Lassan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket: óriási a pedagógushiány, több ezren inkább szakmát váltottak

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 2.

Belpol

Nem csoda, hogy már a Vatera is tele van olyan álláshirdetésekkel, amelyekkel tanárokat toboroznának.

Még idén április végén nyilatkozta azt a Népszavának Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, hogy drámai a pedagógushiány Magyarországon, csak a 2016/2017-es tanévben több mint 5 ezer tanár intett búcsút a pályának. Közülük mintegy 1400-an mentek nyugdíjba, az aktív korú pályaelhagyók száma pedig majdnem elérte a 4 ezret, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy más foglalkozás után néznek.

Szombati cikkében az eduline.hu azt írja, hogy az idei tanévkezdés finoman fogalmazva sem zökkenőmentes az egyre fokozódó pedagógushiány miatt. Már nem csupán az állásközvetítő portálokon, hanem az apróhirdetési oldalakon, például a Vaterán és a Jófogáson is egy rakás felhívás található, amelyben tanárok után kutatnak a nehéz helyzetben lévő iskolák. Van olyan budapesti általános iskola, ahol az első osztályosoknak a tanévnyitó előtt egy nappal még nem volt tanítójuk.

Átfutja a szabálykönyvet

Fotó: Sióréti Gábor

A portálnak nyilatkozó Mendrey László több olyan budapesti iskoláról is tud, ahonnan egy nappal a tanévkezdés előtt még négy-hét pedagógus hiányzott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a problémát jelzi, hogy mindenféle felületen próbálnak pedagógust találni az iskolák. Mendrey szerint az ország azon területein, ahonnan sok diplomás vándorol el, eddig is nehéz feladat volt pedagógust találni, ma azonban már a nagyvárosokban is egyre komolyabb probléma a tanárhiány.

Az eduline.hu megnézte, melyik apróhirdetési oldalon mennyi tanári állást hirdetnek: csak a Vaterán, az „oktatás-tudomány” kategóriában 1308 álláshirdetést találtak, keresnek például magyar–ének szakos tanárt, pedagógiai asszisztenst, informatikatanárt, testnevelőt, de több iskola biológia–kémia, matematika–bármilyen szakos tanárra is vadászik. A „hivatalos” közszolgálati állásportálon, a Közigálláson is rengeteg az álláshirdetés annak ellenére, hogy elindult az új tanév. Országosan csak itt 779 tanári, 210 tanítói és 144 betöltetlen pedagógusi állást találni úgy, hogy ezek közül nagyon sokat szeptember elsején tettek közzé, tehát számos iskola nem teljes tanári karral vágott neki az új tanévnek.

A PDSZ elnöke a tanárhiány kapcsán azt is megjegyezte: amíg az adott oktatási intézményben nem találnak megfelelő végzettségű tanárt vagy tanítót, az órákat a tantestület tagjai tartják meg. Mivel a pedagógusok kötött munkaidejét 32 órára emelték, a helyettesítésért a tanárok egy fillért sem kapnak – hívta fel a figyelmet Mendrey László.

Az ún. nemzeti tanévnyitón Balog Zoltán miniszter egyébként ezt mondta: „A magyar családoknak biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.”

Megint a pedagógusokat szívatja a kormány: újabb rémes tanév vár a tanárokra és a diákokra

Közben a legfiatalabb generáció életét is megkeserítik. Augusztus vége van, jövő hét végén már a suliban ülnek a diákok, és kezdődik minden elölről. Az iskolák nagy részében persze a tanárok már most is bent vannak, tanmenetet írnak, óravázlatokat készítenek, adminisztrálnak, és ha csupán a kormányzati megnyilatkozásokat hallgatnák, azt hihetnék, nekik van a legjobb dolguk a világon, lassan már túl sokat is tesz értük a kormány.

Figyelmébe ajánljuk