék gyanús összefonódást Csepel és Pestszentlőrinc között – ezt éppen a Magyar Narancs tárta fel 2013-ban –, hogy a két kerület vagyongazdálkodással foglalkozó cégei kölcsönösen kisegítették egymást a haveroknak és a rokonoknak juttatott szerződésekkel. A saját lakcímére bejelentett birkózóalapítvány honlapján érdemi információ nincs, bár Németh Szilárd ezért más civil szervezeteket rég bezáratott volna.
MN: Miért szavazzon tavasszal önre egy csepeli választó? Bár több indítványában és felszólalásában foglalkozik helyi ügyekkel, azért alapvetően országos témákban aktív, és ráhatása sincs a pénzcsapokra. Ha nyer a Fidesz, nem ön fogja elintézni, hogy a Borárosról bemenjen a HÉV a Kálvin térre.
SZSZ: Készítettünk egy összesítést, hogy csepeli és soroksári ügyben hányszor szólalt fel Szilárd, illetve én. Ebből a szavazók is láthatják majd, én tényleg foglalkoztam a választókerület ügyeivel, ő alig. Ott voltak a felrobbant házak ügyei (Soroksáron egy régi vegyi üzem területére épültek lakások, ezek pár évvel ezelőtt felrobbantak, a kártérítés évekig húzódott – N. G. M.), leültünk Baranyi Krisztával, hogy megnézzük, mit tehetnénk, végül nekünk is köszönhető, hogy hoztak egy kormányhatározatot, hogy a helyzetet meg kell oldani. Kérdés persze, hogy megfogják-e. Soroksáron, egyedüli budapesti kerületként, nincs önálló rendőrkapitányság, addig vertük azt asztalt, hogy egymilliárd forintot kapott erre az önkormányzat. Csepelen sikerült megakadályozni egy iskolabezárást, de településfejlesztőként tudom, hogy mire van szüksége a kerületnek, és ma már értem, mit kell csinálni a Kis-Dunával, és azt is, hogy mit a HÉV-vel. Nem szabad hagyni, hogy csak azért szétverjék, hogy egy látványos szalagátvágás miatt feltereljék a villamossínre. Meg kell tartani gyorsvasútként, és be kell kötni a metróba.
MN: Mennyi értelmét látja még a parlamenti munkának? Manapság azok az ellenzéki politikusok érik el a legtöbb embert, akik afféle aktivistaként, vagy már-már tényfeltáró újságíróként működnek. Nem lehet, hogy hosszú távon ez a hatékonyabb?
SZSZ: Ebben sok igazság van. Az ma már kevés, hogy felállok, és elmondom, miért rossz a lex CEU. Hír akkor lesz belőle, ha felállok, és elkezdek szirénázni. Kell az asztalcsapkodás, csak az a probléma, hogy mindezzel együtt sem lehet eredményt elérni. A Fidesz kiüresítette a parlamenti munkát, nincs közvetítés, az érdemi vitát a bizottságokba tették át, azt meg végképp nem követi senki.
MN: Tehát nincs is értelme bejutni?
SZSZ: De van értelme. Egyrészt meg tudjuk mutatni, hogy miben gondolunk mást a világról, mint a kormány. Mit gondolunk az oktatásról, az egészségügyről, az állambiztonságról, be tudjuk mutatni azt is, hogy meg tudjuk csinálni. Úgy nem lehet kormányra kerülni, hogy az embernek nincs parlamenti gyakorlata, és nem tudja, hogyan néz ki a törvényhozás vagy egy módosító javaslat. A rendszerváltás után az egyik nagy gond az volt – igaz, nem lehetett volna másképp –, hogy tapasztalat nélkül kerültek emberek kormányzati pozíciókba, és az apparátus átverte, megvezette őket. Ezt a munkát kell megtanulni, ehhez kell a gyakorlat. Ezért sem gondolom az elmúlt négy évet elvesztegetett időnek.
