Veress József: Uniós kollégáinkat kellemes meglepetésként érte, hogy Magyarország már 2001-ben elkezdte készíteni a maga Nemzeti Fejlesztési Tervét (NFT), de sajnálatos módon a munka még ugyanabban az évben jelentõsen le is lassult. Jött ugyanis a Széchenyi-terv. Egy magyar illetékes 2001 decemberében még azt is megpróbálta Brüsszelben elérni, hogy a Széchenyi-terv legyen a magyar NFT. 2002 májusában aztán teljes gõzzel megindult a munka, és mindössze hat hónap maradt a másfél éves késés behozására. A fejlesztés fõ irányait kijelölõ dokumentum megalkotásában e kezdeti stádiumban azok a civil, gazdasági és szakmai körök, amiket nemcsak alapjaiban érint, de kellõen érdekel is egy ilyen terv, többnyire alig néhány napos határidõkkel tudták véleményüket kialakítani és jelezni. Pedig a partnerség elve nemcsak azért fontos, mert az unió elõírja azt, hanem azért is, mert ha az érdekeltek nem érzik magukénak az elkészült fejlesztési elképzeléseket, akkor a végrehajtással is komoly gondok lehetnek. A kezdõdõ párbeszédbe elsõsorban az ernyõszervezeteket vontuk be, és õk a kilenc nagy fejezetbõl álló NFT-nek csak a stratégiai részéhez 3000-nél is több javaslatot adtak. Természetesen mindenki amellett érvelt, hogy az õ területe kiemelten fontos, ezért rengetegen csalódottak voltak, amikor a felvetéseik kimaradtak az elsõ fejlesztési tervbõl. Ennek jórészt az a félreértés volt az alapja, hogy sokan úgy hitték: ami kimaradt, az a készítõk szerint nem is igényel semmifajta fejlesztést, és forrást már nem is kaphat. Pedig az NFT csak az uniós forrásokból társfinanszírozandó tételekre vonatkozik - az elnevezése tehát valamelyest félrevezetõ. Az informatikai szféra például nagyon keményen bírálta a tervet, mondván, hogy nem került a prioritások közé. Pedig ha megnézzük, a nevesítetten informatikai jellegû fejlesztéseknél öt-hatszor nagyobb összeg jelenik meg ezen a területen, a kapcsolódó beruházásokon keresztül. Ettõl függetlenül a jelenleg folyó munkában nélkülözhetetlen, hogy a 4-5 legfõbb fejlesztési irányban konszenzus szülessen, és a viták végére kikristályosodjon az a tíz-egynéhány operatív program, amelyekbe a forrásokat koncentrálni lehet majd. A cél, hogy 2015-ben egy jobb hangulatú, magasabb életszínvonalú, sikeres ország legyünk. A politikai pártok részérõl is érezhetõ a szándék arra, hogy szakértõi szinten, a sokat emlegetett szellemi holdudvarok bevonásával megkezdõdjön a prioritások kijelölése. Kemény, de tárgyszerû vitákat várok, az együttmûködés jegyében. Fontos, hogy mindez komoly fordulatot hozhat, és reményeim szerint hoz is a közéleti kultúrában.
Magyar Narancs: Görögország elsõsorban az infrastruktúra fejlesztésére fordította közösségi pénzeit, mégsem nõtt jelentõsen a versenyképessége. Ezzel szemben Írország alig épített autópályát, a humán tõkébe viszont rengeteget invesztált, és ma már Nagy-Britanniát is megelõzte az életszínvonal terén. Ez számunkra milyen tanulságokkal szolgál?
