Karácsony az első oltása után: Torkig vagyok a Fidesz megosztó politikájával

  • narancs.hu
  • 2021. április 4.

Belpol

Azt a vakcinát kapta, ami jutott.

Április 4-én vasárnap megkapta az oltást háziorvosától Karácsony Gergely fővárosi polgármester, közölte a politikus Facebookon. 

"Pénteken hívott a háziorvosom, és ma én is megkaptam az első oltást - azzal a vakcinával, ami jutott. Egy pár percre az volt az érzésem, mintha egy normálisan működő társadalomban élnénk", írta Karácsonyt, aki tehát nem közölte, melyik vakcinát kapta.

"Történetesen egy ellenzéki önkormányzat rendelőjében kaptam meg az oltást, de mivel pár percre egy normális Magyarországon éreztem magam, ennek semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottam, hiszen biztosra vettem, hogy egy kormánypárti önkormányzat ugyanilyen lelkiismeretesen szervezte volna meg ezt a feladatot", írta.

A főpolgármester így zárta posztját: "az oltás után az igazolásra várva belenéztem a hírekbe, és ott elolvastam, hogy a Fidesz szerint az ellenzék oltásellenes és az önkormányzatok csak bajkeverők. Torkig vagyok már ezzel hazug, a normális életünket tönkretevő, az embereket megosztó politikával. A COVID után legyen ez a következő betegség, amiből kigyógyulunk."

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.