„Kirekesztőből kirekesztett lettem” – Interjú Szegedi Csanáddal

  • narancs.hu
  • 2013. július 3.

Belpol

A volt Jobbik-alelnökkel szélsőjobbos múltjáról és zsidó származásáról beszélgettünk. Ízelítő a holnap megjelenő Narancs-interjúból.

Szegedi Csanád zsidó származásának napvilágra kerülése óta most nyilatkozott a sajtónak először új életéről, hitéről és szélsőjobboldali múltjának teljes felszámolásáról – Vári György interjúját a holnap megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Ebben a korábbi jobbikos politikus beszél arról az útról, ami őt a szélsőjobboldali pártba vitte. „Visszagondolva, világosnak tűnik, hogy a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésekre való hajlamot Csurka írásai alapozták meg nálam. Hozzátenném, hogy sokkal több embernek van zsidó vagy roma felmenője a Jobbikon belül, mint gondolnánk.”

false

 

Fotó: Lengyel Zsolt

Miután szembesült saját zsidó származásával, Szegedi Csanád lassan kezdte átalakítani addigi világnézetét. „A saját történetem megtapasztalása persze azt is megtanította velem, hogy mennyire abszurd embereket a származásuk alapján megítélni.”

A Jobbikból kilépett politikus beszélt arról is, hogy a pártban hogyan fogadták a vele történteket: neki „kellett volna lenni a párt díszzsidajának”, legalábbis vezetői szinten így gondolták. Ebbe azonban Szegedi nem ment bele, és helyette komolyan elkezdett foglalkozni a zsidó hagyományokkal, miközben régi emberi kapcsolatai szinte mind megszakadtak. „Most már tudom, hogy vannak olyanok, akiknek életükben kell újjászületniük. Én ezen a folyamaton megyek most keresztül, annak minden vajúdásával együtt. Valamilyen katarzis mindig szükséges az ember életében, hogy gyökeresen megváltozzon. Ez a legtöbb embernél valami nagy betegség szokott lenni, nálam a zsidóságom, ebben szerencsés vagyok.”


Az interjút teljes terjedelmében a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk