Juhász Péter: Mai nappal megszűnt az Együtt

  • narancs.hu
  • 2018. június 2.

Belpol

Nem folytatják a pártpolitizálást.

„Az Együtt – a Korszakváltók Pártja a mai nappal megszűnt.
Így döntött a küldöttgyűlésünk a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára” – közölte Juhász Péter a Facebookon.

Juhász Péter

„Ugyanakkor ezt nem végként, hanem egy új kezdetként élem meg. Erről szól ez a videó.
Az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtünk politizálni, hanem civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk."”

A párt támogatására eddig kevesebb mint két hónap alatt 147 millió forint jött össze. Az Együtt elnökségének az Államkincstár számára 153 millió forintnyi kampánytámogatást és annak kamatait kell befizetnie.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”