Itt a választási megállapodás az MSZP és DK közt – Gyurcsány örülhet jobban

  • narancs.hu
  • 2017. december 20.

Belpol

60-46.

60-46 felosztásban állapodott meg az MSZP és a DK az egyéni választókörzetek tekintetében – jelentette be a két pártelnök, Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc ma délután. Ez azt jelenti, hogy ezekben a körzetekben nem indítanak egymás ellen jelöltet ezek a pártok.

Gyurcsány Ferenc ragaszkodott ahhoz, hogy ne legyen közös lista, nem is lett. És bár az MSZP több helyet szerzett meg a tárgyalásokon – jóllehet a pontos részleteket csak később közlik –, ebből azért a DK jött ki jobban. Nemcsak azért, mert külön listán fognak indulni, de azért is, mert a két párt következő ciklusbeli parlamenti képviselete megközelítheti egymást, s míg jelenleg a DK-nak frakciója sincs, addig az MSZP-nek van 28 képviselője. Azaz a DK kőbe véste azt, hogy feljött az MSZP-re, Molnár Gyula pedig szentesítette ezt. Persze, kérdés, hogy kik vezetik majd a listát, de ott sem számolhatunk nagyon más leosztással, mint amit a mostani 60-46 sejtet.

A felek ugyanakkor kijelentették azt is, hogy nem zárkóznak el attól, hogy másokat is bevonjanak az egyéni körzetben történő együttműködésben. Ezalatt az Együttet, a Momentumot és az LMP-t értették.

Az egyelőre nem világos, hogy a Párbeszéd csak egyéni körzetben kap lehetőséget – például Szabó Tímea Óbudán –, vagy jut neki listás hely is.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.