Juhász Péter: „Ha máshogy nem megy, pénzfeldobással döntsük el, ki indul a választókerületben”

  • narancs.hu
  • 2018. március 12.

Belpol

Unortodox ötletet dobott be (vagy fel) az Együtt elnöke.

SMS-ben invitálta megbeszélésre Budapest belvárosi választókerületének esélyes ellenzéki kihívóit Juhász Péter, az Együtt elnöke. Juhász mellett az MSZP–Párbeszéd színeiben V. Naszályi Márta, az LMP-s Csaárdi Antal és a momentumos Fekete-Győr András indul a fideszes Hollik Istvánnal szemben (indul a jobbikos Losonczy Pál is, de őt Juhász Péter nem tekinti esélyesnek).

„Ha máshogy nem megy, pénzfeldobással döntsük el, ki indul ebben a választókerületben” – vetette fel a Facebook-oldalára feltöltött videóban Juhász Péter.

Mindezt a Közös Ország Mozgalom ma nyilvánosságra hozott választókerületi felmérésére alapozza, mely szerint ha egyedüli ellenzéki jelöltként indulnak, mind a négyük szoros versenyre késztetheti Hollik Istvánt.

Közvélemény-kutatás Budapest 1. számú országgyűlési egyéni választókerületében

Nem egyszerű az ellenzék helyzete Budapest 1. számú egyéni választókerületében – ugyanis nemhogy nem tudunk egyértelműen legesélyesebb ellenzéki jelöltet hirdetni, hanem az öt vizsgált ellenzéki jelöltből négy is nagyon hasonló esélyekkel szerezhetne mandátumot. Az világos az eredményekből, hogy a többség kormányváltást akar – másfélszer annyian, mint ahányan újabb Fidesz–KDNP-ciklust szeretnének áprilistól –, ahogyan az is, hogy a kormánypárti Hollik egyharmados támogatottsága messze nem megközelíthetetlen.

Ha nem az átszavazási hajlandóságot, hanem az elsődleges preferenciát nézzük, úgy V. Naszályi Márta tűnik a legerősebb ellenzékinek 18 százalékos támogatottsággal, Csárdi Antalt a választók 13, Fekete-Győr Andrást 10, Juhász Pétert 9 százaléka támogatja.

A megállapodásra amúgy az MSZP–Párbeszéd tűnik a leginkább nyitottnak, az LMP és a Momentum mostanában azt kommunikálja, akkor koordinálna, ha abba a baloldali pártok mellett a Jobbikot is sikerülne bevonni.

Figyelmébe ajánljuk