Magyar Narancs: Mire a Dheepan eljutott a mozikba, már minden a menekültválságról szólt Európában. Ebben a közegben a film Párizsba érkező Srí Lanka-i menekültjének története könnyen politikai felhangokat kaphat.
Jacques Audiard: Nézze, én nem úgy kelek reggelente, hogy na, akkor most csinálok egy jó kis politikai filmet. De van szemem, látom, hogy a Dheepan egy szörnyen átpolitizált közegbe érkezett, csakhogy én 5 éve kezdtem neki, amikor még a szíriai háború sehol sem volt. Az, hogy ma ki mit lát bele a filmbe, nem rajtam múlik; rajtam az múlt, és ha úgy tetszik, ez az én politikai állásfoglalásom, hogy szépen elhatároztam: olyan francia filmet csinálok, amiben ismeretlen színészek tamilul beszélnek. Szép gondolat volt, csak a pénzt kellett felhajtani hozzá – én pedig, hátam mögött a Rozsda és csont nemzetközi sikerével, 7 millió eurót tudtam felhajtani egy tamilul beszélő francia filmre.
MN: Ha 10 milliót kér, elhajtják?
JA: Azért nem rossz pénz a hét se. Több lakás is kitelne belőle. Hiba is lett volna ezt a filmet többől megcsinálni.
| ||
MN: A címszereplő Dheepan gazdasági bevándorló vagy menekült?
JA: Egyértelműen menekült. Politikai menekült. A tamil tigrisekkel együtt harcolt, a bajtársai segítenek neki Srí Lankáról kijutni. A filmem kitalált történet, de ami a kijutás rendszerét, a bajtársi segítségnyújtást illeti, aligha jártunk messze a valóságtól.
MN: A bevándorlásellenes francia pártok, például a Le Pen-féle Nemzeti Front, nem találta meg a filmjét? Mutogathattak volna, hogy na, tessék, ez a Srí Lanka-i is hazugsággal jut hozzá a menekültstátuszhoz…
JA: Nagy ívben teszek rá, mit gondolnak a politikusok a filmemről. Franciaország túlságosan is be van zárva a maga burkába; lehet, hogy Le Penék veszik át a hatalmat hamarosan, lehet, hogy mások, de hogy ki milyen interpretációval áll elő egy játékfilmmel, történetesen a Dheepannal kapcsolatban, az finoman szólva is hidegen hagy. Én egyetlenegy dolgot akartam ezzel a filmemmel: arcot és nevet adni azoknak az itt élő bevándorlóknak, akik, míg mi a kávénkat kevergetjük a kávéházi asztalunknál, rózsát vagy öngyújtót árusítanak az utcáról. Hőst akartam faragni belőlük.
| ||
MN: Az átlag franciát érdekli egyáltalán a menekültválság, vagy inkább az izgatja, hogy az elnök Julie Gayet színésznővel él együtt?
JA: Merem remélni, hogy a menekültválságot azért nagyobb problémaként éljük meg. Ami engem illet, hogy Hollande épp kivel jár, az a legcsekélyebb mértékben sem érdekel.
MN: A francia filmtörténet két nagy kalapost ismer: Jean-Pierre Melville-t, aki sosem vált meg cowboykalapjától, és önt, aki, ha nem is öltözik cowboynak, télen-nyáron kalapban jelenik meg a nyilvánosság előtt. Fashion statement ez, vagy netán Melville-imádat rejlik a kalap hátterében?
JA: A kopaszságom áll a háttérben. A kopasz ember legfőbb mentsvára a kalap. A kopasz filmrendezőé is. Az igazat megvallva nem rajongok Melville filmjeiért különösebben. Amiket a legtöbben istenítenek; A szamurájt vagy A vörös kört, ki nem állhatom. Ezekben a gengszterek oly mértékben stilizáltak, hogy az már a debilitás határát súrolja. Egyetlen Melville-filmért tudok úgy istenigazából rajongani: a német megszállás alatt játszódó Árnyékhadseregért.
| ||
MN: Ami a gengsztereket illeti, A prófétában valódi nehézfiúkkal vette körül magát a hitelesség érdekében.
JA: Börtönviselt fickókat alkalmaztam statisztának. Kellett a filmnek az ő tapasztalatuk. Mivel én sosem voltam börtönben, szükségem volt rájuk. Volt egy asszisztensem, szintén hajdani börtönlakó, ő segített a szereplők kiválogatásában. Külön érzéke volt ahhoz, hogy meg tudja mondani, kiben bízhatunk a nehézfiúk közül. Mert nemcsak a megfelelő pofa kellett, de legalább ilyen fontos volt, hogy az illető nem fog lelépni a 15 hetes forgatás alatt.
MN: Melville rajongott az amerikai kultúráért, ami öntől sem áll távol: a Halálos szívdobbanás egy amerikai film remake-je…
JA: James Toback Fingers című filmjét még a bemutatása évében, ’78-ban láttam Párizsban. Hogy beszippantott, az nem kifejezés. Nagyon nehéz volt később hozzájutnom, hogy lekerült a moziműsorról, 20 év alatt talán, ha kétszer láttam. Toback filmje zárta le az új-hollywoodiak nagy korszakát, a Scorsese–Cimino–Coppola–Rafelson-éra zárófilmje volt, és egyben az amerikai független film karikatúrája is. Távolról sem tökéletes alkotás, de a legkedvesebb filmem az új-hollywoodi próbálkozások közül. Szegény Rafelson és Cimino, jól eltűntek! Pedig Ciminótól A szarvasvadász micsoda film! Kevés annál csodálatosabb filmet ismerek.
Interjúnk a Dheepan főszereplőjével, Antonythasan Jesuthasannal itt olvasható.
