Kilenc osztályból küldték haza az oltatlan diákokat Kazincbarcikán

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 22.

Belpol

Egy tanár fertőződött meg újra, kétszáznál több diáknak rendelhettek el házi karantént.

Pozitív lett a koronavírustesztje a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ Szakgimnáziuma egyik tanárának hétfőn délelőtt - értesült a Narancs.hu. A tesztelést követően a pedagógus által tanított 11. évfolyamos osztályból azonnal hazaküldték az oltatlan diákokat, a 35 fős osztály 26 tanulóját. Ezt követően azokból az osztályokból is mind hazaküldték az oltatlan diákokat, amelyekben a tanár tanított. Információink szerint összesen kilenc osztályt érint az iskolalátogatástól való eltiltás, az oltatlan diákok aránya ezekben az osztályokban is hasonló, mint a 11.-es osztályban. Ezt alapul véve számításaink szerint kétszáznál több diák töltheti a hetet otthon, az iskola vezetése ugyanis szeptember 25-ig rendelte el számukra a házi karantént.

Megkérdeztük a hétfőn történtekről az iskola vezetőjét, aki bár nem cáfolta értesülésünket, és elismerte, hogy intézkednek a fertőzés miatt, a konkrét választól elzárkózott. Csernaburczky Ferenc igazgató a következő tájékoztatást adta megkeresésünkre: „Intézményünkben az érvényben lévő hatályos jogszabályok és a Nemzeti Népegészségügyi Központ utasításai szerint járunk el.”

Lapunk úgy tudja, a koronavírusos tanár eddig két oltást kapott, ennek ellenére ismét elkapta a Covidot. Több forrásból arról is értesültünk, hogy

a tanárok számára nem rendeltek el házi karantént,

a rendőrség pedig még hétfő délután megkezdte a hazaküldött diákok karanténbeli tartózkodásának ellenőrzését.

Az iskola közösségi oldalán és honlapján a hírek között sem közli a nyilvánossággal az oltatlan diákok hazaküldését. Hétfőn egy volt tanár elhalálozását és az oltakozás időpontját jelentették be: szeptember 24-én a kollégiumi épületében lehetőséget biztosítanak a városi középiskolás diákoknak az oltás felvételére - 140 diák kaphatja meg a második oltását így.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.