Kivágtak rengeteg fát, majd úgy döntöttek, mégse kell az a sportcsarnok, amiért kivágták a fákat

  • narancs.hu
  • 2019. június 24.

Belpol

No comment.

Meredek sztorit hozott a 24.hu Káptalanfüredről, ami egy brutális erdőirtással került korábban a hírekbe. A riport így kezdődik: „Gaz teríti be a káptalanfüredi gyerektábor területét, munkagépeknek nyoma sincs, a látvány alapján könnyen kitalálható: a józsefvárosi gyerekek idén sem jutnak be a számukra fenntartott tábor területére. A tábort már régen át kellett volna adni, de a tulajdonos, a Józsefvárosi Önkormányzat és a projekthez csatlakozó Veszprém Handball Team Zrt. szakítása után minden megváltozott. Pedig komoly tervek voltak, még egy erdő nagy részét is kivágták, hogy sportcsarnokot, konferenciaközpontot építsenek a helyére.”

A cikkből kiderül, hogy a tervek szerint 2018-ban már jöhettek volna gyerekek, de tavaly felbontotta a megállapodást a kerület és a veszprémi kézilabda klub. Ennek oka pedig nagyon prózai: úgy tűnik, a fideszes kerületnek annyira jól jött a tavalyi 2,2 milliárd forintnyi állami támogatás a káptalanfüredi gyermek- és sporttábor felújítására, hogy már nem volt szükség a veszprémi kézilabdacsapatra. „Így pedig nem lesz se sportcsarnok, se konferenciaközpont Káptalanfüreden, csak egy főépületet kell építeni az első ütemben felhúzott bungalók mellé.”

Így viszont csaknem értelmetlenül vágták ki a fákat.

Figyelmébe ajánljuk