VJ: A klaszterelméletrõl híressé vált Michael Porter a modernizáció négy stádiumát különbözteti meg. Az elsõben az erõforrások vezérlik a fejlõdést, a másodikban a beruházásoké a fõszerep, majd az innováció kerül a középpontba, a legszerencsésebb országokban pedig közvetlenül a jólét válik a modernizáció mozgatójává. Egy idõ után azonban az utóbbiakban a gyakorlatban csökkenni kezd a versenyképesség, és újra az innováció válik fontossá. Magyarország mára a befektetés és az innováció vezérelte korszak határára érkezett. Vagyis egy tudatos, átgondolt fejlesztéspolitikával kihasználhatjuk a késõn érkezõk elõnyeit, és levághatunk néhány kitérõt, illetve kanyart. Ha ugyanis egy követõ magatartásra rendezkedünk be, akkor bár önmagunkhoz képest folyamatosan fejlõdhetünk, de kicsi az esély arra, hogy bekerüljünk az élbolyba. Ahhoz, hogy nagyot léphessünk elõre, meg kell találnunk azokat a területeket és piacokat, ahol kiemelkedõen versenyképes és korszerû termékeket, szolgáltatásokat tudunk kínálni. A skála az egészségügyi termálturizmustól egészen a nanotechnológia egyes részterületeiig terjedhet. Ebbõl az is kitûnik, hogy bár a közszektornak óriási a felelõssége a fejlõdés segítésében, a modernizáció elsõsorban a magángazdaságban kell hogy végbemenjen, ott is elsõsorban a mikro-, kis- és középvállalkozások körében, amelyek a magyar cégek 99,6 százalékát jelentik. A fennmaradó 0,4 százalék a multinacionális cégek helyi leányvállalatai - ezek abszolút modernek, õk adják a magyar export 50 százalékát és a foglalkoztatás 30 százalékát. Ugyanakkor alig van magyar beszállítói hátterük, ezért igen sarkítottan fogalmazva azt mondhatnánk: a kis cégek piaci lehetõségei szempontjából szinte olyan, mintha itt sem lennének. A magyarországi cégek eljutottak fejlõdésüknek arra a fokára, amikor minõségi ugrásra van szükségük: alkalmassá kell válniuk mondjuk arra, hogy legyen önálló termék- és technológiafejlesztésük, hogy a multik beszállítói lehessenek, azaz bekapcsolódhassanak abba a nemzetközi termelési láncba, amely a mostaninál nagyságrendileg nagyobb profitot, "belsõ" befektetési forrást és magasabb béreket, vásárlóerõt is jelent. Végsõ soron pedig az ország dinamikusan növekvõ versenyképességét. Írország a tudásalapú társadalom elsõk közötti kiépítésével hajtotta végre ezt a minõségi ugrást. Elsõsorban az emberi erõforrások fejlesztésére koncentráltak, és mára eljutottak odáig, hogy a 20-as, 30-as éveikben járó ír lakosság bõ kétharmadának felsõfokú végzettsége és az ott megszerzett valódi tudást hasznosító állása van. Belátták, hogy õk a nagy tömegû áruk mozgatásában nem gyõzhetnek, ezért az atomok és a molekulák helyett az elektronokra összpontosítanak, vagyis a szolgáltatások mellett az internetben rejlõ lehetõségeket használják ki. Finnország is a magas hozzáadott értékû tudásparkok létrehozását és fejlesztését állította középpontba. Magyarországon ez a modell akkor lehet sikeres, ha a képzésünket is a kutatás-fejlesztés és az innováció igényeihez igazítjuk. Természetesen az ország elmaradott térségeiben, például a Dél-Alföldön egészen más stratégiát kell követnünk: oda elsõ lépésként legalább a legegyszerûbb összeszerelõ tevékenységeket kell bevinnünk, míg Nyugat-Magyarországon vagy Budapesten már a másodgenerációs tudásparkok kiépítése eredményezne minõségi ugrást.
MN: A mezõgazdasági termelõkre vetítve mindezt: a továbbképzés, illetve átképzés esetükben gyakran azzal is járna, hogy rábeszélik õket, a tevékenységükhöz használt eszközök modernizálása helyett inkább váltsanak profilt, mert amivel jelenleg foglalkoznak, az nem versenyképes. Vagyis, azonnal hagyják abba, amit eddig csináltak. Ezt nehéz lehet a partnerség jegyében elmondani nekik.
VJ: Pedig az igazi partnerség jegyében szembe kell nézni a valósággal, sõt elébe kell menni a várható fejleményeknek. Persze más a helyzet, ha már válságban, hirtelen kell váltani.
Ma nagyon komoly válságban van például a sertés- és baromfitenyésztés, és ezt már 2-3-5 évvel ezelõtt is jól lehetett látni mondjuk Békés megyében. Mégsem indult el a termelõkkel a váltás lehetõségét keresõ párbeszéd. Így látszólag váratlanul merült fel egy vágóhíd bezárásának lehetõsége, ami több mint ezer ember munkahelyét és esetleg több ezer kisbeszállító piacát érintheti. "Leegyszerûsítve": senki sem ajánlotta még nekik, hogy térjenek át például az õsgyepes termelésre és állattenyésztésre, amihez akár 100 százalékos támogatást ad az EU. Megfelelõ elõrelátással, tervszerûen lehet ágazaton belül is jövedelmezõ piacokat találni, s nincs mindig szükség hirtelen és drasztikus váltásra.
MN: A kormány által elfogadott ütemezés szerint a most készülõ második NFT "megalapozó hipotézisének" szeptember 30-ra készen kell lennie - az végre világosan kimondja majd az iménti tézist?
VJ: Az EU közös agrárpolitikájának átalakulása, a mezõgazdasági szerkezetváltás és a vidékfejlesztésben rejlõ (támogatási) lehetõségek a mainál sokkal hangsúlyosabb kihasználása természetesen megkerülhetetlen kérdés, amikor arról van szó, hogy milyen legyen Magyarország 2015-ben.
