Magyar Narancs: Meglepő, hogy az aktuális vizsgálatok szerint Európa vezet az alkoholfogyasztásban?
Koós Tamás: Nem olyan meglepő annak tudatában, hogy a világ iszlám részében minimális az alkoholfogyasztás, az ázsiai térségben pedig, bár dinamikusan növekszik, kulturális okokból még mindig elmarad az európaitól. Magyarországon jelenleg 11-12 liter között van az egy főre jutó tisztaalkohol-fogyasztás. Az uniós egy főre jutó fogyasztási listán Csehország az első, Luxemburg a második, mi pedig a harmadikak. Egyébként éppen ezek miatt Európa, azon belül is az angolszász és a skandináv protestáns kultúrák voltak a kiindulópontjai a józansági mozgalmaknak. A legjobb alkoholpolitikai publikációk nagy része most is észak-európai, illetve észak-amerikai, ausztrál vagy új-zélandi. De amilyen aktív az unió például dohányzásügyben, olyan kevés a szabályozás az alkohol terén.
MN: Mik az érvek amellett, hogy a dohányzás visszaszorítása a fontos?
KT: Elsősorban a számok. Ha a halálozást nézzük, nálunk évente kb. 25 ezer ember halálát okozza a dohányzás és nyolcezer főét az alkohol. Viszont teljesen más a társadalmi károk jellege. A nikotinfüggő hosszú ideig aktív, gondoskodik a családjáról, dolgozik, ugyanakkor egy alkoholfüggő rendkívül sok kárt okoz a szűkebb és tágabb környezetének is. Az EU népegészségügyi programjának keretében 2003-ban az Európai Bizottság megbízásából tanulmány készült arról, hogy évente mennyi pénzbe kerül az alkoholfogyasztás (http://ec.europa.eu/health-eu/news_alcoholineurope-en.htm). Akkor ez 125 milliárd euró volt, és 59 milliárd közvetlenül a munkaképesség elvesztéséből eredt. A nehezebben pénzesíthető károkat, mint például egy apa elvesztése, a szociális terhek, 270 milliárdra becsülték. Azért ez ad valamiféle információt az alkohol okozta kár súlyáról.
MN: Indokolt, hogy a politikában az illegális szerekkel kapcsolatos intézkedések kerülnek előtérbe?
KT: Akár a közfigyelmet nézzük, akár a károkat vagy a probléma kezelésére fordított költségeket, aránytalanul kevesebbet foglalkoznak az alkoholproblémával, holott ezzel sem a drogfogyasztás elterjedtsége, sem a függők aránya nem mérhető össze. Magyarországon jelenleg csaknem 700 ezer ember küzd súlyos alkoholgondokkal, és 20-25 ezer drogproblémával. Ehhez képest alkoholmegelőzésre nincsen rendszeres költségvetési támogatásuk a valóban tevékenykedő civil szervezeteknek. A meglévő szabályozások betartatásában is vannak hiányosságok.
MN: Miért kezelik mégis kiemelten a drogot?
KT: Jobban érdekli az embereket, amit nem ismernek. Azzal már nagyon is tisztában vannak, milyen az alkoholos "karrier". Az illegális szereknél gyakran dramatikusabb az esetlefolyás, gyorsabban szorul perifériára a beteg. A szeszfogyasztásnak az elfogadottsága is nagyobb, hiszen gyakorlatilag csak a társadalmunk 15 százaléka nevezhető absztinensnek, nyolcvanöt százalék már ivott, illetve néha vagy rendszeresen iszik. Az alkohol persze különbözik a drogtól még sok másban is, például a függővé váláshoz szükséges időtartamban és a társadalmi károkat tekintve.
MN: Az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) idén készített egy alkoholpolitikai stratégiát. Győzködni kell a politikát, hogy érdemes ezzel foglalkozni?
KT: Elsősorban a szenvedélybetegekkel foglalkozó egészségügyi ellátók szakmai támogatására jött létre az intézet, de vannak alkoholpolitika-tervezési, -monitorozási és megvalósítási feladatai is. Ennek keretében készült el az említett dokumentum, és bár erre kevésbé volt a szakpolitikait meghaladó igény, a társadalom számára sürgető, mert sokan érzik, hogy ez súlyos probléma. Az intézet szakértői munkacsoportokat szervezett, tanulmányokat készíttetett, az ő közreműködésükkel állt össze a jelenlegi anyag.
MN: Van valamiféle uniós reguláció?
KT: Létezik ajánlás, ami elsősorban fiatalokkal foglalkozik, a reklámozásra és az adózásra vonatkozó szabályozások vannak. Emellett a WHO Európai Régiója is dolgozott ki alkoholpolitikai javaslatokat. Az utóbbi ENSZ-intézmény, nincsen közvetlen ráhatása a hozzá tartozó országok jogalkotására, inkább szakmai támogatást nyújt. Európa-szerte érzékelik, hogy mekkora károkat okoz az alkohol, de nincs átgondolt politika, miközben van tapasztalat arról, hogyan lehetne ezt csinálni.
