Le tudja-e győzni Tibi atyát a kormánypárti gépezet?

  • B. Papp Máté
  • 2018. szeptember 19.

Belpol

Beleállt a hatalom az egyik legnagyobb hazai Facebook-bázissal rendelkező oldalba egy kampányban elejtett poszt miatt. A Tibi atyára eddig 1,3 millióan iratkoztak fel, ezt a tömeget pedig láthatóan érzékenyen érinti, ha a kedvenc iszákos papját támadják. A szemünk láttára bontakozik ki új színtere a közéletnek.

„Szexuális kényszerítés miatt keresi továbbra is a rendőrség a 18 esztendős afgán Sarhai Bilal Ahmadot, aki ellen a V. kerületi rendőrkapitányság indított nyomozást. […] A Ripost megkereste azt az V. kerületi gyorséttermet, amelyikben a szörnyű eset történt. Meglepetésünkre Tibi atya kebabozójáról van szó, a büfé bejáratánál az ismert figura hirdeti a gíroszt” – így támadta be Tibit a kormánypárti kegyből létező bulvárlap pár héttel ezelőtt.

Nekirongyolt a kormánymédia Tibi atyának

Azt állították, hogy az éttermében történt nemi erőszak. Szerinte azonban mindez nem igaz. A kormánypárti Ripost arról írt, hogy Tibi atya éttermében történt az a nemi erőszak, amivel egy 18 éves afgán menekültet gyanúsítanak. A hírt az Origo is átvette, a portál „Tibi atya kebabozójában erőszakolta meg a fiatal nőt az afgán migráns” címmel közölt cikket.

Nem kellett sokat várni a válaszra, az 1,3 millió Facebook- és közel 470 ezer Instagram-követővel rendelkező Tibi atya közzétett egy bejegyzést, amelyben leszögezte, soha nem volt étterme, továbbá a Ripost által megemlített egységhez utoljára akkor volt köze, amikor 3 éve beperelte őket védjegybitorlásért.

A rendőrség is sajtótájékoztatót tartott az üggyel kapcsolatban, ebből kiderült, hogy a nő a hajnali órákban tért be az ötödik kerületi gyorsétterembe, a mosdóba követte a gyanúsított, ahol megtörtént a bűncselekmény. A férfi – akit azóta elfogtak – később elmenekült, a sértett pedig feljelentést tett. Az Index elment a gíroszosba, majd megállapította, hogy az említett helyen nincs mosdó. Ugyanakkor onnan nyílik egy ajtó a szomszédos Fröccskocsmába, ahol már van mellékhelyiség. A Tibi atya brandet működtető Humbák Művek ügyvezetője, Tóth Máté a Magyar Narancs legfrissebb számában megjelent interjúban azt mondta, a kajáldához semmi közük nincs, a Fröccskocsmához évekkel ezelőtt volt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Marketingesként dolgoztak nekik, de szembementek Tibi atyja üzletpolitikájával, ezért megszakították velük a kapcsolatot, aminek egyik következménye lett a pereskedés.

Tibi atya egyik atyja: Tóth Máté

Tibi atya egyik atyja: Tóth Máté

Fotó: Sióréti Gábor

Más szóval a Ripost vagy nem jár utána megfelelően a történetnek, vagy a népszerű fiktív figura befeketítése volt a valódi cél. De honnan ered a háborúskodás, miért vállalta be a kormányzati propagandagépezet, hogy szembemegy a Facebook egyik legnagyobb magyar sztárjával?

Habonyék nincsenek elragadtatva

A szeszmester Orbán Viktor ominózus március 15-i beszéde után – amikor erkölcsi, jogi és politikai elégtételről beszélt – kikelt magából és közölt egy posztot: „A diktátor kéjesen hátradőlhet: az egyetlen dolog, ami veszélyezteti a hatalmát, nem az ellenzék erejében, hanem a nép halálösztönében rejlik: időről időre el kell takarítani a politikai hízókat, miközben tudjuk, hogy az ellenzék sem lesz jobb vagy erkölcsösebb. […] Amikor egy miniszterelnök választások utáni megtorlással fenyeget, akkor nem olyan határt lép át, ahonnan van visszaút. Dicsértessék!”

Az eset nem jött be a kommentelők egy részének (1,3 millió feliratkozó között feltételezhetően vannak Fidesz-szimpatizánsok is, továbbá sokan nem értették, hogy egy alapvetően ironikus oldal miért politizál), de az üzemeltetők keményen felléptek a támadások ellen, amelyek között voltak olyanok is, amelyek Soros György befolyását vizionálták. Egyébként Tibi atya politikai identitását nehéz eldönteni, a YouTube-csatornájára például feltöltött egy videót, amelyben a taktikai szavazással kapcsolatban beszélt erkölcstelenségről.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Csakhogy a márciusi poszt elérte a Fidesz kommunikációs stábjának az ingerküszöbét: kormánypárti forrásaink szerint meg is szólalt a vészcsengő. Hiszen a kommentelők hadát fenntartó, számos blogot, Facebook-csoportot, fake news-gyanús oldalt a háttérből irányító stáb tisztában van a Tibihez hasonló újkori véleményvezérek jelentőségével.

