Kövér László szerint az Európai Parlament tagjainak nagy része elmebeteg és kommunista

  • Gera Márton
  • 2018. szeptember 24.

Belpol

De valamiért pont a házelnöknek jutott eszébe egy úttörős vicc.

Úgy tűnik, az előző hét Kövér László hete volt: a házelnök a hét végén a „padlóra köpni tilos” szabályról értekezett, szombaton attól félt, hogy valakik elveszik a „magyar társadalom erkölcsi többségét”, majd tegnap elment Bayer Zsolt alákérdezős műsorába, a Bayer show-ba.

Itt Kövér a kedvenc témáiról beszélhet: elmondta, hogy az Európai Parlament többsége kommunista, és „úgy zöld, hogy kívül zöld, belül vörös”. Illetve a magyar országgyűlés házelnöke még azt is hozzátette, hogy az EP tagjainak jelentős része gyakorló elmebeteg, de előtte valamiért elmesélt egy úttörős viccet:

 

Kövér azt is mondta, hogy a demokrácia együtt jár azzal, hogy lehet hülyének és hazaárulónak lenni, ezért szerinte „nem lehet mit kezdeni azokkal, akik magyar EP-képviselőként megszavazták a Sargentini-jelentést”.

Kövér szerint a Fideszt nem akarják kizárni az Európai Néppártból, csak taktikai játszmát folytatnak, de szerinte a párt ma már nem tartalmaz kereszténydemokráciát és konzervativizmust. Hogy akkor mit is kell csinálnia a Fidesznek, arról a házelnök egy meglehetősen nehezen értelmezhető monológot mondott:

Figyelmébe ajánljuk