MN: Melyek a már bevált módszerek?
KT: Jelentős lobbicsoportok állnak az alkohol mögött. A világ alkoholexportjának 70 százaléka az EU-ból megy ki, így igen hatékonyan tudják védeni az érdekeiket - már csak azért is, mert Európa lakosságának mindennapi tevékenysége az alkoholfogyasztás. Mindez együtt nehezíti egy valóban hatékony alkoholpolitika kialakítását. Az uniós egységesülési folyamat káros volt például az északi alkoholpolitikákra, ahol jól működött a hozzáférés szabályozása és az adópolitika. A kereskedelem felszabadításával ez most valamelyest gyengült. Persze a sikeres alkoholpolitikának nem egy vagy két eleme van. Kiemelhető az adópolitika; a finneknél van olyan adótartalom, ami az alkohollal kapcsolatos kutatásokat és a megelőzést szolgálná, de ezen kívül is vannak fenntartható eredményeik. Továbbra is fontos elem az alkoholtermékek árának magasan tartása, de csakis a feketekereskedelem, az illegális előállítás elleni fellépéssel együtt. A hozzáférés - a korhatár, a nyitva tartás, az üzletsűrűség - szabályozása főleg a fiatalok esetében rendkívül hatékony. Az ittas vezetés elleni fellépés is hatékony eszköz, de ez társadalmi önvédelmi reakció is, mert jelentős károkkal járnak a balesetek. Nagyon fontos még a kommunikáció, a lakossági attitűdök és ismeretek befolyásolása, az iskolai programok megvalósítása. Az "Öl, butít, nyomorba dönt!"-féle üzenetek hatástalanok, de a kockázatokat értelmesen el lehet magyarázni. Nem mindegy például, hogy egy tizenhét éves lányt eltiltunk az ivástól, vagy azt is mondjuk neki, hogy a szexuális bűncselekmény áldozatává válás esélye növekszik az alkoholfogyasztással. Az unióban már vannak törekvések az üvegek feliratozására is, hasonlóan a cigarettásdobozokhoz, de nem hiszem, hogy Magyarország lesz az első, ahol ezt bevezetik. Fontosabb kérdés jelenleg a reklámszabályozás betartatása. Hiába van benne a törvényben, hogy szexuális tartalmú üzenetekkel tilos alkoholt reklámozni, nem tartják be. A reklámok üzeneteiben a szexuális siker, a magabiztosság gyakran együtt jár az alkohol-lal, pedig nem biztos, hogy a kamaszok gátlásainak oldását alkohollal kell elősegíteni - mert szer nélkül ugyanott fognak tartani, nem múlnak el a problémáik.
MN: A korai kezelésbevétel fontosságáról is szó van a tervben. Hogyan valósulhat ez meg ideális esetben?
KT: A megelőzés egyik fontos eleme, hogy a még nem alkoholfüggő, de prob-lémás ivót ki lehessen szűrni. A fiatal felnőttkor alkalmas erre. Munkahelyi hiányzás, teljesítmény-visszaesés, családi problémák esetén érdemes az alkoholt keresni a háttérben. Aki társadalmi hátrányt szenved, az egyébként kevésbé védett a fogyasztás kockázataival szemben, az egészségtudatossága alacsonyabb, az alkoholfogyasztás nagyobb eséllyel konzerválja a munkanélküliségét. Ezért lenne fontos rendszerszinten a korai kezelésbevétel alkalmazása, és ez a háziorvossal kezdődik.
MN: Én még egyetlen háziorvosról sem hallottam, aki ezzel foglalkozott volna. Hogyan lehet érdekeltté tenni bárkit, aki a "rendszerben" dolgozik?
KT: Arra kell törekedni, hogy részt vegyenek ebben a munkában, mert nekik a legkönnyebb kiszűrni az alkoholproblémásokat. Magyarországon nem történnek tömegesen ilyen beavatkozások, de azért vannak jó kezdeményezések. Tovább lehet küldeni a pácienst akár az egészségügyi, akár a közösségi, szociális ellátóhoz, ahol az állapotának megfelelő kezeléseket kaphatja. Itt a finanszírozás, a hozzáférhetőség, az érdekeltté tétel az első számú probléma. A 95 százalékos teljesítményvolumen-korlát, vagyis hogy minden intézmény az előző évi kifizetéseinek a kilencvenöt százalékát kaphatja meg, ellenérdekeltté teheti a gondozókat a korai kezelésbevételben, az esetleges gondozói vizitdíj pedig a meglévő betegeket is távol tarthatja. Tönkremehet a teljes addiktológiai ellátás, márpedig a jelenlegi 700 ezerre becsült magyar alkoholfüggőből 33 ezer van kezelésben. Ez rettentő rossz arány. Tudni kell, hogy az ellátatlan alkoholbeteg legalább három-négy másik embernek okoz gondot.