Tudják, hogy ma már nagyobb az elérésük és a befolyásuk, mint a maradék független médiumoknak. Érdemes megnézni, milyen címmel jelentek meg cikkek a kormánypárti heccoldalon, a 888.hu-n: „Tibi atya felköpött és aláállt”; „Tibi atya és a fene nagy függetlenség”; „Miért csinálod, Tibi atya?”; „Tibi atya, te sz888pni jársz ide”. De az Echo Tv Troll című műsorának egyik adásában is szó esett róla. Ugyanakkor Tibi és Megadja Gábor jobboldali publicista között is számos pengeváltás volt, mert a Facebook-oldal megvédte Konok Péter baloldali történészt, akit kivágtak a váltás után a HírTv-ből.

Ezen cikkeket akár a mostani, migránsokkal összemosó támadás előszelének is lehet tekinteni, amit az is alátámaszt, hogy egy Habony Árpád-közeli forrásunktól megtudtuk, igencsak zavarja az atya tevékenysége a kormányoldalt.

Új nyilvánosság

Tibi atya népszerűsége két dolognak köszönhető: a fogyasztói szokások felismerésének, valamint a lokális humor kiaknázásának. A 21. század egyik legkönnyebben feldolgozható kommunikációs eszköze a mém, amelyben a fiatalok által preferált képi megjelenés párosul néhány tömör magyarázó mondattal. Ha ezt nyakon öntjük a „nevessük magunkon” – jelen esetben elsősorban az alkoholfogyasztó hazai társadalmon – cinikus, ironikus poénokkal, akkor megkapjuk Tibi atyát.

A Facebook-oldal mellett Tibi atyának van egy blogja is, amelyet a kormányzati körökkel jó kapcsolatban álló Csuri Ákos hozott létre, és ki van tömve állami hirdetésekkel (itt található például Bayer Zsolt blogja, a Bádog is). A nézettsége ma már nem is rossz, a Similarweb adatai szerint a 2018. július 18. és augusztus 18. közötti időszakban több mint 411 ezren nézték meg az oldalt, s a látogatók több mint 83 százaléka a közösségi média – értelemszerűen leginkább a Facebook – felől kattintott ide.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Úgy tudjuk, Csuri kifejezetten a látogatottság növelése érdekében győzte meg a Tibi atyja működtetőit, hogy posztoljanak a Blogstaron is, arra viszont nem számítottak, hogy egy ponton túl elszabadult hajóágyúként fog viselkedni. A fő kérdés, hogy bejött-e a kormánypárti média húzása, azaz kiábrándultak-e hívei a szeszmesterből?

Az alkalmazásokon keresztül történő aktivitást vizsgáló Storyclash adatai szerint azon a napon, amikor a Ripost „lerántotta a leplet a Tibi atya kocsmájában dolgozó migránsokról”, 33 524 interakció (komment, megosztás, like) volt a fiktív figura Facebook-oldalán, tehát átlagosan óránként 1400-an tevékenykedtek a felületen, amelybe az éjszakai holtidőszak is beletartozik.

Ha részletesebben belemegyünk ezek elemzésébe, akkor látható, hogy ezen a napon a Facebookon választható reakciók között a meglepődést, a szomorúságot és a mérget – utóbbi több mint 1400 százalékkal – kifejezők száma megugrott, miközben a nevetést, a szeretetet és kedvelést tükrözőké mérséklődött, tehát feltehetően a közönség sem volt odáig a karaktergyilkossági kísérletért. Ha ez nem lenne elég, az a bejegyzés, amelyben Tibi atya cáfolja a Ripost állításait, a nap második legnépszerűbb posztja volt, több mint 4600 interakciót váltott ki, ezek közül több mint 1000 a mérges like volt.

Tibi atya Orbánnak: Ilyesmire csak a legelvetemültebb marketinges pszichopaták képesek

Nyílt levelet írt a Facebook sztárja a miniszterelnöknek, és felajánlja segítségét, ami ugyan adóforintokba kerülne, de meg sem közelítené a migránsok elleni kampányáradat összegét. „Ilyesmire csak a legelvetemültebb marketinges pszichopaták képesek" - írja Orbán Viktornak címzett nyílt levelében Tibi atya arra reagálva, hogy a kormánypárti lapok az utóbbi napokban az ő nyakába akarták varrni az erőszakolós ügyet (az egyik budapesti vendéglőben egy nőt megerőszakoló férfit kedden fogták el a rendőrök Ausztriában).

Mindez arra utal, hogy a globális cégek által működtetett felületeken (Facebook, Instagram, YouTube) tevékenykedő influencerekkel nem lesz olyan könnyű dolga a fideszes médiagépezetnek, mint amilyen könnyen – minimális ellenállás mellett – be tudott zárni, át tudott állítani sajtóorgánumokat. Márpedig több jel is utal arra, hogy a zömében apolitikus véleményvezérek a közösségi médiában egyre gyakrabban reagálnak a közéleti fejleményekre olyan tömegeket is elérve, amelyeket a főáramú média már nem képes. Cikksorozatunk következő részében bemutatjuk, mik azok a közéleti témák, amelyek elérték az influencerek ingerküszöbét is.

 

Figyelmébe ajánljuk