Közel 14,4 milliárd forintos rezsitámogatást kaptak a tankerületek

  • narancs.hu
  • 2023. március 10.

Belpol

Még a nehézségeikről megjelent sajtóhírek napján.

Március 9-én közel 14,4 milliárd forintnyi rezsitámogatás érkezett a kormánytól, amit a tankerületi központok számláik kiegyenlítésére használnak fel – közölte a hvg.hu kérdésére a Klebelsberg Központ. A lap azután kereste meg az intézményfenntartót, hogy az ugytudjuk.hu csütörtökön arról írt, hogy komoly bajban vannak a tankerületek, mivel képtelenek időre kifizetni a rezsiszámláikat.

A portál értesülése szerint ez a probléma az ország valamennyi tankerületét érinti, ugyanakkor 60 napon túli tartozásról nem tudtak. A hvg.hu-nak a Klebelsberg Központ által küldött válaszból azonban

nemcsak az derült ki, hogy éppen a tankerületek nehézségeiről megjelent sajtóhír napján utalták el a 14,4 milliárdos kormányzati támogatást, hanem az is, hogy volt 60 napon túli tartozás is.

A Klebelsberg Központ ugyanis válaszában elismerte, hogy volt 60 napon túli tartozása is a tankerületeknek, ennek összértéke 75 millió forint volt. „A tankerületi központok mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák a megfelelő feltételeket az iskolák működéséhez” – írták.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.