MN: A kiterjedt problémák miatt hogyan fogják össze a különböző ellátási területeket?
KT: Törvény írja elő, hogy milyen kötelezettségei vannak az adott területen például a gyermekvédelemnek, az ellátóknak, és milyen koordinációs mechanizmusoknak kellene működniük. Amelyek persze nem mindig működnek, és van, ahol formálisak. Most írt ki az OAI a maradványpénzeiből egy 80 milliós keretösszegű pályázatot, hogy segítse a szociális és egészségügyi, valamint a helyi civil szervezetek együttműködését. Elég nagy az érdeklődés. Pont a lokális koordinációk segítésére volna szükség, e rendszerek együttműködési intelligenciájának a fejlesztésére, hogy a problémák ténylegesen megoldódjanak. Addig mindenki csak a saját problémáját látja. A pedagógus vagy az orvos a bántalmazott gyereket, a háziorvos a gyomorvérzéses apukát vagy az anyukát, aki nyugtatót szed, és ezek a szeletek ritkán állnak össze egy adott család alkoholügyi portréjává, hogy a változtatás érdekében aztán koordinált együttműködés bontakozzék ki a helyi intézmények között.
MN: Milyen az alkoholfogyasztási habitusunk?
KT: Két nagy "fogyasztási" csoportot különböztettünk meg: az északit és mediterránt. A mediterránra mondják azt, hogy rendszeresen iszik, de keveset, és jóformán sosem részegedik le. Az északi a száraz kultúra: nem iszik rendszeresen, de akkor nagy mennyiséget, és elsősorban töményet. Ránk e két típus szerencsétlen kombinációja jellemző, és rajtunk kívül talán Szlovákiára és a volt szovjet tagállamokra. Ez a kelet-európai, azaz C mintázat a WHO szerint, aminek nagy a kockázata: a balesetek, mérgezések magas szintje és a hosszú távú, belszervi eltéréseket okozó problémák kombinálódnak egymással. Minél korábban kezd el valaki rendszeresen inni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy alkoholfüggő lesz. Ez minden szernél így van. Nálunk nem olyan drámai a fiatalok körében a helyzet, mint például az Egyesült Királyságban vagy a skandináv és a balti államokban. A különböző alkoholfogyasztással összefüggő rákmegbetegedésekben viszont vezetők vagyunk az unió tagállamai között. Az öszszes bűnelkövető húsz százalékánál játszik szerepet az alkohol, és itt nyilván nem a CD-hamisításra, hanem az erőszakos és a közlekedési bűncselekményekre kell gondolni.
MN: A közfinanszírozott ellátók tehát nem túl hatékonyak. De miért lehetnek jobbak a civil szervezetek?
KT: Mert rendkívül mobilisak, mindenhova eljuthatnak, jó a problémaérzékenységük, és nincsen rajtuk szájkosár. Egy állami intézmény vezetője nem mondhatja mindig azt, amit gondol. Az Európai Bizottság is azt az utat választotta, hogy az EuroCare nevű szervezetet bízta meg az alkoholjelentés összeállításával. Az persze kérdés, hogy mi van a szakszerűséggel, a professzionalizmussal, ami nem jelent formalizáltságot, de kellő szakmai színvonalat biztosít.
MN: Mit vár?
KT: Szeretnénk, ha lenne alkoholpolitikánk, mert Magyarországot az alkoholprobléma különösen sújtja, és jelentős alkohol-előállító is. A politikai elitnek szembe kellene néznie azzal, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás súlyos versenyképességi gonddá vált, mert egy problémás ivóval nehéz minőségi termékeket előállíttatni, és nem lehet az ország jelentős része segédmunkás, akit részben alkohollal fizetnek. Ezek az emberek képezhetetlenek lesznek, rengeteg selejt és baleset kíséri a munkájukat. A gazdasági érvekre - sajnos - talán fogékonyabbak a törvényhozók, mint a morális érvekre, a szülő alkoholfüggősége miatt az iskolából kimaradó elhanyagolt, éhező gyerekek problémáira. Itt lehet jelentős szerepük a társadalmi szervezeteknek és a médiumoknak a politika érzékennyé tételében. Csodára nem számítok, de remélem, teszünk lépéseket a hatékony megelőzés megalapozására. Szívós, kitartó munkával el kellene mozdulni ebbe az irányba, ha már 2002-ben elkezdtük. Nem fogjuk bírni a költségeket, ha mindig csak a már betegeket akarjuk kezelni. Ebben nem tudok optimista lenni.