MN: Egyrészrõl mindenki azt szeretné, hogy minél több közösségi forrást legyünk majd képesek pályázatainkon keresztül lehívni, másrészt viszont - a társfinanszírozásos konstrukció miatt - minél több támogatást kapunk, annál nagyobb az önrészünk. Vagyis annál kevesebb jut a magyar költségvetésbõl olyan fejlesztésekre, amiket az unió nem támogat. Pedig bõven vannak ilyenek, például az egészségügy vagy a lakásépítés.
VJ: A portugálok például a kutatás-fejlesztés 90 százalékát uniós pénzekbõl finanszírozzák, és a regionális operatív projekteken keresztül megtalálták a módját annak is, hogy a lakásépítési programokhoz is felhasználhassanak közösségi pénzeket. A közszektor viszonylagos forrásszegénysége a jövõben nálunk is fokozatosan csökkenõ problémává válhat. Míg 2006-ig Magyarország az uniótól átlagosan évi 1 milliárd eurót tud lehívni, 2007-re már átlagosan évi 3 milliárdra nõ ez az összeg. Az EU összesen 25 milliárd eurót bocsát a magyarországi fejlesztésekre: elemzõk szerint eközben a külföldi mûködõtõke beáramlása az évi 2-2,5 milliárd dolláros szintrõl akár 3,5 milliárd euróra is fölmehet, s remélhetõleg a magyar cégek befektetései is erõteljesen megnõnek. A hatékony fejlesztések megvalósításáért a teendõket és a különféle forrásokat egységben kell látnunk, hiszen ekkorra minden egyes nap - vasár- és ünnepnapokon is - több mint 4 milliárd forintot fordíthatunk fejlesztésre. A források hatékonyabb felhasználásához persze az is elengedhetetlen, hogy létrejöjjön egy új regionális rendszer. Ezt ma több tényezõ gátolja; a megszokás, a helyi érdekek mellett az is, hogy az errõl szóló törvény kétharmados. Átmeneti megoldásként, a most formálódó 168 kistérség alapján kialakítható az a 7 tervezési régió, amelyek a már jelenleg is meglévõ - megyei, városi vagy kistérségi - választott testületek delegáltjaiból állnának. Így felgyorsítható a tervezés, de az ideális az volna, ha 2007-ig létrejönnének a felhasználást is garantáló új régiók, amelyek saját választott önkormányzattal és saját forrásokkal, vagyis adóbevételekkel is bírnak. A jogképes régiók kialakítása már csak azért is elengedhetetlen, mert ha valaki rosszul használja fel a közösségi pénzeket, akkor nekik maguknak kell jótállni érte, és adott esetben a büntetést is abból a kaszszából kell kifizetni. A globális világban egyre inkább felértékelõdik a régiók szerepe: ezért eshetett meg az is, hogy a francia miniszterelnök nemrég kijelentette, országának szövetségi köztársasággá kell alakulnia ahhoz, hogy igazán versenyképes lehessen. Ezen túl az Európai Beruházási Bank már több mint egy éve felvetette: szívesen finanszírozná közvetlenül a felkészült magyar önkormányzatok fejlesztéseit is. Ehhez azonban helyi szinten is végiggondolt, konkrét részprojektekre bontott programokra van szükség. Lassan egyébként idõszerû volna, hogy a pályázatírással és tanácsadással foglalkozó cégek megszervezzék magukat, mondjuk szakmai kamarába tömörüljenek. Ez biztosítékot jelentene a szolgáltatásaikat igénybe vevõknek is, és ki lehetne szûrni a kóklereket és a csalókat.
Az elsõ NFT egyik legfontosabb eredménye az, hogy sokan megtanulták, és ma ezerszámra folyamatosan tanulják, miként kell pályázatot készíteni, a forrásokat felhasználni. Ez hosszabb távon szinte nagyobb haszonnak bizonyulhat, mint a néhány milliárd euró felhasználásával megvalósuló fejlesztések. A kérdés mégis az: mi lesz azokkal, aki nem tudják mindezt megtanulni, hisz e források elsõdleges célja éppen a hátrányosabb helyzetben lévõ térségek és cégek gyorsabb fejlõdésének, s ezáltal a gazdaság és társadalom szerkezetváltásának, modernizációjának hatékony elõsegítése? Másként fogalmazva: a kérdés ma az, hogy Írország vagy Görögország útját járjuk-e. A két ország nagyságrendileg ugyanannyi pénzt használt fel, a görögök mégis gyakran fogalmaznak úgy, hogy "a pincérek országa maradtak", szemben az unió második leggazdagabb tagországává vált írek elmúlt másfél évtizedes sikertörténetével. Én azt szeretném, ha Magyarország 2015-re unalmas országgá válna! Olyan országgá, ahol nincs fölös rohanás, stressz, amelynek a lakóit a megfontolt életritmus, a hatékony munka és gazdálkodás, a kiszámítható életfelté-teleken alapuló magabiztosság, az élet minõsége és a minõségi élet, röviden: a jólét unalma jellemzi.
Bugyinszki György
Az interjú megjelenését a Nemzeti Fejlesztési Hivatal támogatta.
