Tankerületi utasítás tiltja az iskolai csoportbontást, csökken a tanórák és a pedagógusok száma
Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivője szerint ez így duplán jogsértő.
Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivője szerint ez így duplán jogsértő.
Több mint 1200 óriásplakátot vásároltak.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a miniszter Horthy Miklósra vonatkozó kijelentéseit kommentálta.
Bővülő napenergia-felhasználás, elenyésző szélenergia-hasznosítás, a biogáz, a geotermikus energia és a hőszivattyúk szerepének komótos tempójú erősödése – ez olvasható ki a Nemzeti Energia- és Klímaterv tervezetéből.
Senkit nem gyanúsítanak, nem is történt bűncselekmény – közölte a rendőrség az országos jégkármérséklő rendszer kezelőit ért fenyegetések után. Pedig az agrárkamara állítása szerint a tarlót is rá akarták gyújtani egyik munkatársukra. A gazdák ennél sokkal fontosabb kérdésben sem tudják, kinek lehet hinni.
A BRFK fog dönteni, mi a teendő a lapunk által megírt eset ügyében.
És másokat is, akik „akadályoztak”, „lassítottak” vagy „szabotáltak”.
A csepeli gimnázium faláról leszedett idézetgyűjteményből matrica lett.