Kövér: Mihelyt megadtuk a hozzájárulásunkat, Finnország ellenünk fordult

  • narancs.hu
  • 2023. április 10.

Belpol

A házelnök szerint két olyan ország kért tőlünk hozzájárulást, melyek ártanak a nemzeti érdeknek. 

„A finn barátaink a fair play szabályait alkalmazva, mihelyt mi megadtuk a hozzájárulásunkat a ratifikációs döntésünkkel a NATO-csatlakozáshoz, rá másnap ők beléptek a Magyarországgal szembeni, Európai Bíróság előtt zajló perbe az LMBTQ-ügyben. Gratulálok!” – mondta Kövér László vasárnap a HírTv-ben a Bayer Show-ban. A műsort a Telex szemlézte. 

Kövér úgy véli, sok idő kell ahhoz, hogy a helyzet a magyarok és a finnek között visszajusson oda, ahol 10-15 évvel ezelőtt volt. 

Szerinte két olyan ország (Svédország és Finnország) kérte a hozzájárulását a NATO-ba, melyek a legminimálisabb tiszteletet sem tanúsították Magyarország, valamint a magyar nép választásokon kifejtett akarata iránt. Sőt, a politikájukkal, a megnyilatkozásukkal kárt okoznak a magyar nemzeti érdeknek. 

„Tehát nem világos a frakció tagjai számára – számomra sem –, hogy miért is kéne nekünk figyelembe venni azt, amit ők gondolnak. Miért kéne őket nekünk a saját döntésünkkel szövetségesként befogadni, miközben ők egy másik szövetségben nemhogy nem szövetségesként bánnak velünk, hanem úgy, hogy civilizált viszonyok között az ember, vagy egy ország az ellenfeleivel, de még az ellenségeivel sem bánik” – mondta. 

Mint ismert, a kormánypártok hónapok óta halogatja svéd NATO-csatlakozást, a finnekkel is hasonlóan járt el. A döntésüket megelőzően egy Hende Csaba vezette fideszes delegáció elment a két skandináv országba tárgyalni. A finnek kérelmét jóváhagyta már az Országyűlés, de a svédekéről nem tudni, mikor döntenek. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.